Az osztrák háztartások átlagosan 190 eurót adtak ki bioélelmiszerekre 2020-ban. Ez 33 euróval több az egy évvel korábbinál. A változás értékben 23, mennyiségben pedig 17 százalékos emelkedést jelent a 2019. évihez képest. Michael Blass, az AMA, az osztrák agrármarketing szervezet ügyvezetője egy, a közelmúltban a biogazdák szövetségével közösen tartott sajtótájékoztatón elmondta: az elmúlt évben a bioélelmiszereknek a teljes fogyasztásban elért részaránya első alkalommal érte el a 10 százalékot.

A növekedés elsődleges oka, hogy a koronavírus-járvány miatt sok embert a korábbinál jobban foglalkoztat a kérdés, honnan származik az élelmiszer, ami az asztalára kerül - számolt be róla a Magyar Mezőgazdaság. Ráadásul a kereslet főként a biotej, -hús és -gyümölcs iránt várhatóan tovább nő. Mivel azonban a kereslet növekedésével a termelők aligha tudnak lépést tartani, a hiányzó mennyiséget importból kell majd biztosítani. Ausztriában a biogazdálkodással megművelt földterület aránya 5 év alatt 23 százalékkal bővült, míg a bioüzemek száma ugyanezen időszakban 3,7 ezerrel, 18 százalékkal emelkedett. A részarányuk ma már eléri a 23 százalékot. 2020-ban a teljes mezőgazdasági termőterület 26 százalékát művelték ökológiai gazdálkodási rendszerben.

Az osztrák biogazdálkodás 25 százaléknyi földterületen folyik
Az osztrák biogazdálkodás 25 százaléknyi földterületen folyik

Az osztrák biogazdálkodás sem minden területen hasít

Az elmúlt két évben a biotermelésre átállt gazdák száma csökkent, amit Gertraud Grabmann, a Bio Austria ügyvezetője a támogatási rendszer hiányosságaival indokol. Márpedig támogatások nélkül továbbra is kevés bioüzem maradna életképes - írták.

Arról a Biokontroll Hungária számolt be, hogy az EU-s ökológiai területeket három fő célra hasznosítják: szántóföldi növénytermesztés (gabonafélék, friss zöldségek, zöldtakarmányok és ipari növények), állandó gyepterületek (legelők és rétek) és állandó növények (gyümölcsfák, bogyós gyümölcsűek, olajfaligetek és szőlőültetvények). Az ökológiai legelők és rétek területe 2016-ban meghaladta az 5 millió hektárt, ami azt jelenti, hogy az EU-28 ökológiai területeinek 45,1 százalékát állandó gyepterületek alkotják. Ezeket a területeket általában az ökológiai állatállomány legeltetésére használják. A szántóföldi növények az összes ökológiai terület 44 százalékát adják, a maradék 10,9 százalékot pedig az állandó kultúrák teszik ki. Állattartás szempontjából is kiemelkedő részt képvisel Ausztria. Juh- és kecske állományának ugyanis 34,3 százaléka ökológiai, valamint az EU-ban Ausztriában a legnagyobb az ökológiai szarvasmarhák aránya (20,7 százalék) - írták még 2018-ban. Az EU-s adatokat itt lehet megnézni.

A legutóbbi, 2019-es EU-s adatokról ez a táblázat mutat részleteket:

Az osztrák biogazdálkodás európai szinten vezető szerepben
Az osztrák biogazdálkodás európai szinten vezető szerepben

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás