Hétfőn az északkeleti tájakon javulnak a látási viszonyok, valamint a rétegfelhőzet kiterjedésefokozatosan csökken, de lesznek olyan helyek, ahol tartósan megmarad. Máshol a derült, napos időt követően nyugat felől megnövekszik, megvastagszik a felhőzet. Számottevő csapadék nem lesz, legfeljebb északkeleten fordulhat elő néhol hószállingózás. A déli, délkeleti szél az Észak-Dunántúlon megélénkül, helyenként meg is erősödik. A hegyekben viharos lökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet -3 és +4 fok között alakul, a tartósabban borongós északkeleti tájakon mérhetjük az alacsonyabb értékeket. Késő estére többnyire -5 és 0 fok közé hűl le a levegő.

Hétfőn estétől aztán mindenütt beborul az ég, majd hajnaltájt a Nyugat-Dunántúlon már szakadozik, átmenetileg csökken a felhőzet. Az éjszaka második felében a Dunakanyar és a főváros térségében, valamint az Északi-középhegyégben előfordulhat hószállingózás, kisebb havazás. A délkeleti szél az Észak-Dunántúlon továbbra is élénk, néhol erős marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -5 és 0 fok között alakul, de az északkeleti fagyzugokban, valamint havas tájakon ennél hidegebb lehet - írta prognózisában a met.hu.

Várható időjárás december 6-án, szerdán

Kedden nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, de a Dunántúlon lehetnek kevésbé felhős, napos időszakok. Napközben az Északi-középhegység térségében előfordulhat hószállingózás, kisebb havazás, másutt nem várható csapadék. Estétől viszont nyugatra csapadékzóna érkezik, melyből északnyugat felől egyre nagyobb területen havazás valószínű, eleinte azonban vegyes halmazállapotú csapadék és eső is előfordulhat. Többnyire gyenge vagy mérsékelt marad a keleties irányú szél. A maximum-hőmérséklet -1 és +7 fok között várható, északkeleten lesz hidegebb, délnyugaton pedig enyhébb az idő.

Szerdán általában borult idő valószínű, de a nap első felében keleten, északkeleten még vékonyabb, szakadozottabb lehet a felhőzet, arrafelé a nap is kisüthet. Délutánig még inkább csak a Dunántúlon, majd később már keletebbre is többfelé lehet számítani csapadékra. A jellemző csapadékforma nyugat felé haladva inkább a hó, kelet felé haladva pedig az eső lehet, de idővel ott is vegyes halmazállapotba, majd hóba vált a csapadék. Az északkeleti országrész ugyanakkor csapadékmentes maradhat. Az északkeleti, északi szél többnyire gyenge vagy mérsékelt marad. A minimum-hőmérséklet általában -3 és +2 fok között alakul, de a kevésbé felhős, fagyzugos északkeleti tájakon ettől pár fokkal alacsonyabb értékeket is mérhetnek. Kora délutánra 0 és +8 fok közé emelkedhet a hőmérséklet, nyugaton várhatóak a fagypont körüli maximumok, míg keleten enyhébb lesz a nappal.

Csütörtökön nyugat felől lassan fokozatosan felszakadozik, csökken a felhőzet és egyre nagyobb területen süthet ki a nap. Keleten ugyanakkor végig borult marad az ég. Többfelé fordulhat elő csapadék, hó, havas eső, eső egyaránt, folyékony halmazállapot azonban inkább már csak keleten fordulhat elő. Nyugat felől fokozatosan csökken a csapadékhajlam. Az északnyugati, északi szél többfelé megélénkül, néhol időnként meg is erősödik. A minimum-hőmérséklet általában -3, +4 fok között várható, de a hóval borított tájakon több fokkal hidegebb is lehet a hajnal. Kora délután -1, +6 fok közötti értékeket mérhetnek.

Pénteken a ciklon felhőzete kelet felé elvonul, ám mögötte nagy területen képződhet köd, illetve rétegfelhőzet, mely napközben sokfelé tartósan meg is maradhat. Egyes körzetekben, azonban napközben felszakadozik a rétegfelhőzet, így ezeken a tájakon több órára kisüthet a nap. Délnyugat felől emellett újabb felhősödés kezdődhet. Érdemi csapadék nem valószínű, néhol fordulhat elő gyenge vegyes halmazállapotú csapadék. Gyenge vagy mérsékelt marad a keleties irányú légmozgás. A minimum-hőmérséklet általában -5 és +2 fok között alakul, de a hófödte tájakon -10 fokig is süllyedhet a hőmérő higanyszála. A maximum -3 és +6 fok között valószínű, a tartósan borult tájakon lesz a hidegebb.

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás