Hirdetés
10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE
2021.02.13.2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Az érkező hideg idő megmenti a vízben álló vetést a katasztrófától
2024.01.06.December utolsó hetében száraz, az ilyenkor szokásosnál jóval enyhébb időben volt részünk, majd január első napjai ismét sokfelé hoztak esőt. A december végi árhullámok jelentősebb kár nélkül levonultak, de a belvízborítás számottevően nem csökkent, és a karácsony óta jellemző 4-5 fok fölötti napi középhőmérsékletek mellett az őszi vetésekben már károk keletkeznek. A folytatásban a hétvégén még további csapadék, majd hétfőtől jelentős lehűlés várható.
Sok helyen kritikus állapotban vannak az őszi vetések a vízborítás miatt
2024.01.04.Az őszi vetések a tartós vízborítást +4, +5 Celsius fok alatt még bírják, de az elmúlt napokban ettől enyhébb volt az idő. A folytatásban is marad az átlagosnál melegebb időjárás, vasárnap estétől pedig újabb, de nem túl nagy mennyiségű csapadék érkezik.
Drónokkal és mesterséges intelligenciával készítettek talajnedvesség-térképet a magyar kutatók
2023.12.01.Mesterséges intelligencia bevonásával fejlesztenek módszertant a talaj nedvességtartalmának előrejelzésére a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Karának kutatói. Az újfajta, pilóta nélküli légijárművekre szerelt multispektrális és hőkamerákkal végzett eljárás hatékonyabbá teheti a hozamok optimalizálását és a tervek szerint a gazdák számára is elérhető lesz.
Kis magyar abszurd: egyszerre keseríti belvíz és vízhiány az alföldi gazdák életét
2023.11.17.Hetek óta tart az esős, enyhe időjárás. Az őszi vetéseknek ez egy ideig igen kedvező volt, azonban az Alföldön a rossz vízgazdálkodású talajokon a leszivárgás nem tud lépést tartani a csapadékkal. Így egyszerre van foltokban belvíz és a mélyebb talajrétegekben jelentős vízhiány. A folytatásban pénteken érkezeik újabb országos eső, majd csökken a csapadékhajlam. A november második feléhez képest enyhe marad az idő, de éjszakánként egyre többször hűl fagypont alá a levegő.
Közelednek az éjszakai fagyok
2023.11.13.Az elmúlt egy hétben az Alföldön is sokfelé hullott jelentős mennyiségű eső, amiből a felszín közeli talajréteg telítődése mellett az alsóbb rétegekbe is jutott, országszerte jól halad a talajok őszi-téli feltöltődése. A sok csapadék mellett továbbra is enyhébb maradt az idő az ilyenkor szokásosnál, így optimális körülmények között fejlődhetnek az őszi vetések. A folytatásban is többször számíthatunk esőkre, és bár november közepéhez képest enyhe marad az idő, de éjszakánként egyre többfelé hűl már fagypont alá a levegő.
Hosszú időre visszatér a kánikula
2023.08.15.Augusztus elejének csapadékban bővelkedő időjárása után a múlt héten jelentősen csökkent a csapadékhajlam, a hét második felében a napos, egyre melegebb időben már országszerte a talajok száradása volt a jellemző. A folytatásban csak a hét közepén számíthatunk több felhőre és elszórt záporokra, zivatarokra, de a következő 8-10 napban többnyire napos, meleg, száraz idő segíti majd nyári növényeink érési folyamatait.
Ha a strandolóknak nem is, a kukoricának kellene még némi csapadék
2023.07.23.Az elmúlt napokban főként a délnyugati és az északkeleti országrészekben fordult elő csapadék, ugyanakkor a hőségben igen intenzív volt a növényzet párologtatása. Az Alföldön valamint a Dunántúl északi és délkeleti tájain többfelé aszály van, de máshol is sokat veszített nedvességtartalmából a talaj a hónap eleje óta. A következő napokban többször és többfelé számíthatunk akár heves zivatarokkal kísért záporokra, és néhány fokkal a kánikula is mérséklődik.
Kánikula majd újra kánikula frissító záporokkal
2023.07.11.Múlt péntek óta országszerte száraz, meleg időben dolgozhattak az aratókombájnok, a talaj felső fél méteres rétege azonban a Kisalföldön és az Alföldön is többfelé meglehetősen kiszáradt. A nyári növényeknek jól jönne egy alapos öntözés, mert ezeken a tájakon már az aszály jelei mutatkoznak. A héten csapadékra záporok, zivatarok formájában van esély a hőséget meg-megszakító gyenge hidegfrontokhoz kapcsolódóan. Ma éjszaka csak elszórtan, szerdán és csütörtökön azonban többfelé várható zápor, zivatar.
Nagyon sok víz tartható meg a fém-szerves vázon alapuló, precíz talajmérések alkalmazásával
2023.03.12.A KAUST kutatói gyors és érzékeny talajnedvesség-mérőket fejlesztettek ki, amelynek középpontjában egy fém-szerves váz (MOF - metal-organic framework) áll. A modern öntözésmenedzsment segíthet a termés minőségének javításában, a mezőgazdasági költségek csökkentésében és a víz megőrzésében.
További csapadék érkezik, a tél még mindig nem
2023.01.13.Az évszakhoz képest szokatlanul enyhe időjárás folytatódott a mögöttünk álló héten is, és a tavaszt idéző hőmérsékletekhez bőséges csapadék is társult. Az ország nagy részén telítődött a talaj nedvességgel, a Tisza térségében és a Tiszántúlon egyre nagyobb területeken belvíz is megjelent. Az időjárás a következő napokban sem vált téliesre, marad az enyhe, csapadékos, gyakran szeles, kora tavaszi idő.
Az Alföldön még mindig vízhiány van, máshol jól töltődnek a talajok - helyzetkép
2022.11.25.Mediterrán ciklonok sorozata okozott csapadékos időjárást az elmúlt tíz napban. Az ország túlnyomó részén számottevő mennyiség hullott, ami a talajok őszi feltöltődéséhez jelentősen hozzájárult, így jelenleg előrébb jár ez a folyamat, mint tavaly ilyenkor. Őszi vetésű szántóföldi növényeink számára is kedvezően alakult az elmúlt hetek időjárása, a legtöbb helyen fejlett, megerősödött állapotban várhatják a telet. A folytatásban jelentősen csökken a csapadékhajlam, legfeljebb gyenge eső, szitálás fordulhat elő az előttünk álló egy hétben.
A korábbi csapadékos időszak után újra száradásnak indultak a talajok
2022.10.21.Az elmúlt napokban folytatódott a száraz és enyhe időjárás, mely továbbra is kedvező körülményeket teremtett a mezőgazdasági munkákhoz. A repce fejlődéséhez és a búza vetés előtti magágyának készítéséhez a talaj is kellően nedves. Viszont a már elvetett búza keléséhez igen jól jönne egy áztató eső, hiszen a mozgatott talaj felső néhány centiméteres rétege már kiszáradt a csaknem három hete tartó száraz idő után. A folytatásban a péntek a keleti országrészre többfelé hoz fagyot, a szombat sokfelé ígér egy kis locsolást, majd a jövő hét enyhe és többnyire száraz időt mutat.
Későn érkezett a csapadék, csak a következő szezonban profitálhatunk belőle
2022.10.04.A múlt heti esős időt követően ez a hét száraznak és nagyrészt naposnak ígérkezik. A talaj nedvességgel való feltöltődése rohamosan halad a nagyon csapadékos szeptember hatására. A
Felturbózható a tápanyagtartalom a mulcsozással
2022.09.16.A villámárvizek ugyan megváltásként szolgálhatnak az adott héten, de az akkor hulló mennyiség nem tud leszivárogni a talajba. A talaj nedvességtartalma egyre nagyobb érték, amit meg kell őrizni, ameddig csak lehet, hiszen nélkülözhetetlen a dísz- és haszonnövények életéhez. Ebben segít a mulcsozás.
Aki törődik a talajjal, az betakarít, aki nem, az kármentésként báláz
2022.08.28.A mostani aszályhelyzet kialakulásának okait több nézőpontból lehet vizsgálni. Daoda Zoltán, az AGRO.bio szakmai igazgatója hosszú távon közelítette meg a kérdést. Nem az öntözés, a folyóvízrendezés, hanem a talaj nedvességtartalmának a megőrzése felöl.
Néhány hónap, és jöhetnek az új támogatások a vízmegtartó gazdaságok fejlesztésére
2022.08.23.A 2023-tól induló új európai uniós Közös Agrárpolitika agrártámogatási időszakára újabb és a korábbinál hatékonyabb eszközöket tervezett meg az Agrárminisztérium a mezőgazdasági termelők vízmegtartó gazdálkodási gyakorlatok alkalmazásának ösztönzésére. A szaktárca szerint ugyanilyen fontos a saját termelői önérdek felismerése és nyitottság a megfelelő agrotechnikai eszközök alkalmazására.
Tovább nedvesedik a talaj – de a mélyebb rétegek még mindig szárazak
2021.10.15.Szeptember közepe óta száraz, meleg és hűvös, csapadékos időszakok váltakoznak, így a nyári kapás növények betakarítási munkáival és a még érésben levő gyümölcsök szüretével is haladni lehetett, ugyanakkor az ország jelentős részén kellő mennyiségű csapadék hullott a repce fejlődéséhez és az őszi kalászosok vetéséhez is. Az október eleji hétre is a változékonyság volt a jellemző. Országszerte esős volt az idő, majd a hétvégén száraz, napos napok következtek, és utána kezdődött ismét csapadékosabb periódus. A Dunántúlon és a Duna-Tisza közének jelentős részén 10-40 mm közötti mennyiség esett, míg az ország keleti, északkeleti harmadán alig 1-2 mm hullott.
Hirdetés

Belépés
Kérjük, adja meg adatait!
Elfelejtett jelszó
Kérjük, adja meg a regisztrációkor használt e-mail címét!
Több országban is jelen vagyunk
Videó ajánlás
Tovább a Magro.hu oldalára.