Az aszálykezelés témája időről-időre felmerül, de jellemzően csak akkor, amikor jelentősebb aszály van valahol az országban, pedig a probléma megoldása hosszú távú megközelítést kíván. Daoda Zoltán, az AGRO.bio szakmai igazgatója szerint, ehhez a termőtalajainkat kell aszálytűrővé, „aszálykezelővé” alakítanunk. A szakember el is mondta, hogy miért és hogyan.

Mi a talaj szerepe az aszálykezelésben?

Daoda Zoltán, az AGRO.bio szakmai igazgatója

A termőtalajnak jelentős pufferhatása van, de csak akkor, ha a termelők, a talajt megművelők erre nap mint nap, állandóan odafigyelnek. Az állandóságnak meg kell jelennie a szakmai gondolkodásban. Kiemelten fontos szerepe van ebben a termőtalaj szervesanyag-tartalmának, azaz a szervesszén-tartalmának, ami egyébként viszonylag könnyen, néhány perc alatt, a helyszínen is megmérhető. Így nyomon tudjuk követni, hogy jó úton járunk-e, vagy éppen stagnál az állapota, esetleg olyat tettünk, ami a szervesszén-tartalmat csökkenti. Ilyen, például, ha valaki novemberben szántott, de a szántás még nyitva marad. Ez elég jelentős szénvesztést eredményez, akár pár hónap alatt is.

A termőtalajnak jelentős pufferhatása van, de csak akkor, ha a termelők, a talajt megművelők erre nap mint nap, állandóan odafigyelnek. Az állandóságnak meg kell jelennie a szakmai gondolkodásban. Kiemelten fontos szerepe van ebben a termőtalaj szervesanyag-tartalmának, azaz a szervesszén-tartalmának, ami egyébként viszonylag könnyen, néhány perc alatt, a helyszínen is megmérhető. Így nyomon tudjuk követni, hogy jó úton járunk-e, vagy éppen stagnál az állapota, esetleg olyat tettünk, ami a szervesszén-tartalmat csökkenti. Ilyen, például, ha valaki novemberben szántott, de a szántás még nyitva marad. Ez elég jelentős szénvesztést eredményez, akár pár hónap alatt is.

A szervesanyag növelése azért fontos az aszálykezelésben, mert a tartalma határozza meg a termőtalaj vízfelvevő és vízleadó képességét. Ismert, hogy a pergő homok nem tartja meg a vizet, az átfolyik rajta, míg a kötött agyagos talaj a nagy esőt nem tudja felvenni, pláne akkor, ha a tetejét tömör kéreg alkotja, továbbá esetleg eketalp vagy tárcsatalp is kialakult 15, illetve 30 cm mélységben. Ilyenkor a víz csak addig tud lemenni, ezért belvíz alakul ki. Ilyen jelenséget már most, január elején is láthattunk jónéhány helyen, ahol az őszi kalászsok vagy a repce alá nem megfelelő volt a talajművelés. Ott már belvíz alá került az őszi vetés. A nem igazán jó állapotban lévő talajok szabad szemmel is látszanak.

Hogyan kezdjünk az aszály kezelésébe?

Az aszály bekövetkeztekor azonnal felmerült, hogy a problémát öntözéssel kell kezelni. Ehhez az első lépés, még bármilyen öntözési beruházás előtt, a termőtalaj öntözhetővé alakítása. Be kell ruházni a talajba, azt fejleszti kell, hogy akár a csapadékvizet, akár az öntözővizet tudja sokkal jobban hasznosítani. Ez a gyakorlatban a termőtalaj szervesanyag-tartalmának növelését jelenti. 2-3 éves odafigyeléssel ez jelentős mértékben tud növekedni, és így a növények is könnyebben át vészelhetik a vízhiányos időszakokat. Persze, ha ez nyáron 8-10 hétig tart és még légköri aszály is társul hozzá, mint idén, akkor az elég súlyos helyzet, és nem biztos, hogy elviselhető a növények számára. Viszont ebben az évben is találkozhattunk olyan területekkel, amelyet csak a légköri aszály égetett meg 1-1,5 héten keresztül, mert a termőtalajuk olyan szinten fel volt készítve, hogy ilyen viszonyok között is bő termést hozott kukoricában és napraforgóban egyaránt.

Azt kell megérteni, hogy az aszálykezelés hosszú távú folyamat, ezért egyik hétről a másikra vagy egyik hónapról a másikra nem lehetséges javulást elérni. A lényeg egy váltás a gondolkodásban, amit egy pillanat alatt meg lehet hozni: mostantól másképp csinálom, mint eddig. Az elkövetkező 2-3 évben nagy valószínűséggel lesz kisebb-nagyobb aszály, amire előre kell készülni és tenni ellene.

Hogyan tudnak segíteni az AGRO.bio termékei?

Az aszálykezelésben az AGRO.bio mikrobiológiai termékei nagy segítséget jelentenek. Ahol a technológiánkat alkalmazzák, azokon a helyeken már ilyenkor, télen is zajlik a kukorica- és napraforgó-szármaradványok lebontatása, amit a Cell nevű cellulózbontó termékünk végez. Ennek segítségével április-májusra a kukoricaszár 80%-a feltáródik és a kukoricát követő utóvetemény tápanyagmérlegébe be is számítható.

A lezúzott normál metszési nyesedéket, szőlő vagy gyümölcs esetében, szintén Cell-lel érdemes kezelni, mert szintén feltáródik és a cellulóztartalom szőlőcukorrá alakul át.

Ebből a szőlőcukorból aztán, az Agro-ökológiai Programban is 2 ponttal támogatott BactoFil talajbaktériumok a talajban baktériumnyálkát képeznek, ezáltal a talaj szervesanyag-tartalmát növelik. A baktériumnyálka összeragasztja a talajszemcséket, felveszi a nedvességet. Ezek a létrejövő képletek a talajkolloidok előanyagainak tekinthetők.

Emellett ajánlom még az új, talajalgát tartalmazó AlgaTer névű készítményünk használatát, ami szintén magyar fejlesztés. A vetést, kelést követően akár egy lineár öntözőberendezéssel is kijuttatható. Érdemes a termőtalajra permetezni s imádja a fényt. A termék egy zöld biofilmet hoz létre a talaj felszínén s a laza homokos talajt akár 15-20 cm-es mélységben is át tudja szőni és a vizet ott tárolja (lsd. Demolink), támogatva ezzel a benne fejlődő haszonnövényeket a gyökérzetükön, valamint életteret biztosítva az egyéb talajmikrobiológiai szereplőknek. Az elhalt részei pedig tápanyagul szolgának. Jelentős biológiai vízmegőrző feladatot lát el biológiai talajtakarással az állókultúrákban, de a széles sortávú tavaszi növényeknél is abszolút megfigyelhető és mérhető a jótékony hatása.

Mit javasolna a termelőknek?

Összefoglalva, azt javaslom, hogy a vetésforgójuk figyelembe vételével, a szármaradványokat bonttassák le a nyári időszakban a kalászosok vagy a repcearatást követően. A szárt nem szabad eladni és elégetni, mert ezzel kiürítjük a talaj széntartalmát. Az erőművek és a különböző ipari felhasználók az ezirányú igényeiket más biomassza-forrásokból könnyedén ki tudják elégíteni. A szármaradványok bontásával a szervesszén visszapótlása és a talajban való rögzítése már rövid időn belül, 1-2 év alatt eredményt hoz, de középtávon mindenképpen a záloga annak, hogy a várhatóan egyre gyakrabban előforduló aszályra fel tudjunk készülni, hogy nyereségesen és biztonságosan lehessen még így is termelni a szántóföldön és állókultúrákban is.

A talajoltó termékekkel a nyerséges termelést jelentősen tudjuk támogatni, mivel nagy mennyiségű műtrágyát tudunk vele helyettesíteni. Mintha kijuttattunk volna 60 kg nitrogént, valamint 35-35 kg foszfor és kálium hatóanyagot. Akár aszályos, akár nedvesebb időszakban komoly gazdasági előnyt jelent ez a termelőknek. Az inputanyagok beszerzése során mintegy 100 ezer forinttal kevesebbet kell költeni, mintha csak kémiai megoldásokat használnánk.

Amit még kiemelnék ebben a talaj-növény-klíma rendszerben, hogy a következő években a fizikai és kémiai hatások mellé legalább ugyanannyi, de ha lehet, még több biológiai megoldást kell ahhoz alkalmazni, hogy a termőtalajaink visszanyerjék azt a fajta életképességüket és termőképességüket, amit az elmúlt évtizedekben elvesztettek. A talajélet revitalizálásának lehetősége – de szerintem a kötelme is - minden termelő, talajművelő számára adott. Mindenki előtt fontos elvégzendő feladatok állnak, amit az AGRO.bio termékekkel, szaktanáccsal, mért adattal, egyetemi-kutatóintézeti tartamkísérleti eredményekkel tud támogatni.

(x)

Megosztás

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás