Múlt péntek óta országszerte száraz, meleg időben dolgozhattak az aratókombájnok, a talaj felső fél méteres rétege azonban a Kisalföldön és az Alföldön is többfelé meglehetősen kiszáradt. A nyári növényeknek jól jönne egy alapos öntözés, mert ezeken a tájakon már az aszály jelei mutatkoznak. A héten csapadékra záporok, zivatarok formájában van esély a hőséget meg-megszakító gyenge hidegfrontokhoz kapcsolódóan. Ma éjszaka csak elszórtan, szerdán és csütörtökön azonban többfelé várható zápor, zivatar.

A múlt hét első felében még többfelé volt csapadék az országban. Hétfőn késő este délnyugat felől érte el hazánkat egy kiterjedt zivatarzóna, melyből a Balaton tágabb környezetében 10-30 mm esett, kedden pedig gyenge esők, záporok öntöztek az ország délnyugat-északkeleti széles sávjában, ekkor azonban a legtöbb helyen már 5 mm alatt maradt a csapadék mennyisége. Szerdán estétől ismét nyugat-délnyugat felől jöttek zivatarok, ezúttal azonban többfelé esett kiadósabb, 5-15 mm néhol 20-35 mm közötti mennyiség. Péntek óta azonban száraz idő az uralkodó hazánkban. A július első dekádjában lehullott csapadék mennyisége csak a nagyobb felhőszakadások által érintett foltokban valamint a délnyugati országrészben haladja meg a 20 mm-t, de helyenként sajnos az 5 mm-t sem éri el. A sokéves átlaghoz képest így az ország nagy részén csapadékhiány mutatkozik nem csak az elmúlt 10 napot tekintve, hanem a mögöttünk álló harminc napban is, Medárd napja óta sokfelé 20-50 mm-rel kevesebb esett az ilyenkor szokásosnál. A talaj felső fél méteres rétege hazánk északnyugat-délkeleti sávjában többfelé kritikusan száraz állapotba került, nedvességtartalma nem éri el a 40%-ot a növények számára hasznosítható vízmennyiség arányában. A délnyugati és északkeleti országrészben viszont megfelelő a nedvességtartalom. A fél-egy méter mély talajréteg egyelőre országszerte jó vízellátottságú - olvastuk a met.hu elemzésében.

Talajnedvesség a talaj felső fél méteres rétegében a növények számára hasznosítható vízmennyiség arányában
2023. július 9-én (%)

A hőmérséklet a múlt csütörtökön átvonult hidegfront óta emelkedő tendenciát mutat, vasárnap már országszerte kánikula volt 30 fok fölötti maximumokkal, éjszakánként azonban a legtöbb helyen 15 fok alá hűlt a levegő.

A kalászosok és a repce aratása javában zajlik. Elég változékony időben kezdődött a betakarítás, a korábbi nagy csapadékokból adódóan többfelé vannak megdőlt táblák is, de az elmúlt napok száraz időjárásában jól lehetett haladni a munkákkal. A kukorica és a napraforgó a legtöbb helyen szépen fejlett. A kukorica a címerhányás állapotában van, a napraforgó pedig már sokfelé virágzik. A további optimális fejlődésükhöz a következő hetekben bőséges csapadékra lenne szükség a szemek képződéséhez majd növekedéséhez.  

A kukoricatermesztésben használatos 10 fokos bázishőmérséklettel április 1-től számolt hőösszeg jelenleg többnyire 620 és 740 foknap között alakul, az alacsonyabb értékek északon és nyugaton, a magasabbak délkeleten vannak, az országon belüli különbség egyre nő. Az összegzés kezdete óta folyamatos elmaradásban van a hőösszeg. A tavalyi évhez képest 70-120 foknap a hiány, a sokéves átlaghoz képest pedig 30-60 foknap. Ez azt jelenti, hogy a növények fenológiai fázisai egy szűk héttel később következnek be a szokásosnál.

Az előttünk álló héten több hidegfront is érinti térségünket, de ennek ellenére szinte egész héten marad a kánikula.  Zápor, zivatar hétfőről keddre éjszaka elszórtan, majd szerdán és csütörtökön többfelé előfordulhat. Pénteken és szombaton csak kevés helyen, főként a déli országrészben lehet csapadék. A legmelegebb órák hőmérséklete jellemzően 30 fok fölött alakul. Szerdán várható a legmelegebb, ekkor nagy területen 35-38 fokig melegedhet a levegő, majd csütörtökre néhány fokkal visszaesik a hőmérséklet, de péntektől ismét melegedés kezdődik. Éjszakánként a nagyobb városok és a vízparti területek kivételével 20 fok alá csökken a hőmérséklet. Szerdán és csütörtökön várható több felhő, a többi napon azonban igen erős lesz az UV sugárzás, az arra érzékeny növények leveleit és terméseit napégés veszélyezteti.

Megosztás

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás