Hirdetés
10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE
2021.02.13.2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Nagy veszélyekkel jár az enyhe idő a növénytermesztésben
2024.02.20.Továbbra is jelentős mennyiségű mezőgazdasági terület van víz alatt, de ez a belvíz mennyiség még nem mondható súlyosnak Bács-Kiskun vármegyében. A változékony időjárás most új kihívást okoz a gazdálkodóknak. A növényeknek szükségük lenne a nyugalmi állapotra, illetve hótakaró meglétére. Az enyhe időben megindulhat a növények fejlődése, így egy esetleges fagyosabb időben károsulhat a termés.
Belvízkárok után terveznek újra a magyar gazdák
2024.02.03.Ideje elkezdeni a téli károk felmérését és átgondolni, hogy mennyi plusz költséggel hozható rendbe a belvíz hatásai után a gabonatábla. Aki mégis kitárcsázná a növényt, annak a vetőmagrendelés lesz sürgős. A magyar belvízhelyzet hasonló a némethez, ahol a legfrissebb számok alapján ősszel 7 százalékkal kevesebb búzát tudtak elvetni az időjárás miatt, mint tavaly.
A vízgazdálkodási támogatási feltételekről és lehetőségekről írt a NAK
2024.01.30.Összefoglalták azokat a feltételeket és támogatási lehetőségeket a 2023. január 1-től indult KAP Stratégiai Terv tükrében, amelyek a közeljövőben várhatóak a mezőgazdasági vízgazdálkodásban. Az idei évtől a területalapú támogatás most már a belvizes területre is igénybe vehető.
Rentábilisan működtethető-e egy gazdaság öntözés nélkül?
2024.01.29.A Creatiger Kft. olyan „hagyományos” és innovatív vízszigetelő anyagokkal épít víztározókat és csatornákat, amelyekből mindig kiválasztható az, ami a legjobb megoldást nyújtja az adott helyzetre. Illetve olyan víztakarékossági technológiák találhatók meg a termékei és szolgáltatásai között, amik azt is segítik, hogy a megszerzett vizet a leghatékonyabb módon lehessen felhasználni.
Pusztul a termés a Kisalföldön a belvíz miatt, több folyónál is kritikus a helyzet
2024.01.09.A rengeteg csapadék miatt felgyűlt belvíz több hektáros táblákat öntött el Győr-Moson-Sopron vármegyében. A rengeteg víz kiöli az őszi vetést, a gazdák szerint kritikus a helyzet. Több területen rendkívül rossz állapotban van az árokrendszer, ami így nem tudja elvezetni a vizet. A Kisalföldön és a térségében az éves csapadékátlag duplája esett.
Az érkező hideg idő megmenti a vízben álló vetést a katasztrófától
2024.01.06.December utolsó hetében száraz, az ilyenkor szokásosnál jóval enyhébb időben volt részünk, majd január első napjai ismét sokfelé hoztak esőt. A december végi árhullámok jelentősebb kár nélkül levonultak, de a belvízborítás számottevően nem csökkent, és a karácsony óta jellemző 4-5 fok fölötti napi középhőmérsékletek mellett az őszi vetésekben már károk keletkeznek. A folytatásban a hétvégén még további csapadék, majd hétfőtől jelentős lehűlés várható.
Ott esik a legkevesebb csapadék, ahol a legkevésbé számítanánk rá
2023.12.16.A csapadékos időjárás folytatódott az elmúlt napokban is, ezúttal jelentős enyhüléssel jött az eső. Az ország nagy részén már telítődött a talajok felső egy méteres rétege, a belvízzel elöntött területek nagysága pedig egyre nő. A folytatásban átmeneti lehűlés után vasárnaptól párás, ködös időre van kilátás egyre nagyobb területen tartós köddel, de számottevő csapadék nélkül.
Van olyan város az országban, ahol sem a belvíz, sem az aszály nem okoz gondot többé
2023.03.04.Az új záportározó kialakítása és a belvízvédelmi rendszer legkritikusabb pontjainak rekonstrukciója biztosítja Hódmezővásárhely belterületének megóvását. A belvízvédelmi rendszer ugyanis nem tudta kezelni a Hódmezővásárhely belterületére érkező lökésszerű terheléseket. A hosszú előkészítés után megvalósult beruházásnak köszönhetően jelentősen javult a város és térségének belvízi biztonsága.
Nem lesz mindig szárazság! Már a kert tervezésénél gondolni kell a belvizekre
2022.03.26.Jóllehet az ország egésze most a csapadék hiányától szenved – vagyis szárazság van –, de tavasz végén és nyár elején az áradások és az utánuk következő belvizek sokszor okoznak gondot hazánkban. Később, nyáridőben ismét inkább a szárazság okoz problémát, ám kertünk kialakításánál sok mindent tehetünk annak érdekében, hogy belvíz esetén a probléma minél kevesebb ideig keserítse meg növényeink életét.
A belvíz miatt évtizedes mélypontra kerülhet az idei búzatermés
2021.03.12.Nem kizárt, hogy Magyarországon idén 1 millió helyett kevesebb, mint 850 ezer hektáron lesz búzatermés. Az erre utaló aggasztó jeleket már tavaly októberben és novemberben látni lehetett, amikor az ország északi-keleti termőterületein jelentősen késtek a kukorica betakarításával. A jelentések szerint a gabonafélék vetését 1,4 millió hektáron tervezték, és a tervezett terület 88 százalékán végeztek november 13-ig. Az őszi árpa (98 százalék), a tritikálé (94), a durumbúza (94) és a rozs (98) esetében sikerült befejezni a vetést, ám a búza tervezett vetésterülete már akkor 15 százalékot csökkent.
Megúszni szárazon: több 1000 hektáron károsíthatja a magyar búzát belvíz
2021.02.27.Az enyhülő idő miatt mind az Alföld, mind az észak-keleti búza-termőterületeken okoz nagy gondot a belvizek növekvő mennyisége. Az érintett gazdálkodók számára az a legfontosabb kérdés, mennyi idő alatt csökken a vízborítás a termőterületeken. A Tisza vízgyűjtőterületein is olvadni kezdett a fagyos táj. Az elmúlt napokban az ATIVIZIG 8 belvízvédelmi szakaszából hármon volt és van elsőfokú belvízvédelmi készültség. A belvizes terület még mindig csaknem 10 ezer hektár, melyből 5540 hektár a mezőgazdasági művelésű vetés és szántó. A legnagyobb elöntés Csongrád megyében van, nagysága 8330 hektár.
Hirdetés

Belépés
Kérjük, adja meg adatait!
Elfelejtett jelszó
Kérjük, adja meg a regisztrációkor használt e-mail címét!
Több országban is jelen vagyunk
Videó ajánlás
Tovább a Magro.hu oldalára.