A 2021-es év az agráriumban is komoly kihívásokat hozott, ennek ellenére töretlen a szektor fejlődése. Nagy István agrárminiszer szerint Hajdú-Bihar megye kifejezetten előnyös helyzetből várja az elkövetkezendő időszakot, amelynek egyik nagy nyertese Debrecen és térsége lehet. Egy küzdelmes, ugyanakkor nagyon sikeres esztendő van mögöttünk, hiszen soha eddig nem látott éghajlati nehézségekkel kellett megküzdenünk. A gyümölcsösöket megtizedelte a kora tavaszi fagy, majd 153 napig tartó aszályos időszak következett - mondta. A politikus a jövőről és a tervekről is beszélt.

Amikor aztán megjött a csapadék, akkor rendkívüli intenzitással - jéggel kísérve - érkezett, tehát minden nehézség, ami csak jöhetett a környezetünktől, az jött. Mindemellett árpából és búzából rekordtermést tudtunk realizálni - mondta Nagy István agrárminiszter a Haon interjújában. A Covid a gazdák életét is nehezítette. A pandémia alatt sokkal nehezebb volt szezonális munkaerőt alkalmazni, amely a zöldség- és gyümölcstermesztésnél nagyon fontos szerepet tölt be - fogalmazott.

Debrecen lehet a következő időszak legnagyobb magyar nyertese az agrárminiszter szerint - Fotó: MTI/Illyés Tibor
Debrecen lehet a következő időszak legnagyobb magyar nyertese az agrárminiszter szerint - Fotó: MTI/Illyés Tibor

Mégis azt kell mondjam, hogy 5 éves átlagban olyan esztendőt tudtunk zárni, amely egyáltalán nem lóg ki a sorból, közepes átlagot hozott, holott nagy nehézségekkel bírt - folytatta. Láthatjuk azt, hogy ez a nehézség aztán megmutatkozik az alapnövényeink árában, hiszen a kukorica és a búza ára is történelmi rekordokat ért el. Ennek nyilván nem csak magyarországi hatásai vannak, hanem nemzetközi következményei is. Az afrikai sertéspestis miatt a kínai sertéstelepek kiürültek, továbbá aszály sújtotta a térséget. Ennek eredményeként Kína az egész világból kiszippantotta a gabonát. Ezáltal olyan keresletnövekedés jelentkezett, ami óhatatlanul emelte az árakat. Ez számunkra nehézséget okozott, hozzátéve, hogy a sertéspestis miatt leállt az ázsiai sertéshúsexport is. Ezzel Európában ragadt sok olyan sertés, amit kínai vagy ázsiai asztalokon kellett volna viszontlátni. Feszítő kettősség alakult ki a piacon. A sertéshús ára nyomott maradt, a gabonáé a nemzetközi kereslet miatt az egekbe szökött.

Mit lehet kezdeni a külföldi dömpinggel?

A kormánynak intézkedéseket kellett tennie. Azonnali lépésként minden támogatást előrehoztunk, ami a gazdáknak járt, 4,5 milliárd forintos megemelt támogatási keretet nyitottunk, valamint kamatmentes hitelkonstrukciót ajánlottunk a számukra. A határokon nagyon szigorú állategészségügyi ellenőrzést írtunk elő azért, hogy ne terhelje a magyar piaci lehetőségeket az importáru. Mindemellett elkezdtük a lakosságot a hazai termékek vásárlására buzdítani, majd megállapodtunk a hazai kiskereskedelmi láncok egy részével, hogy csak hazai sertéshúst forgalmazzanak. Tehát komplex intézkedéscsomagot nyújtottunk a piaci zavar elhárítására.

Milyen kilátások és fejlesztési területek vannak 2022-re?

A tavalyi év nagy agrár kérdésköre az új európai uniós Közös Agrárpolitika megalkotása és elfogadása volt. Mi azon kevés országok közé tartoztunk, akik a december 31-i határidőre be tudtuk nyújtani a stratégiai tervünket, amelyben megfogalmaztuk azokat a fejlesztési irányokat, melyek mentén előrébb kívánjuk vinni a magyar mezőgazdaságot.  Mindezt két szó fogja jellemezni: zöldebb, versenyképesebb. Teljes erővel azon dolgozunk, hogy a magyar agrár- és élelmiszeripar ezen a területeken fejlődjön. Ehhez minden lehetőséget megadtunk, ami visszaköszön a magyar gazdatársadalom vállalkozói kedvében is. Ha csak az állattenyésztési telepek pályázatait nézzük, tavaly októberben több mint ötszörös támogatási igény érkezett be. Ezt a nagy túljelentkezést is sikerült kielégítenünk, mert úgy voltunk vele, ha a gazdákban ilyen erős fejlesztési akarat és szándék van, akkor azt támogatnunk kell. Ezt a lendületet látjuk most is, az élelmiszeripari pályázatainkat pillanatok alatt elkapkodták, dupla igény érkezett be, hiszen a 200 milliárdosra tervezett keretre 400 milliárdnyi kérelem érkezett. Ezért újabb pályázati kört hirdetünk, mert ez az egyik fontos fejlesztési területe az agráriumnak. Meg kell tudnunk felelni ugyanis annak a társadalmi elvárásnak, hogy egészségesebb, konyhakész és összességében a magyar agrárélelmiszerből versenyképesebb termék legyen. A vidéki munkaerő megtartásának és a vidéki megmaradásnak is az egyik kulcskérdése a feldolgozóipar fejlesztése. Erre fókuszálunk 2022-ben is, hiszen öröm azt látni, hogy azon pályázatok, amelyeket két évvel ezelőtt hirdettünk, mára megvalósultak.  Bármerre megyünk az országban, azt látjuk, hogy épül, fejlődik, korszerűsödik a magyar mezőgazdaság. Azt kell mondjam, hogy 5 év múlva nem fogunk ráismerni a magyar vidékre, olyan mértékű átalakulás van folyamatban. Az a kormánydöntés, amely 80 százalékra emeli a nemzeti társfinanszírozás mértékét, ezáltal háromszor több forrást biztosít egy ciklus alatt a vidék fejlesztésére, nem múlik el nyomtalanul.

Miként köszön ez vissza Hajdú-Bihar megyében?

A Hajdúság kiemelt intenzitással fejlődik, az a termőhelyi adottság, ami megvan a megyében, olyan innovatív vállalkozói készséggel párosul, amely „aranybányaként” szolgál. Vannak persze kihívások, de a kormány azon döntése, hogy a Civaquát előtérbe helyezi, óriási potenciállal bír az öntözést segítve. A megyei adottságokat nézve láthatjuk, hogy itt megvan az alap, az a hagyomány, amelyre mindenképpen építhetünk. Ha a Hortobágyot, a legeltetéses állattenyésztést nézzük, akkor azt kell mondjam, hogy itthon vagyunk. Hajdúböszörmény környékén nagyon komoly termőhelyi adottságok vannak, amit a gazdák ki is tudnak aknázni. A Debreceni Egyetemnek köszönhetően kiváló a szakmai háttér, hiszen az intézménynek olyan történelmi szerepe van a magyar agrár felsőoktatásban, amely elvitathatatlan. Az egyetem emellett nagyon jól megtalálta az integrációban rejlő előnyöket. Nem csak azt verik a diákok fejébe, hogy tizenkét centis a gabonasortáv, hanem új szemléletet is kapnak. Egy példát említve, ha a meggytermesztés kerül szóba, akkor az itteni hallgatók nem kizárólag gyümölcsként tekintenek a bogyós növényre, hanem mint egy természetes altatószer forrására is. Innentől ez már más árkategória. Ők hatóanyagban gondolkodnak, ami annak köszönhető, hogy az egyetemen inspirálják egymás gondolatait a termékfejlesztésben, a lehetőségekben. A debreceni egy sikeres egyetemi integráció az agrárium szempontjából. Az említett meggyes példa a Medical Food elképzelésbe illeszkedik, amit Szilvássy Zoltán rektor is nagymértékben támogat. Nem kétséges, hogy ezzel olyan versenyképességi előnyt szerezhetünk, amellyel világelsők tudunk lenni.

Nagy nyertes lehet Debrecen

Jelentős a megyében az állattenyésztés, a növénytermesztés és a feldolgozóipar szerepe. A vállalkozások, amelyek a térségbe érkeznek, mind reagálnak a változó fogyasztói szokásokra, ennek megfelelő termékkörrel tudnak a piacra lépni. Fontos, hogy az ipari-műszaki fejlesztések mellett az agrárfejlesztéseket is a megyébe hozhassuk; hogy az élelmiszeripar is olyan ütemben fejlődhessen, mint ahogy Debrecen más ipari ágazata gyarapodik.  Számomra úgy tűnik, tudjuk ezt a tempót tartani, és nem túlzó a kijelentés, hogy Debrecen nemcsak a múltban volt Magyarország egyik meghatározó szellemi és gazdasági központja, de hiszem azt, hogy a XXI. század legnagyobb nyertese a magyar városok közül Debrecen lesz - mondta az agrárminiszter.

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás