A növényvédelem területén egyre jobban szaporodnak a biológiai megoldások ugyanúgy, ahogy lassan a ökológiai területek nagysága is nő. Az ökológiai termeléssel foglalkozó gazdálkodók tevékenységét nehezíti, hogy még kevés biológiai készítmény áll rendelkezésükre a növényvédelmi problémák megoldására.

A Surround® WP hatóanyaga a kalcinált kaolin az EPA által bejegyzett biológiai rovarriasztó szer, por formulációjú készítmény. A rovarok elleni hatás érdekében a Surround® WP-t megelőzésként kell alkalmazni és a rovarok megjelenése előtt ki kell permetezni. A Surround® WP csökkenti a kártevők nyomását, és késlelteti illetve szükségtelenné teheti a hagyományos rovarölő permetezést. A kártevők kifejlett egyedei a permetezést követő 24 órán belül erősen bevonódnak kaolinrészecskékkel. A rovarok ezután azzal foglalkoznak, hogy megpróbálják eltávolítani ezeket a részecskéket a testükről, nem tudnak táplálkozni vagy petét rakni és így elpusztulnak.

Dió Surround-kezelés után

Európában a szer több kultúrában engedélyezett. Görögországban szőlőben tripszek, Spanyolországban olivában moly és gyümölcslegyek, Franciaországban gyümölcsösökben levéltetvek ellen használják, de legelterjedtebb a világon a napégés és a hőstressz elleni alkalmazása gyümölcsösökben. Magyarországon a Surround® WP körtében, a körte levélbolha és dióban a dióburok fúrólégy ellen engedélyezett készítmény. Az első kezelés körtében a virágrügyek duzzadásakor, rügypattanáskor esedékes, mert ekkor kezdődik az áttelelt egyedek tojásrakása majd a lárvakelés. Ezután vegyesen megtalálhatók a kifejlett imágók, tojások és a lárvák különböző stádiumai. A lárvakeléskor elkezdett kezelést folyamatosan 7–10 napos időközönként célszerű végezni a körte kb. 1,5 cm-es nagyságáig, ami egybeesik első természetes terméshullással. Ez körtében öt kezelést jelent. Gyakorlatban a virágzás előtti 2-3 kezelés és az ezutáni 2 kezelés ér el jó eredményt. A készítménytől a körtefa fehér színű lesz, de ez a hatóanyag tulajdonságaiból adódóan ez természetes. A szer jellegéből adódóan a permetezőtartályt a bekeveréstől kezdődően a munka végeztéig intenzíven keverni kell. Dióban, a dióburok fúrólégy elleni kezeléseket a rajzás megkezdésekor, ez általában július közepe, kell megkezdeni és 7-10 naponként megismételni. Fontos, hogy a lehető leghosszabb fedettséget biztosítsunk a készítménnyel. Ez általában 5 kezelés elvégzésével érhető el.

Általában Surround® WP erős vízpermet használatával mosódik le a gyümölcsről. Ha a fehér maradék nyomai nem elfogadhatók a termésen, a betakarítás előtt 1,5-2 hónappal be kell fejezni a Surround® WP permetezését. Körtében, a körte levélbolha elleni védekezések elvégzésekor ez a probléma nem áll fent, mert a permetezéseket a körte 1,5-2 cm-es nagyságánál befejezzük, így érésig a kaolin réteg már nem lesz rajta a gyümölcsön. Dió esetében a csonthéjas termésre nem kerül rá a készítmény, csak a termésburokra.

A Surround® WP kalcinált kaolinrészecske filmje, a rovarriasztó hatás mellett, megvédi a gyümölcsöt a közvetlen napégéstől és a hőstressz okozta károktól. A készítmény 50%-kal is csökkentheti a napégés okozta veszteségeket. A Surround® WP hűvösebben tartja a növények lombkoronáját, ami hatékonyabb fotoszintézishez és magasabb hozamhoz vezet magas fény- és hőkörnyezetben. A kaolin, a Surround® WP hatóanyaga E-559 számon engedélyezett élelmiszer adalékanyag, így élelmiszereken maradva nem okoz problémát.

Körte-levélbolha kifejlett alakja

A gyümölcsökről, amelyeket frissen hoznak forgalomba, a betakarításkor megmaradó fehér Surround filmet le lehet mosni a szokásos mosási műveletekkel. A vegetáció eleji permetezések esetén, amikor a gyümölcs még kisebb, a gyümölcs növekedése során a filmbevonat fellazul és leesik a gyümölcsről. Amikor a Surround kezeléseket befejezik és a termés kezd „kinőni” védőbevonatból, a napégés elleni védelem elvész.

A Surround® WP szinte minden növényvédő szerrel keverhető. Hatékonyságát és esőállóságát a permetezéshez adott Eco-film 0,3 l/ha dózisa segíti. A Surround® WP és az Eco-film a biológiai termesztésben használható készítmény. A szer jellegéből adódóan a permetezőtartályt a bekeveréstől kezdődően a munka végeztéig intenzíven kevertetni kell.

(x)

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás