Szűrők
Találatok száma: 9
Kategóriák:
Dátum
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

db/oldal

Új jogszabály teszi kötelezővé a drónpilóták képzését, Szarvason is tanulható a tudás

2023.04.25.

A következő képzés kibővített tematikával indul a Békés vármegyei Szarvason, sőt, további új képzési helyszínekről is folynak már a tárgyalások. Fontos újdonságot jelent, hogy a jövőben bővülni fog a képzési struktúra, a következő növényvédelmi drónpilótaképzés már egy speciális műveleti kategóriára vonatkozó képzéssel fog indulni.

800 millió forintos öntözésfejlesztési-oktatási beruházás lett a gyakorlat része Szarvason

2023.02.06.

Az Agrárminisztérium 800 millió forintos támogatásával valósult meg az a beruházás, amely demonstrációs és képzési lehetőségeket biztosít az öntözéstechnikák és a precíziós öntözésre alkalmas berendezések megismeréséhez, valamint a kapcsolódó képzések meghirdetéséhez mind a gazdatársadalom, mind pedig az egyetemi hallgatók számára.

Különleges magyar Rizsnap volt Szarvason

2022.10.04.

A magyarországi rizstermesztés egyik fontos helyszíne a MATE Galambosi Rizskísérleti Telepe, ahol hosszú ideje folyik a magyar rizsfajták nemesítése és a fajták fenntartása. A Rizs Szövetség 2022. szeptember 10-én itt rendezte meg nyilvános bemutatóját, az első rizsnapot.

Ausztriai vadaskertben nevelt szarvasbika segítségével csaltak ki 11 millió forintot egy francia vadásztól Zalában

2021.11.25.

Felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek el két zalai vadászt, akik osztrák vadaskertben nevelt gímszarvasbikát szállíttattak Zala megyébe, ahol azt egy francia vendégvadász helyi trófeaként lőtte ki, majd fizetett érte 35 ezer eurót. A nem természetes környezetben felnevelt gímszarvas vadászatát a magyarországi törvények is tiltják, az osztrák jogszabályok szerint pedig szintén tilos a vadaskertben nevelt állat vadászati célú hasznosítása. Az osztrák férfi mégis Magyarországra szállította a gímszarvast, amelyet ideiglenesen Alsórajkon, az egyik vádlott édesanyjának ingatlanján helyeztek el.

Évekig járkált egy szarvasbika gumiabronccsal a nyakán, most megszabadították tőle - videóval

2021.10.21.

Először 2019-ben látták azt a szarvast, melynek egy autó gumiabroncsa szorult nyaka köré szorult. A 270 kilós, 4,5 éves bika 2 évig kóborolt a vadonban, mire sikerült Denvertől északnyugatra a coloradói vadőröknek kábító lövéssel elaltatni, s megszabadítani a kegyetlen tehertől. Ahhoz, hogy leszedjék a 16 kilogrammos abroncsot a szerencsétlen állatról, a Colorado Parks and Wildlife munkatársainak le kellett vágni az állat ötágú agancsát is, mivel nem tudták átvágni az abroncs gyűrűjében található acél részt.

Magyar kutatók forradalmi módszerekkel állítanák meg a busa térnyerését

2021.09.27.

Egyre több gondot okoz Magyarországon az invazív busa robbanásszerű terjedése, amit mind a haltani kutatások, mind a horgászok beszámolói alátámasztanak. A MATE Akvakultúra és Környezetbiztonsági Intézet, Halászati Kutató Központ (AKI-HAKI) szakértői évek óta több fronton küzdenek a problémával. Innovatív módszerekkel végzik az állomány pontos felmérését, folyamatosan aktualizálják Magyarország busatérképét, valamint a busa gyérítésére alkalmas fogóeszközöket fejlesztenek.

Szarvasveszélyre figyelmeztet a rendőrség az utakon

2021.09.02.

Az utakon várható szarvasveszélyre figyelmeztet a magyar rendőrség. Augusztus végétől november közepéig az országutakon, különösen az erdős, ligetes útszakaszokon számítani kell szarvasok megjelenésére - írták. A szarvasbőgés az időjárási és földrajzi viszonyoktól függően először az ország nyugati részein kezdődik, Somogy, Zala, Vas és Győr-Moson-Sopron megyében, és folyamatosan északi, észak-keleti irányba haladva a zempléni tájegységek gímszarvasai zárják a sort.

Ló és szamár csikó, kecskegida és bivalyborjú is született a bőszénfai Szarvasfarmon - fotókkal

2021.05.13.

Törpekecske gödölye, hidegvérű ló és szamár csikó és bivalyborjú is született a MATE Kaposvári Campus Vadgazdálkodási Tájközpontjában. Az újszülött kisállatok közül Teri gida az állatgondozók odaadásának köszönheti életét. A kecskegidát édesanyja nem táplálta, ezért a Szarvasfarm munkatársai cumisüvegből etetik. A vadgazdaságban – a vadfajok mellett – őshonos magyar háziállatokat is tenyésztenek. Így Bőszénfán megtalálható a szürke marha, a házi bivaly, a hidegvérű ló és a parlagi szamár is.

Mit szól majd a biztosító kárelemzője ehhez a szarvasbalesethez?

2021.03.19.

Vonuló szarvasrudli útját keresztezte egy lengyel sofőr. A BMW vezetője valószínűleg soha nem fogja elfelejteni azt, amit látott és átélt. A mögötte haladó gépjárműben elhelyezett kamera felvette a szarvasbaleset eseményeit. Érdemes megnézni a videót, mert ilyen képsorozatot nem lehet gyakran látni. A különleges találkozás a Lengyelország fővárosától, Varsótól 70 kilométerre, északra található Pultusk városától nem messze történt.

Hirdetésfeladás