Nyílt beszédre és rendkívül gazdag programra számíthatnak a növénytermesztők és az állattenyésztők, állattartók a Magro.hu Stresszkezelés a mezőgazdaságban, NÖVÉNY-ÁLLAT-GAZDA Konferenciáján és Kiállításán, amelyet 2024. február 15-én rendeznek meg a Debreceni Egyetemen, az egyetemmel közös szervezésben. A hazai agrárgazdaság egyik leginformatívabb szakmai eseményén az ágazat kiemelkedő cégei vesznek részt és nyújtanak szakmai információkat az agráriumban működő gazdálkodások és gazdálkodók számára. A konferencia témáiról beszélgettünk a két főszervezővel, a Magro.hu tulajdonosaival, Bóné Tímeával és Németh Istvánnal.

Miért ez éppen a stresszkezelés lett az idei konferenciájuk témája?

Bóné Tímea: Elégedetlen hangoktól hangos a magyar mezőgazdaság, nem a legnyugodtabb éveiket élik a gazdálkodók. Romló jövedelmezőség, piaci zavarok és erősödő kihívások egyaránt jellemzik, amik folyamatos stresszhelyzetet jelentenek a növényeknek, a haszonállatoknak, de maguknak a termelőknek is. Úgy gondolom, az elmúlt pár évben a stressz az a kifejezés, ami uralta a közbeszédet a magyar mezőgazdaságban, ezért választottuk ezt az elnevezést.

Láthatóan szenvedünk, például, az extrém időjárás következményeitől. 2022-ben a rendkívüli aszály és a vízhiány, 2023-ban a túl sok csapadék okozott problémát, gondoljunk csak a gabonafélék beltartalmára. Kérdéses, hogy a mostani növekvő belvizes területek milyen hatással lesznek az őszi vetésekre. És ezek az extrém körülmények általában magukkal hozták és hozzák a betegségek és kártevők fokozottabb megjelenését is.

Bone-Timea_Magro.hu
Bóné Tímea, a Magro.hu társtulajdonosa

De hogy az állattartókra is kitérjek, állandó tényezőként velünk van az afrikai sertéspestis, a madárinfluenza, és a túlzott antibiotikumhasználat miatt kialakuló rezisztencia miatt egyre gyakoribbak az egyéb betegségek is.

Mit lehet a különböző stresszek ellen tenni?

B.T.: Fontos hangsúlyozni, hogy van megoldás a kezelésükre, de ehhez változtatni kell az alkalmazott technológiákban és a gondolkodásban egyaránt! A szigorodó szabályozási keretrendszer ellenére, új, ismeretlen technológiákat kell vagy érdemes kipróbálni, amelyekkel csökkenthetők a nehézségek.

Többek között amiatt szervezzük meg a Stresszkezelés a mezőgazdaságban, NÖVÉNY-ÁLLAT-GAZDA Konferenciát és Kiállítást, hogy támpontokat adjunk a gazdáknak minél több területen, hogyan tudják csökkenteni és kezelni a nehézségeket 2024-ben. Rendkívül gazdag programmal várjuk a szakmai közönséget, a növénytermesztőket és az állattartókat egyaránt, akik 3 szekcióban a talajelőkészítéstől a betakarításig, valamint az takarmányozás és állatbetegségek kezelésének területéről hallgathatnak kiemelkedő szakmai előadásokat – többek között - piacvezető cégektől.

A konferencia programjának áttekintéséhez kattintson ide>>

Mely területeket érinti ez a változtatási kényszer?

Németh István: Röviden válaszolva, mindegyiket. Hosszabban a termelési ciklus minden fázisában léteznek olyan megoldások, amelyek javítják a növények és az állatok életfeltételeit, segítenek megoldani vagy kezelni egy közelgő problémát, csak ismerni kell ezeket.

Nem azt mondjuk, hogy mindenen egyszerre kell változtatni, hiszen az egyes fázisok időben elkülönülnek, másrészt, ha a ciklus egy-két elemét finomhangoljuk, már javulnak a terméskilátások és csökkenthető a stressz. Az ismeretek birtokában ugyanis mindenki a saját gazdasági mérete és típusa alapján meg tudja tervezni, hogy mikor és milyen területen tud módosítani. Ebben segít a konferencia, hogy kvázi, a terveket közösen megalkossuk 2024-re és 2025-re, hogy látható növekedési pályára állítsuk a gazdálkodást, illetve segítsük fenntartható módon növelni a gazdaság méretét.

Miről lesz szó konkrétan a konferencián?

N.I.: Az előadásokon szó lesz az egyik legfontosabb témáról, a talajról, a mulcsgazdálkodás általi nedvességmegőrzésről, min-till és no-till technológiáról, de a regeneratív gazdálkodásról, a talajélet javításáról is.

Kitérünk a kifejezetten a változó klimatikus viszonyokra tervezett Danubia projektre, a precíziós termesztéstechnológia fejlesztési eredményeire, valamint a biológiai kontroll és a természetes ellenségek szerepére a stresszkezelésben, illetve az abiotikus stresszoldókra.

Németh István, a Magro.hu másik társtulajdonosa

A résztvevők hallhatnak a precíz agrometeorológiáról, növényi stresszérzékelés jövőjéről, a szenzortechnológiáról, a szántóföldi növények egy teljesen új nitrogénforrásáról, a stresszmentes öntözési lehetőségekről, a hektárköltség talajjavítással történő csökkentéséről, a talajművelés és talaj pH összefüggéséről, de a nehéz piaci körülmények között eredményes értékesítési stratégiákról is.

Az állattartók megismerkedhetnek a fermentált takarmányok lehetséges szerepével, a multi-mikotoxin szennyezettségek kockázatkezelésével és egy ezzel kapcsolatos új alkalmazással, a köhögéssel járó betegségek korai felismerésének precíziós megoldásával, a silókukorica emészthetőségével, a takarmánycélú rovartenyésztéssel, a hosszabb laktációs időszak és többlet tejhozam elérésének lehetőségeivel, néhány speciális takarmánykiegészítővel, illetve a minőségi, toxinmentes tömegtakarmány kérdéskörével.

Az állattartók megismerkedhetnek a fermentált takarmányok lehetséges szerepével, a multi-mikotoxin szennyezettségek kockázatkezelésével és egy ezzel kapcsolatos új alkalmazással, a köhögéssel járó betegségek korai felismerésének precíziós megoldásával, a silókukorica emészthetőségével, a takarmánycélú rovartenyésztéssel, a hosszabb laktációs időszak és többlet tejhozam elérésének lehetőségeivel, néhány speciális takarmánykiegészítővel, illetve a minőségi, toxinmentes tömegtakarmány kérdéskörével.

Olyan sok témáról lesz szó, de közérthető formában, ami felér egy többhetes szakmai továbbképzéssel. Mindenkinek azt javaslom, hogy tájékozódjon a konferencia honlapján, amihez kattintson ide! >>

Kiknek szól a rendezvény?

B.T.: Három szekcióban dolgozzuk fel a témákat, lesz egy külön a növénytermesztőknek, egy külön az állattartóknak, míg a harmadik szekcióban többek között a gazdálkodókat ért stresszforrásokkal, az adminisztrációval, a tárolással, az értékesítéssel foglalkozunk. Ezt a 3. témát is nagyon fontosnak tartjuk, mivel felbecsülhetetlen hozzáadott értéke van annak, ha a gazdálkodásra a gazdálkodók menedzserként tekintenek és tudatosabban építik azt. A szokásokon alapuló termelés, a szokásokon nyugvó ügyviteli gondolkodás ugyanis sokszor gátja a gazdaságosabb és fenntarthatóbb cég működésének. Ezen a területen is nyújtunk jócskán ismereteket a gazdáknak a konferencián.

Kik fognak előadni?

B.T.: 35, a hazai mezőgazdaságban tevékenykedő partnerünkkel, cégek és a Debreceni Egyetem képviselőivel, a területük kiváló szakértőivel közösen tartjuk meg az előadásokat.

Zárásként, hol és mikor az esemény?

B.T.: 2024. február 15-én a Debreceni Egyetemen. Azt gondolom, aki eljön, az a részvételével sokat tesz a boldogulásáért. Több száz gazdálkodót várunk, Ön se maradjon ki!

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás