Az agrárgazdaság szereplőinek kilátásait 2022 júliusa és szeptembere között meghatározta az energiaárak emelkedése és a fogyasztás volumenének ezzel, valamint a nyári turisztikai szezon lecsengésével is összefüggő csökkenése. Ez a havi 2-3 százalékosra tehető zsugorodás azonban még jóval alacsonyabb mértékű, mint az áremelkedés. Különösen az állati termékpályákon működő vállalkozások borúlátók, az ő várakozásaikat nagyban befolyásolta, hogy jellemzően kiszolgáltatottabbak az energiaárak alakulásának. Az MKB Bank és a Takarékbank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletág elemzőinek összegzése.

„A mezőgazdasági, az élelmiszeripari és a kiskereskedelmi árak egyidejű és rendkívüli mértékű emelkedését tapasztalhatjuk, amire korábban nem volt példa. Ez komoly nyomást gyakorol a termékpályák minden szereplőjére, és különösen gyors alkalmazkodást követel meg. A jelenlegi helyzetben még inkább felértékelődik a professzionalizmus és az állandó minőséget nyújtó értékláncok szerepe. Még nagyobb hangsúlyt kell fektetni a hatékonyság javítására – nem csak az energiafelhasználás terén – és a termékpálya-szintű összefogás erősítésére. Ez közös érdekünk és felelősségünk” – mondta a Takarékbank és az MKB Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának ügyvezető igazgatója. Hollósi Dávid szerint a kiváltó okok között a nyersanyagpiaci hatások mellett a gabonák világpiaci drágulása és a forint főbb devizákkal szemben tartósan gyenge árfolyama is szerepel.

Kismértékben tovább csökkent a Takarék AgrárTrend Index értéke a harmadik negyedévben - Fotó: Magro.hu, CSZS, Törökszentmiklós
Kismértékben tovább csökkent a Takarék AgrárTrend Index értéke a harmadik negyedévben - Fotó: Magro.hu, CSZS, Törökszentmiklós

A koronavírus első hullámának idején volt ilyen legutóbb

A Takarék AgrárTrend Index értéke 2022 harmadik negyedévében 29,6 pontra csökkent a 48 pontos skálán. Legutóbb a koronavírus-járvány első hulláma idején, 2020 második negyedévében süllyedt 30 pont alá. A mostani érték a megelőző negyedévihez képest 0,4, éves összevetésben pedig 1,8 pontos esést jelent. A csökkenés 2021 decembere óta folyamatos, az áprilistól júniusig tartó időszakban mért 1,1 ponthoz képest azonban lassult az üteme. Továbbra sincs olyan termékpálya, amely elérné az egyensúlyi szintnek tekintett 35 pontot.

Maradt a csökkenés az AgrárTrend Index grafikonján
Maradt a csökkenés az AgrárTrend Index grafikonján

A kínálat szűkülése ösztönzi a keresletet a szántóföldi ágazatokban

A magyar agrárium legnagyobb kibocsátását produkáló szántóföldi ágazatokban – búza, kukorica, olajos növények, szabadföldi zöldség – változatlanul erős a kereslet. Ezt elsősorban a kínálat szűkülése okozza. Búzából a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint idén az átlagosnál egymillió tonnával kevesebb termett, ami hozzávetőleg 25 százalékos terméskiesést jelent. A kukorica esetében ennél is nagyobb, 40 százalékos kiesésre lehet számítani. A piac az „árra vár”, a betakarítás már megkezdődött, az első területeken a megszokottnak mindössze a felét éri el a termésátlag. Az erőteljes kereslet belföldi árfelhajtó hatását hosszabb távon viszont mérsékelheti az állattenyésztésben várható termeléscsökkentés – az ezzel járó kisebb takarmányigény –, továbbá az, hogy az élelmiszerpiacok is kevesebb kukoricát szívnak fel.

Ellátási zavartól nem kell tartani, importból kipótolható a szükséges mennyiség, még ha esetleg rosszabb minőségű is.

Jelentős, 600 ezer tonnás, vagyis 35 százalék körüli terméskiesést okozott az aszály a napraforgó esetében is. A kiesett mennyiséget azonban sikerült pótolni behozatalból, az étolajnak pedig jelenleg mind a belföldi, mind az exportpiaca erős. A harmadik negyedévben 32,2 ponttal ez a termékpálya mutatta a legpozitívabb képet az indexben, és egyike volt azon két ágazatnak, amelyen a jelenlegi környezetben is javultak a kilátások, 2,4 pontos erősödést mutatott – írták.

Egyelőre csekély a termeléscsökkentés az állati termékpályákon

A legfontosabb állati termékpályákon várhatóan hamarabb jelentkezik majd a magas infláció okozta fogyasztáscsökkenés. A fehérje ugyanis magasabb rendű élelmiszer, amelynek fogyasztása mindig is költségesebb volt. A termeléscsökkentés egyelőre minimális mértékű. A takarmányárak emelkedését a feldolgozók részben beépítik az átvételi és az átadási árakba is, és az értékesítési árak valamennyire követik az inputárak emelkedését. Az árfolyamhatások az állati termékpályákon is érződnek, az energiaárak azonban jellemzően erősebben érintik az állattartókat, mint a többi ágazatot. Így itt még nagyobb szerepük lehet az energiahatékonyság javítását célzó fejlesztéseknek. Különösen energiaintenzív tevékenység a tejfeldolgozás, ami meg is mutatkozott az ágazat harmadik negyedéves helyzetértékelésében: 2,9 ponttal 28,4 pontra gyengült. Az energiahordozók piacának alakulása mellett ebben közrejátszott az is, hogy télire lényegesen drágább lett az abraktakarmány a tavalyinál. A költségek szempontjából erős befolyásoló tényező lesz, hogy mennyire lesz hideg a tél.

Vegyes képet mutatnak a kertészeti termékpályák

A kertészeti termékpályákon a hajtatott kertészetek kilátásai a fogyasztás várt csökkenésének nyomán némileg borúsabbak lettek. A geotermikus fűtésre alapozott üvegházak azonban továbbra is versenyelőnyben vannak, és akár út nyílhat számukra új exportpiacok felé. A szőlő-bor ágazatban a termelők a korábbinál némileg kisebb mennyiségre számítanak a szürettől. Várakozásaik szerint az idei évjárat nem lesz kiemelkedő. A gyümölcsök piacán a termésmennyiség jellemzően átlagos volt, a piac így a kereslet-kínálatot árazza. Az árak érdemben nem emelkedtek, az inputköltségek viszont igen. A várakozások mindazonáltal javultak: 0,9 ponttal 26,9 pontra erősödött az ágazat.

Termékek és ágazatok teljesítménye az AgrárTrend Index adatai alapján
Termékek és ágazatok teljesítménye az AgrárTrend Index adatai alapján

Rövid és hosszú távon is az infláció és az energia lesz a döntő

A közlemény szerint napjaink meghatározó kérdése az infláció és az energia. E két tényező alapvető jelentőségű lesz 2023-ban is. A magyar mezőgazdasági termelés 70 százalékban kőolajszármazékokon alapul, de többek között az abrakfogyasztó állattartásban, a konzerviparban és az élelmiszer-feldolgozásban jelentős mennyiségű villamos energiát és földgázt is felhasználnak. A műtrágyának pedig a fő alapanyaga a földgáz, amelynek piaca jelenleg erősen keresleti. Az inputanyagok beszerzésében a befolyó támogatáselőlegek jelenthetnek majd komoly segítséget a szektor, kiváltképp pedig azok számára, akiknek kiesésük keletkezett a nyári aszály miatt – vélekednek az MKB Bank és a Takarékbank elemzői. Ehhez hozzátették, hogy az élelmiszerárak robbanásszerű emelkedésének még nincs vége. A drágulás üteme várhatóan némileg lassulni fog, de ahhoz, hogy a termelés jövedelmező legyen, áremelésre van szükség. Ellenkező esetben ellehetetlenülnek a termelők, a feldolgozók és az agrár-élelmiszeripar minden szereplője. Az élelmiszer-ellátás biztonsága azonban adott Magyarországon, nem kell hiányra számítani – írták.

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás