Hirdetés
Az AKG hozza a gazdák bevételeinek harmadát, de ha véget ér a támogatás, intenzívebb technológiákra váltanak
Az ELKH Ökológiai Kutatóközpont és a Cambridge-i Egyetem munkatársai által végzett kutatás rávilágít arra, hogy a természetvédelmi célú mezőgazdasági támogatások – mint az agrár-környezetgazdálkodási program (AKG) – egyértelműen segítik a környezet megóvását és a gazdálkodók fennmaradását is. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület támogatásával megvalósult vizsgálatok továbbá arra hívják fel a figyelmet, hogy a mezőgazdaság és a természetvédelem érdekeit össze lehet hangolni, azonban ennek támogatására célzott ökológiai kutatásokra van szükség.
Az Európai Unió a 20. század végével egy új mezőgazdasági modell bevezetését kezdeményezte, amelynek lényege a környezet, a gazdaság és a társadalom érdekeit egyszerre szolgáló, hosszú távon is fenntartható közös agrárpolitika kialakítása. Az e célt szolgáló agrár-környezetvédelmi programot (AGK) Magyarország először 2002-ben vezette be, akkor még saját finanszírozásban, majd az EU-hoz 2004-ben történt csatlakozást követően különböző programok keretében – 2014-ben egy évnyi szüneteltetés után – még ma is zajlik - írta az ELKH.

Az AKG céljai között szerepel
- a vidéki területek fenntartható fejlődésének támogatása,
- a környezet állapotának megőrzése és javítása,
- a mezőgazdasági eredetű környezeti terhelés csökkentése, valamint
- a természeti erőforrások fenntartható használatán alapuló mezőgazdasági gyakorlat erősítése.
A program kiemelten támogatja továbbá a biodiverzitás megőrzését, a természet, a víz, és a talaj védelmét, a klímaváltozás elleni küzdelmet és az éghajlatváltozáshoz történő alkalmazkodást a termőhelyi adottságoknak megfelelő termelési szerkezet, a környezettudatos gazdálkodás és fenntartható tájhasználat kialakításával.
„A magas természeti értékű területek rendszerint egy-egy védendő állatfaj – például földön fészkelő madár – élőhelyén vagy fontos életközösségek előfordulási helyén találhatók. Azok a gazdák vehetik fel az AKG támogatást, akiknek ilyen területen van a földjük” – mondja Kalóczkai Ágnes, az Ökológiai Kutatóközpont Ökológiai és Botanikai Intézet Lendület Ökoszisztéma-szolgáltatás Kutatócsoport munkatársa.
Ez volt a kutatás célja
A kutatók arra a kérdésre keresték a választ, hogy a támogatás eléri-e remélt célját, vagyis segíti-e a természeti értékek megőrzését, valamint a környezetet jobban védő gazdák megélhetését. Az ÖK munkatársai az AKG támogatás 2014-es egy évnyi kiesését kihasználva a gazdálkodókkal felvett kérdőívek és interjúk segítségével megvizsgálták, hogy mennyiben változik a gazdálkodók gyakorlata, ha nem juthatnak hozzá e támogatáshoz.
A természetvédelmi szempontok háttérbe szorulása mellett ez azért jelentett problémát, mert az AKG támogatás egyik célja – a pénzügyi kompenzáción felül –, hogy szemléletváltozást indítson el a gazdálkodók körében. A kutatás eredményei arra utalnak, hogy ezt a törekvést 2002–2013. között még nem sikerült elérni, hiszen a támogatás szüneteltetésével a legtöbben azonnal visszatértek az intenzív mezőgazdasági gyakorlathoz. Kalóczkai Ágnes szerint ennek az oka az, hogy a mezőgazdaság rendkívül bizonytalan ágazat, és egy gazdának folyamatosan törekednie kell a leghatékonyabb területhasználatra.
Ennek ellenére voltak olyan – jellemzően kisebb erőfeszítést igénylő – természetvédelmi előírások is, amelyeket a gazdák a támogatás hiányában is betartottak.
A kutatás eredményei alapján kijelenthető, hogy az agrár-környezetgazdálkodási támogatás ösztönzi a gazdákat a környezeti szempontból fenntartható gyakorlatok folytatására. „Az AKG program a gazdák szemléletét önmagában nem képes formálni, viszont pénzügyileg sikeresen motiválja őket a kevésbé környezetterhelő technológiák alkalmazására” – mondta Kalóczkai Ágnes, ezzel a természetvédelmi agrártámogatások jelentőségét hangsúlyozva.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE
2021.02.13.2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHirdetés
Hirdetés