Mediterrán ciklonok sorozata okozott csapadékos időjárást az elmúlt tíz napban. Az ország túlnyomó részén számottevő mennyiség hullott, ami a talajok őszi feltöltődéséhez jelentősen hozzájárult, így jelenleg előrébb jár ez a folyamat, mint tavaly ilyenkor. Őszi vetésű szántóföldi növényeink számára is kedvezően alakult az elmúlt hetek időjárása, a legtöbb helyen fejlett, megerősödött állapotban várhatják a telet. A folytatásban jelentősen csökken a csapadékhajlam, legfeljebb gyenge eső, szitálás fordulhat elő az előttünk álló egy hétben.

A mögöttünk álló tíz nap időjárását nagyrészt mediterrán ciklonok határozták meg, melyek jellemzően bőséges csapadékot szállítanak hazánkba, és így alakult ez az elmúlt napokban is. A múlt pénteki ciklon főként az Alföld északi és középső területeit öntözte, arrafelé 10-20 mm esett, de több-kevesebb csapadék mindenhol hullott, az Északi-középhegység területén helyenként az idei első hó is megjelent. A szombatról vasárnapra érkezett mediterrán ciklonból főként az ország déli felén esett, de 5 mm fölötti csapadékot csak a délnyugati határszélen mérhettünk. A hétfői, átmenetileg száraz időjárás után kedden érte el hazánkat az újabb csapadéktömb, melyből csütörtök délig a Dunántúl nagy részén 20-50 mm, de az Alföld jelentős területein is 15-25 mm eső esett. Így az elmúlt tíz nap csapadékösszege az ország jelentős részén 25 és 60 mm között alakult, ennél kevesebb csak az északi országrészben hullott. Ez a mennyiség az utóbbi területek kivételével jóval meghaladja az ilyenkor szokásos értékeket, az elmúlt 30 nap csapadékösszege azonban az északi, északnyugati valamint a délkeleti országrészben így is az átlag alatt alakult - olvastuk az OMSZ honlapján.

A talajoknak nem csak a felszín közeli, hanem a középső, 20-50 cm-es rétege is telítetté vált a Dunántúl délnyugati felén valamint többfelé az északi és a keleti országrészben is. Ezeken a területeken néhol a mélyebb talajrétegek is telítődtek, de országszerte javultak a nedvességviszonyok a fél-egy méteres talajrétegben, bár a Kisalföldön és az Alföld nagy részén még igen nagy a vízhiány ebben a mélységben.

A hőmérséklet a déli országrészben az ilyenkor megszokott értékek körül vagy kevéssel afölött alakult, míg az ország északi felén 1-3 fokkal hidegebb volt annál. Utóbbi területre voltak jellemzőek szombattól keddig a gyenge éjszakai fagyok, és főként északkeleten napközben is gyakran alakult 5 fok alatt a hőmérséklet. Ugyanakkor délen, délkeleten több napon is kevéssel 10 fok fölötti értékeket mérhettünk.      

A repce számára az idén ősszel nagyon kedvezően alakult az időjárás, így az ősz végére igen jól fejlett, megerősödött állományok alakultak ki. Az őszi kalászosok vetéséhez október közepéig megfelelő nedvesség állt rendelkezésre a talajokban, a korábban vetett árpa így gyorsan fejlődött, már november első felében bokrosodott állapotba került. A később vetett búza kezdetben sokfelé egyenetlenül fejlődött az október végére kiszáradt talajokon, a novemberi esők viszont hozzájárultak az állományok homogénebbé válásához, megerősödéséhez, aminek az enyhe idő is kedvezett.  

A folytatásban borongós, párás, késő őszi időre van kilátás lassan csökkenő hőmérséklettel. Ez alól a pénteki nap lesz kivétel, amikor még sokfelé kisüt a nap, majd szombattól egyre nagyobb területen marad meg napközben is a rétegfelhőzet. Számottevő csapadékra nem számíthatunk, de szitálás, néhol gyenge eső szombattól minden nap előfordulhat. A hőmérséklet eleinte nem változik számottevően, bár az éjszakai fagyok többfelé visszatérnek. Hajnalonként egyre nagyobb területen lehet fagyokra számítani, de -5 fok alatti hőmérsékletek e jövő hét közepéig nem várhatók. Napközben eleinte 5-10, majd vasárnaptól 2-7 fok körüli értékek lesznek jellemzőek.  

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás