Hirdetés
Évekig járkált egy szarvasbika gumiabronccsal a nyakán, most megszabadították tőle - videóval
Először 2019-ben látták azt a szarvast, melynek egy autó gumiabroncsa szorult nyaka köré szorult. A 270 kilós, 4,5 éves bika 2 évig kóborolt a vadonban, mire sikerült Denvertől északnyugatra a coloradói vadőröknek kábító lövéssel elaltatni, s megszabadítani a kegyetlen tehertől. Ahhoz, hogy leszedjék a 16 kilogrammos abroncsot a szerencsétlen állatról, a Colorado Parks and Wildlife munkatársainak le kellett vágni az állat ötágú agancsát is, mivel nem tudták átvágni az abroncs gyűrűjében található acél részt.
Az Index számolt be róla, hogy a szarvas nyaka a vadőrök szerint jó állapotban van, csupán a szőr dörzsölődött ki az abroncs alatt és egy kisebb, pénzérme méretű sebet okozott a szarvas testén. Ahhoz, hogy befogják a 2019 júniusában egy bika- és kecskepopuláció felmérése során felfedezett állatot, négyszer kellett próbálkoznia a vadőröknek október elején. A befogást a szarvasok párzási idényének és a vadászidény kezdete is segítette, mert így könnyebben meg tudták határozni, merre jár az állat. Egy körülbelül 40 bikából álló csordában találták meg az egyedet - mondta a Guardiannek egy coloradói vadőr.

Nem egyedi az abroncsba szorult szarvasbika története
A cikk szerint a helyi vadőrök egyébként nem lepődtek meg azon, hogy egy autógumi van az állat nyakán, ugyanis gyakran látnak szarvasokat és medvéket is különböző ember alkotta tárgyakba gabalyodva. Gyakori, hogy függőágyakba, ünnepi dekorációkba, szárítókötelekbe, kerti bútorokba, de akár focikapuba vagy röplabdahálóba szorult vadállatokat kell kiszabadítaniuk.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE
2021.02.13.2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHirdetés
Hirdetés