Az elmúlt egy hét során több hullámban újabb nagy mennyiségű csapadék, részben hó esett hazánkban. Sokfelé van jelentős hótakaró, közben az Alföldön egyre nő a belvízzel elöntött területek nagysága. A folytatás is hoz csapadékot, vasárnap északon havat is, de keddig nagyobb mennyiség már nem valószínű. A jövő héten a délnyugati országrészben jelentősen megenyhül az idő.

A mögöttünk álló egy hétben folytatódott a hetek óta tartó csapadékos időjárás, de az átlagosnál már egy-két Celsius fokkal hűvösebb volt, így az téliesre is fordult. Csütörtökön, pénteken és szombaton igen nagy mennyiségű csapadék érkezett hazánkba, kezdetben északkeleten hóval, majd országszerte esővel. A Zemplénben helyenként 20 cm-t meghaladó hóréteg is kialakult. A három nap alatt az ország északi négyötödén 30-60 mm esett, mely egy havi mennyiségnek felel meg. A nagy csapadék hatására elsősorban a Tiszán és mellékfolyóin indultak el jelentős árhullámok. Nagyjából két napos szünet után kedden újabb csapadékhullám érkezett délnyugat felől hóval, esővel. A havazás egyre nagyobb területre terjedt ki, nagy területen gyűlt össze 5-10, többfelé 20 cm körüli vizes, tapadó hóréteg, és 10-40 mm újabb csapadékösszeg - írta összefoglalójában az OMSZ.

Az elmúlt tíz nap során így az ország középső részén annak mennyisége a 80 mm-t is meghaladja. Az elmúlt 30 nap csapadékösszege nagyjából a Kaposvár - Nyíregyháza vonal széles sávjában 100, helyenként 150 mm-nél is több, ami több mint duplája a havi átlagnak. A 90 napos csapadékösszeg is nagy területen mutat jelentős többletet hazánkban. A talaj felső 50 cm-es rétege csaknem országszerte telítetté vált, de az egy méteres rétegben is már csak az Alföldön van nedvességhiány. Ez utóbbi területeken a mélyebb rétegek még szárazak, viszont a rossz vízgazdálkodású talajokon a leszivárgás nagyon lassú, a csapadék ennél nagyobb ütemben érkezett, így elsősorban az Alföldön tovább nőtt a belvizes területek kiterjedése.

A hőmérséklet csúcsértéke jellemzően 0 fok körül alakult, de a hét végén délkeleten 10 fok körül, szombaton 17-18 fok körül alakult. A leghidegebb éjszaka hétfő reggelre alakult ki a többnyire derült éjszakán, a fagyzugos területen és a havas északkeleten -10 fok körüli fagyok is előfordultak.

Az őszi vetések számára kedvező volt a hosszú ősz, melyhez főleg október második felétől kiadós csapadék is párosult. A sok eső az Alföldön sokfelé már megállt a földeken, a tartós vízborítást pedig nem szeretik az állományok, főleg +4, +5 Celsius fok fölötti hőmérsékletnél. A talaj fölső egy méteres rétege viszont az ország nagyobb részén már most feltöltődött nedvességgel, a még mélyebb rétegekbe is jut a vízből, ami a következő évre kedvező kilátás.

Augusztus legvégén az ország nagyobb részén jelentős csapadék hullott, az akkor elvetett őszi káposztarepce így szépen ki tudott kelni. Ez után száraz időszak következett, a később a földbe került magok csak nagyon lassan indultak fejlődésnek. Újabb jelentős csapadék csak szeptember 24-25-én érkezett, mely már szinte életmentő volt a repce számára. Az őszi kalászosok vetéséhez az október első felét jellemző többnyire száraz idő és nem túl száraz talaj kedvező körülményeket teremtett. Október utolsó dekádjától kimondottan csapadékosra fordult az idő, és bár az Alföldön kevesebb esett, mint a Dunántúlon és az északi tájakon, az esős, ugyanakkor enyhe időjárás országszerte igen kedvező feltételeket teremtett a korai fejlődéshez. November közepétől egyre nőtt az Alföldön a belvizes területek kiterjedése. A csapadékos idő egész novemberben és december elején is folytatódott, a tartós vízborítás pedig nem tett jót a kultúráknak. A szeptember elejétől összegzett csapadék jelenleg az Alföldön 40-70, a Dunántúlon és az északi országrészben helyenként már 120 mm-rel is meghaladja az optimális értéket.
A hőösszeg a tenyészidőszak kezdete óta jóval az optimális értékek fölött alakul a rekordmeleg ősz hatására.

A folytatásban is kell csapadékra számítanunk egy hetes távlatban. Ugyanis vasárnap és a jövő hét első felében is érkeznek időjárási frontok az óceán felől hazánk térségébe, vegyes halmazállapotú csapadékot hozva. Péntektől keddig összességében 5 mm alatti mennyiség valószínű, majd szerdán érkezhet több eső, de ennek még nagy a bizonytalansága. Jellemző lesz a borongós, párás, ködös idő. A hőmérséklet éjszakánként többnyire fagypont alatt, napközben 0 fok körül, kissé a fölött várható. A jövő héten enyhül az idő, főleg délnyugaton, arrafelé már 10 fokos csúcsértékek is lehetnek. A jelenlegi hóréteg lassan kopni fog, nyugaton el is olvad a jövő hét elején, csak északon, északkeleten maradhat belőle, ahol vasárnap kap egy kis utánpótlást.

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás