Hirdetés
Bugac környékén tartott vérengzést a még mindig nem talált fekete párduc
Széttépett birkatetemeket talált Szenteste egy gazda a Kiskunfélegyháza és Bugac között elterülő tanyáján. A gyanu a kiskunhalasi fekete párducra terelődött, mivel egy legalább 80-100 kilós állat követhette el a pusztítást.
A ragadozót először december első hetében vette fel egy építkezés kamerája Kiskunhalason, ahogy egy mezőn osont, majd eltűnt a nádasban. Pár nappal később a rendőrség megtalálta az állat lábnyomait, amelyek alapján szakértő bevonásával arra jutottak, hogy a videón feltehetően egy fekete párduc látható. Bár próbálták elkapni a nagymacskát, de ez eddig nem sikerült - írta meg a Blikk.

A gazdálkodó a szokásos reggeli birkaetetésre indult, amikor azzal szembesült, hogy a jószágai többsége elpusztult. Letépett pofák, leszakadt fülek, lábak és marcangolás nyomai voltak mindenütt. Ilyet még nem látott.
Az állatokat 1,6 méter magas kerítés mögött tartották, feltételezések szerint, azon ugrott be a ragadozó. A tanyán történt támadás során egy 90 kilós kos is elpusztult. Az ő pofáját is széttépték. Két birka és egy kecske azonban életben maradt. Az egyébként vemhes állatok értéke összesen 300 ezer forint.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE
2021.02.13.2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHirdetés
Hirdetés