A szentesi Bakó család paprikatermesztéssel foglalkozik. A hazai kertészet Csongrád-Csanád megyei szereplője szerint a felhasznált termálvizet vétek további hasznosítás nélkül elengedni. Ez már főiskolás kora óta foglalkoztatta Bakó Dánielt. Haltelepet létesítettek, majd egy további fejlesztés eredményeként a zagyot fűzfaültetvény hasznosítja. Az innovatív ötletekért díjat kapott az 2021-es OMÉK rendezvényen. Annak érdekében, hogy a vizet minél hosszabb ideig tartsák termelésben, akvakultúra-telepet létesítettek afrikai harcsa nevelésére. A halat saját üzemükben dolgozzák fel.

A Kertészet és Szőlészet írta meg, hogy a 2021-es Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásáron a Mezőgazdasági Nagydíjat fiatal agrárszakember kategóriában Bakó Dániel szentesi gazda vehette át, aki a Bakó Kertészeti Kft. és egyben a Geofish Kft. egyik ügyvezetője. A díj – melyre az Agrya, a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége terjesztette fel – odaítélésekor döntő szempont volt, hogy a fiatal szakember jövőbe mutatóan a fenntartható és környezetkímélő technológiai módszereket keresi, és a családi gazdaságban innovatív módon hasznosítják a termálvizet.

Az OMÉK Mezőgazdasági Nagydíj - Fiatal agrárszakember kategória díját Bakó Dániel szentesi fiatal gazda, a Megyei Közgyűlés Terület-, Gazdaság- és Turizmusfejlesztési Bizottságának tagja kapta - Fotó: FB
Az OMÉK Mezőgazdasági Nagydíj - Fiatal agrárszakember kategória díját Bakó Dániel szentesi fiatal gazda, a Megyei Közgyűlés Terület-, Gazdaság- és Turizmusfejlesztési Bizottságának tagja kapta - Fotó: FB

Elsődlegesen a termálvíz hőenergiáját alkalmazzák a hidrokultúrás paprikatermesztésben; majd annak érdekében, hogy a vizet minél hosszabb ideig tartsák termelésben, akvakultúra-telepet létesítettek afrikai harcsa nevelésére. A halat saját üzemükben dolgozzák fel.

Többszörös hasznosítás: kertészet, termálvíz és halgazdálkodás

A cég eredője a kertészet, ahol több nagy fejlesztést valósítottak meg. Az egykori egyhektáros fóliasátras telepen optimalizációs fűtést alkalmaztak, vagyis alapvetően az Árpád-Agrártól kapott 40-45 °C-os termálvízre alapoztak. Továbbá igény szerint bekapcsolt egy propán-bután gázzal működő zárt fűtőkör is. Később, ahogy korszerűsítették a növényházakat, saját termálkutat fúrtak – a gázfűtést kiiktatva jelentős mennyiségű szén-dioxid-kibocsátástól mentesítve a környezetet –, majd a területet kiegészítették további 6 ezer négyzetméter korszerű üvegházzal. Egész évben termesztenek paprikát, reményeik szerint februárban már szednek.

Csak tölteni való paprikát hajtatnak, a palántát helyben, az Árpád-Agrár Zrt.-től vásárolják.

Évente 200-300 tonna termést takarítanak be. Érdekes, hogy halból ugyanekkora mennyiségre számítanak tizedakkora helyen, vetette össze a két ágazatukat Bakó Dániel. A paprikát áruházaknak, főként az Aldi­nak értékesítik.

A fiatal szakember már főiskolás korában látta, hogy halat nevelnek termálvízben. Szarvason végzett, és a Halászati Kutatóintézetben töltötte gyakorlatát, ahol fóliakádakban neveltek afrikai harcsát. Őt ez a tapasztalat fogta meg először. A diploma megszerzése után munkába állt a családi kertészetben. Akkoriban került napirendre hazánkban, hogy kötelező legyen a termálvíz visszasajtolása, ezért ők is keresték az alternatív megoldásokat a termálvíz további hasznosítására. Jelenlegi tulajdonostársa, Gál Dénes akkoriban kutatóként, később vezetőként dolgozott Szarvason, őt kérték fel 2011-2012 táján, hogy tartson előadásokat a termálvízben megvalósítható haltenyésztésről. Hozzávetőleg akkor nyert a Bakó Kertészeti Kft. pályázatot.

Egy későbbi döntés értelmében végül nem lett kötelező a termálvíz visszasajtolása, az Alföldön például elég tározni azt. Jó példa a természet és a termálvíz szim­biózisára a Szentes környéki üvegházakat fűtő termálvíz hűtésére és tárolására egykor létrehozott úgynevezett Termál-tó, amely ma már Natura 2000 terület, pazar élővilággal.

Jobbra Bakó Dániel fiatal gazdálkodó
Jobbra Bakó Dániel fiatal gazdálkodó

Vertikális fejlesztés

Miután megkapták az üzemelési engedélyt a kútra, 2016-ban alapítottak egy céget Gál Dénessel, hogy a kertészetből elfolyó termálvizet továbbhasznosítsák. Úgy gondolták, hogy a fejlődésnek nem a szokványos útját választják. Ahelyett, hogy az üvegháztelepet bővítenék, és a nagyobb terület fűtéséhez újabb kutat fúratnának – tovább terhelve ugyanazt a vízadó réteget – inkább haltermelő telepet létesítenek a növényházakból távozó 30-35 °C-os víz hasznosítására.

A beruházás 2020-ban indult, hozzávetőleg 500 millió forint pályázati pénzből és ugyanennyi hitelből valósult meg. A 2 ezer négyzetméteres telep Szentes-Szentlászló városrészben működik, a feldolgozó pedig a szomszédos Szegváron.

Tápanyag a fűzfáknak

A medencék vize később a biofilterbe kerül, az abban lévő tölteten megtelepedő nitrifikáló baktériumok a hal által kiválasztott ammóniát több lépésben légköri nitrogénné alakítják át. Így a víz alkalmassá válik arra, hogy kiengedjék a hűtőtóba, nem okoznak kárt a természetben. A telep mögött ma még apró csemetékből álló fűzfaültetvény növekszik, az hasznosítja a leszűrt, nagyon magas foszfortartalmú zagyot. A fűzfák nyesedékét pár év múlva szintén hasznosítani szeretnék. A feldolgozó melléktermékének a hasznosítása is céljuk. A tetemes mennyiségű alapanyag, fej és belsőség kiváló lehet például macska- és kutyaeledel gyártására. Nagyon kimerítette őket a beruházás, de az idő is sürget, mert a sok hasznos anyag most kidobásra kerül. Egyéb téren is a környezetkímélő megoldásokra törekednek, például napelemek termelik az áramot a telep számára.

Öt százalékos áfára volna szükség

A családi gazdaság évtizedek óta tapasztalja a paprikaágazat minden rezdülését, így a jelenlegi gondokat is. Ezekre a fő megoldás az lenne, mondta a fiatal szakember, ha az áfa-tartalmat 5 százalékra csökkentenék. Két hagyományos exportzöldsége van Magyarországnak: a görögdinnye és a paprika, az importtermékek miatt azonban idén alacsonyabb áron értékesítettek, mint 5 éve. 

Szakmai megítélés alapján jóval több adóbevétel folyna be 5 százalékos áfa esetén, mert mindenkinek az érdeke az lenne, hogy tisztán kereskedjen. Két céget vezet, egy kertészetit és egy haltermelőt: az elsőnél a zöldség 27 százalékos áfája miatt „elfolyik” a pénzük; a másiknál, mivel a hal áfa-tartalma csak 5 százalék, sokkal kiegyensúlyozottabb gazdálkodást lehet folytatni.

Kizárólag előre tekint

Bakó Dániel többször kitért rá a beszélgetés során, hogy ma már a ko­rábbinál sokkal határozottabban figyelnek telepeik biztonságára, állandó zárással, kamerarendszerrel – nem véletlenül. A sajtóban több helyen lehetett olvasni arról, hogy 2015-ben hazánkban már nem engedélyezett szert mutattak ki a tőlük származó termésben. Bizonyítani lehetetlen, mondta, de meggyőződése, hogy szándékosan próbálta valaki ellehetetleníteni a vállalkozásukat. Amennyiben akkor nem áll mellette az összetartó család, biztos beleroppant volna a hónapokon át tartó nehézségekbe - emlékezett vissza. Ma már csak előre néz, és olyan céget szeretne felépíteni, amelyet majd büszkén továbbadhat a gyermekeinek - írták. A teljes cikket itt lehet elolvasni.

https://www.youtube.com/watch?v=U0XSFPr0EKU
Bakó Dániel 2011-ben

Megosztás

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás