Uniós támogatások jogosulatlan igénybevételével kapcsolatos 300 millió forintos költségvetési csalás ügyében emelt vádat a Fővárosi Főügyészség. A vádirat szerint a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség 2011-2012-ben több olyan, nagyrészt az Európai Unió által biztosított forrásokból megvalósuló pályázati felhívást tett közzé, amelyek célja a hátrányos helyzetű térségekben történő gazdaságfejlesztés és munkalehetőség-teremtés támogatása volt. Az egyik vádlott képviselője 3 pályázatban 324 millió forint támogatást nyert el úgy, hogy társai segítségével szándékosan megsértette a kiírási feltételeket.

Az Adózóna írta meg, hogy az egyik vádlott, egy informatikai szolgáltatásokat nyújtó cég képviselője három pályázatot is benyújtott, amelyekkel összesen 324 millió forint támogatást nyert el úgy, hogy társai segítségével több ponton szándékosan és leplezett módon megsértette a kiírási feltételeket.

Uniós támogatások jogosulatlan igénybevételével kapcsolatos 300 millió forintos költségvetési csalás ügyében emelt vádat a Fővárosi Főügyészség
Uniós támogatások jogosulatlan igénybevételével kapcsolatos 300 millió forintos költségvetési csalás ügyében emelt vádat a Fővárosi Főügyészség

Ezeket tették a csalás megvalósításáért

Így például a ténylegesen budapesti megvalósulási helyszín helyett egy vidékit jelölt meg. Előfordult, hogy a látszat erősítése érdekében egyik társa közreműködésével vidékre utaztatta a munkavállalókat. Továbbá olyan alkalmazottakra is elszámolt támogatást, akik nem is dolgoztak a projekteken. Emellett közbeiktatott cégekkel szerződéses láncokat alakítottak ki a vádlottak. Tették ezt annak érdekében, hogy elfedjék a tényleges üzleti kapcsolatokat, illetve a projektek megvalósításához szükséges informatikai fejlesztések árát indokolatlanul növeljék, hogy így több támogatást igényelhessenek.

A pályázati összegek csalárd elnyerése mellett egyes vádlottak az alvállalkozói láncokban fiktív számlákkal jogosulatlanul csökkentették a fizetendő áfát is.

11-en izgulhatnak a csalás következményei miatt

A Fővárosi Főügyészség az ügyben 11 személy ellen emelt vádat különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás, hamis magánokirat felhasználása és más bűncselekmények miatt. Továbbá indítványozta végrehajtandó, illetve felfüggesztett börtönbüntetések, pénzbüntetések, cégvezetéstől eltiltások és vagyonelkobzások kiszabását.

A támogatásokat vizsgálta az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) és ajánlással fordult a Legfőbb Ügyészséghez. Ennek eredményeként a Fővárosi Főügyészség rendelt el nyomozást az ügyben, amit a Nemzeti Adó- és Vámhivatal végzett el - írták.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás