Az őszi vetésű növények számára különösen aktuális témáról, a tápanyag-gazdálkodásról tartott élő, online webináriumot a gazdák és a téma iránt érdeklődők számára, 2021. augusztus 5-én az Everris / ICL Internationaltől Rácz Gábor szaktanácsadó és Dorka-Vona Viktória tápanyag-gazdálkodási szakértő a Csernozjom Kft. képviseletében. Ebben a cikkben Rácz Gábor előadásának második részét összegeztük.

A szakember a prezentációjának a második részében, a talaj szerepének és fontosságának, illetve a fontosabb tápelemeknek a növényekben és a talajban betöltött szerepének taglalása után, valamint a Polysulphate ismertetését követően az ICL PKpluS® termékről osztott meg hasznos tudnivalókat.

Mint elhangzott a termékcsalád a Polysulphate továbbfejlesztésével alakult ki. Alkalmazásának előnye, hogy összetételének köszönhetően egy kiegyensúlyozott foszfor- és káliumforrás tekinthető, nitrogén nélkül, hozzáadott kénnel, magnéziummal és kalciummal, de mikroelemek (Fe, B, Cu, Zn) is találhatók benne. Ami előny a Polysulphate-ban benne van, azt tartalmazza a PKpluS® is.

A kálium jelentős része (20–35%) szulfát formájában áll rendelkezésre, így az átlagnál alacsonyabb kloridtartalommal bír. Ez alkalmassá teszi bármilyen növénykultúrában való alkalmazásra.

Rácz Gábor az Everris / ICL International szaktanácsadója

A foszfort pedig nagyon könnyen oldódó (ortofoszforsav) és azonnal felvehető formában tartalmazza.

A káliumról elhangzott, hogy a növényen belüli tápanyagok szállításában segít, növeli ugyanakkor a növény ellenálló képességét a betegségekkel és alacsony hőmérséklettel szemben, növeli továbbá a termés eltarthatóságát és a szárazsággal szembeni toleranciáját, valamint a vízháztartást biztosítja. Növeli a növény életerejét, elősegíti az egészséges gyökérrendszert és repce esetében a növény télállóságát is javítja. Egyben a cukrok és keményítő esszenciális építőeleme.

A foszforról pedig azt kell tudni, hogy a gyökérképződésben és a generatív részekben fordul elő. Gyümölcsöknél színesítésre és tömegnövelésre is használják. A foszfor a növényi energiafolyamatokban játszik szerepet. A fotoszintézis során a fényenergiát kémiai energiává alakítja a növény és ezt tárolja a foszfor és adja tovább a különböző életfolyamatokban.

Mindkettő nélkülözhetetlen a csírázás során. Ebben a legelső életszakaszban kevés szükség van nitrogénre, azonban foszfor és kálium szükséges a korai növekedéshez és az optimális fejlődéshez.

A ICL PKpluS® nagy előnye, hogy többféle összetételben is elérhető, így minden gazdálkodó megtalálhatja a számára legmegfelelőbbet. Igény szerint a cég bármilyen összetételt elő tud állítani, természetesen ez bizonyos mennyiséghez kötött.

Például Magyarországon a PK 20-20-as összetétel általánosan használható, ami jelentős mennyiségű ként, kalciumot és magnéziumot is tartalmaz. A káliumban szegény talajokra a szakember a 15-30-as összetételt javasolja, ahol pedig nagyon kevés a foszfor, de van kálium, ott a 29-5-ös összetételt, mert igen magas foszformennyiség van benne.

Alkalmazásának további előnye, hogy az ICL PKpluS® tartalmazta kalciumszulfát kémiai úton leceréli a talajszemcsékhez kötött nátriumot kalciumra és a folyamat végén nátriumszulfát alakul ami viszont már csapadék, vagy öntözés hatására kimosódik a területről így csökkenti a szikesedési folyamatokat és javítja a talaj szerkezetét.

A hagyományos NPK műtrágyákkal szemben nitrogént nem tartalmaz, így az külön is kijuttatható, akkor, amikor a növénynek arra igazán szüksége van. Ezzel hatékony táplálás érhető el, valamint minimálisra csökken a talajba elszivárgó tápanyagok mennyisége. Kiváló tápanyagforrás továbbá nitrogénkötő, pillangós virágú növények (borsó, bab) számára, ahol nitrogén kijuttatása minimális.

Alkalmazhatjuk ültetés előtti alaptrágyaként is, mert a teljes növekedési időszakban biztosítja a szükséges tápanyagokat.

Kiegyensúlyozott összetétele révén, helyreállítja a talaj tápanyagtartalmát. Ajánlott betakarítás után az elvesző tápanyagok pótlására, kiváltképp azokon a földeken, ahol a szalmát, egyéb növényi részeket eltávolítják, vagy ahol a nitrogén használata korlátozott.

Továbbá az ICL PKpluS® másodlagosan kén-, kalcium- és magnéziumforrás is, használatával megelőzhető a leggyakoribb hiánybetegségek kialakulása, és biztosítható a magasabb hozam és kiváló minőség.

Általában elmondható, hogy bármilyen szántóföldi kultúra esetén 250-300 kg között ajánlott kijuttatni a terméket, de ez a talajvizsgálati eredmények függvényében változhat. Ha a talajunk foszforban gazdag, de a pH magas, használjunk magasabb foszfortartalmú PKpluS® műtrágyát, hiszen a foszforsav, könnyen oldódik, jól felvehető a növény számára.

Borsóba 150-250, babban 150-250, zöldségfélék esetében pedig hektáronként 300-400 kg a kijuttatás javasolt dózisa. Az alábbi táblázat az általános ajánlott mennyiségeket mutatja be. A pontos dózisok meghatározásakor figyelembe kell venni a talajösszetételt és a növényfajták igényeit. Személyre szabott táplálási program kidolgozásához kérje az ICL szaktanácsadóinak segítségét!

Rácz Gábor növényvédelmi szakmérnök
Tel.: +36 30 488 1479
E-mail: gabor.racz@icl-group.com

(x)

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás