Az elmúlt évhez hasonlóan 2021-ben is mintegy 4 ezer hektáron zajlik a káposztafélék termesztése Magyarországon. A Syngenta ócsai szakmai rendezvényén elhangzottak szerint a fejes káposzta területén idén növekszik a hazai friss termék fogyasztása, a salátafélék iránti igény viszont a pandémia miatt valamelyest visszaesett. A fejes káposzta, a kel- és vöröskáposzta termőfelülete az elmúlt évhez hasonlóan mintegy 3 ezer hektárt tett ki ebben az évben. Az egyéb káposztafélék, mint a brokkoli, a karfiol, a kínai kel és a karalábé termőfelülete kicsivel haladta meg az ezer hektárt.

„Örvendetes lenne, ha több zöldség kerülne a háztartások asztalára a betegségek megelőzése érdekében, különösen egy ilyen, vírusokkal teli időszakban. A káposztafélék a zöldségek között ízletes, olcsó vitaminforrást jelentenek. Ráadásul a termelésre a hazai adottságok - a kihívások ellenére - teljesen megfelelnek. A kora tavaszi időszakban a korai káposzta frissfogyasztása, a téli időszakban a savanyú káposzta-fogyasztás területén lehetne növekedést elérni, amely a szegmens termelőinek versenyképességét is erősítené” - mondta Antal Gyula, a Syngenta zöldségvetőmag üzletágának vezetője a Pest Megyei Ócsán.

Antal Gyula, a Syngenta zöldségvetőmag üzletágának vezetője a Pest Megyei Ócsán
Antal Gyula, a Syngenta zöldségvetőmag üzletágának vezetője a Pest Megyei Ócsán

A káposztafélék termőterülete Magyarországon

A fejes káposzta, a kel- és vöröskáposzta termőfelülete az elmúlt évhez hasonlóan mintegy 3 ezer hektárt tett ki ebben az évben. Az egyéb káposztafélék, mint a brokkoli, a karfiol, a kínai kel és a karalábé termőfelülete kicsivel haladta meg az ezer hektárt. „Egyes szegmensekben, például a korai fejes káposzta területén növekszik a hazai frissfogyasztás. A salátafélék tekintetében a pandémia visszaesést hozott, ez a zöldségféle az éttermek, szállodák étlapjának fontos alapanyaga. A hagyományos fejes saláta viszont kifejezetten keresett. Az európai piacon a magyar káposztafelületek, salátafelületek nem jelentősek. Exportpiacra itt nem sok esélyünk van, viszont a hazai termékek fogyasztásának promóciójával kapcsolatban még sok a tennivaló” - közölte Antal Gyula.

Fagyok, szárazság, földibolhák, munkaerőhiány

A szakember az ágazatra váró kihívások közül kiemelte az egyre szélsőségesebbé váló időjárást. Idén a kora tavaszi fagyok és lehűlések után nehezen indult az állományok fejlődése. Aztán a légköri aszályos napok számában rekordot döntő száraz nyár okozott problémát a termelésben. Mindezek hatásait korszerű öntözési megoldásokkal lehet enyhíteni. A csepegtető öntözés hatékony, takarékos és növényvédelmi szempontból is biztonságos megoldást jelent. A káposztafélék növényvédelmében az idei év fő kihívását a rovarkártevők jelentették, ezek közül az eddig soha nem tapasztalt mértékű földibolha invázió okozott gondot. Ezeken kívül a hernyókártevők nyomása is magas volt, a káposztafélék esetében ez főleg a káposztalepkét és a káposztamolyt jelentette. A gazdaságok nagy problémája a megfelelő munkaerő-biztosítása. Itt a gépi betakarítás terjedése, vagy a drónok növényvédelmi célú használata jelenthet megoldást a jövőben.

A káposztafélék helyes termesztéséről is szólt a Syngenta ócsai rendezvénye
A káposztafélék helyes termesztéséről is szólt a Syngenta ócsai rendezvénye

Ezen dolgozik a vállalat

A sajtóközlemény szerint szegmensben meghatározó szereplő Syngenta elsőrendű célja, hogy a termelőket bő termőképességű, az éghajlati viszonyoknak leginkább megfelelő fajtákkal lássa el. A vállalat ócsai Kísérleti Állomásán már több mint 30 éve zajlik a komoly nemesítési munka, amelynek eredményeként számos kiemelkedő termőképességű fajta áll a termelők rendelkezésére.

A korai fejes káposzták között tovább nőtt az új F1 csapat tagjainak szerepe. A Lauda F1 a legkorábbi fóliás, míg a Rosberg F1 a fóliás, illetve korai szabadföldi termesztési időszakban jelent kitűnő megoldást. A Toreador F1 új nyári fajta az idei évben is kiválóan szerepelt, köszönhetően a magas tripsz és baktérium elleni toleranciájának. Ez a fajta széles spektrumban, tavasztól őszig használható, illetve frissfogyasztása és savanyítása is lehetséges, így egy igazi univerzális fajta lehet belőle. A 80 napos tenyészidejével, 2-3 kilogrammos fejméretével ideális az áruházláncok számára is - írták.

Karfiolok áttörése

Rádi László, a Syngenta termékmenedzsere elmondta, hogy a karfiolfajták között áttörést értek el idén. A legújabb hazai nemesítésű Kamino F1 és Padme F1 fajták jól tartották a tenyészidejüket a nyári időszakban. A kifejezetten magas éjszakai hőmérsékletek ellenére a termés szép, rózsaminőséggel párosult. A kelkáposztapiac újdonsága a Dakota F1, amely nyáron és ősszel is biztonságosan termelhető. A szép fodrozottságú, nagy fejméretű fajta a 2021-es évben mindenhol jól szerepelt.

Rádi László, a Syngenta termékmenedzsere a vállalat ócsai szakmai rendezvényén
Rádi László, a Syngenta termékmenedzsere a vállalat ócsai szakmai rendezvényén

A vállalat saláta kínálata az utóbbi években teljesen megújult, mára már teljes választékkal rendelkezik a fejes saláta és a jégsaláta termelők számára is, továbbá a színes saláták is egyre kedveltebbek. Hajtató, fejes saláták közül újdonság az őszi, kora tavaszi időszakra, fólia alá javasolt Singapore fajta, mely igazi “szőke” saláta, jó hidegtűrő képességgel, kiváló fejmérettel. Szabadföldi termesztésben tavaszra, őszre a Karmian szerepe növekszik, amely fuzárium-toleranciája mellett az egyik leggyorsabb saláta a piacon. A Sappian fajta a nyári szabadföldi termesztésben emelkedett ki gyorsaságával és magszárképzéssel szembeni toleranciájával. Rezisztenciát tekintve mindhárom fajta a ma elérhető legmagasabb, peronoszpóra rasszokkal szembeni ellenállósággal rendelkezik - írták.

Syngenta káposzta rendezvény Ócsán
Syngenta káposzta rendezvény Ócsán

Megosztás

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás