Tartósnak ígérkezik az erős nyugatias áramlás hazánk fölött, amivel a jövő hét közepéig továbbra is enyhe léghullámok érkeznek fölénk. A túlságosan enyhe idő nem kedvező a növényeknek, de a kártevők és kórokozók sem ritkulnak így. Csapadék bőven hullott az év utolsó négy hónapjában, a talaj nedvességgel való feltöltődése nagyon jól halad, az őszi vetések szép állapotban vannak.

Az elmúlt hét közepétől a megerősödő nyugatias áramlással jelenős felmelegedés érkezett Karácsonyra. A gyorsan vonuló frontok csak a Dunántúl északi harmadára, a Duna-mentére és a Tisza felső folyására hoztak 10 mm körüli csapadékot, az ország nagyobb részén 2 mm alatt maradt a csapadékösszeg. A 30 napos összeg ennek ellenére az országban jelentős többletet mutat a sokéves átlaghoz képest, csak Sopron térségében van hiány. A 90 napos csapadékösszegben már nagyobb a különbség: az ország középső részén többlet, északnyugaton és délkeleten hiány van. A talajok felső fél méteres rétege Sopron térségének kivételével teljesen telített, az Alföldön helyenként belvizes területek is vannak. A mélyebb talajrétegekbe is bőven jutott a kiadós csapadékból, az Alföldön és a Kisalföldön van még nedvességhiány ebben a rétegben - írta elemzésében a met.hu.

A hőmérséklet Karácsonyra jelentősen emelkedett, sokfelé volt 10 Celsius fok fölötti maximum, sőt az ünnep másodnapján, délnyugaton tavaszias, 15 fok fölötti értékek is előfordultak. Keddtől már hűvösebb levegő érkezett fölénk, szerda reggelre országos, de többnyire csak gyenge fagy alakult ki. Számottevő talajfagy eddig nem volt hazánkban, csak a fölső néhány centiméteres réteg fagyott meg átmenetileg néhány kevésbé felhős éjszakán.

Az őszi vetések jellemzően jó állapotban vannak, vízborítás vetésekben csak kisebb foltokban fordul elő. A tartósan enyhe idő nem tesz jót a növényeknek, megzavarja a vegetációs ciklust, ráadásul hideg hiányában a kártevők és kórokozók sem ritkulnak. A talaj nedvességtartalma magas, egyre mélyebben ázik meg a talaj. Most sokkal jobban állunk ebből a szempontból, mint tavaly ilyenkor, ami biztató a jövő évi termés szempontjából.

A folytatásban marad az enyhe idő, az új év elején is enyhe léghullámok érkeznek fölénk. A jövő hét közepéig a hőmérséklet a déli órákban délnyugaton jellemzően 10 fok fölé, egyes napokon 15 fok közelébe emelkedik majd, a tartósabban ködös napokon, elsősorban az északkeleti részeken viszont 5 fok körül marad. Az éjszakák is nagy területen fagymentesnek ígérkeznek. Inkább csak csütörtökön és pénteken várható csapadék, de mennyisége jellemzően 5 mm alatt marad. A talajok csak keleten és csak kis mértékben nedvesednek tovább ebben az időszakban, míg a szelesebb és enyhébb délnyugaton a fölső rétegek száradásnak indulnak. Reggelente ezekben a napokban kel föl legkésőbb a Nap, míg délután már napról-napra 1-1 perccel később nyugszik.

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás