Hirdetés
Felújítás a Lázár János vezette Ménesbirtokon: 1,055 milliárdba kerül az istálló és a kocsiszín
Nettó 1,055 milliárd forintért újul meg a kocsiszín és a versenyistálló a mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt.-nél, a kivitelezési feladatokat a Galéria Invest Kft. végezheti el. A kiírás szerint a rekonstrukcióval érintett nettó alapterület kocsiszín esetében 1286, a versenyistálló esetében pedig 1003 négyzetméter. Az engedélyezett építési tevékenységgel felújítandó épületegyüttes műemléki védelem alatt áll.
Az Átlátszó cikkét szemlézve a HVG írta meg, hogy a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. 2021 tavaszán került a Jövő Nemzedék Földje Alapítvány kezébe, amelynek kuratóriumi elnöke Lázár János építési és beruházási miniszter. Az alapítványról tavaly áprilisban kapta meg a komplexumot az államtól. A ménesbirtokhoz tartozó öntözőrendszer fejlesztésére kiírt, 21,9 milliárd forint értékű pályázatot korábban Mészáros Lőrinc milliárdos vállalkozó családi cége, a Mészáros és Mészáros Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt. nyerte el, és azidőtájt került be a zrt. igazgatótanácsába Makai Szabolcs, Mészáros Lőrinc agrárbirodalmának csúcsvezetője is.

A felújítás részletei
Az Átlátszó anyaga szerint a felújítás részletezéséből kiderül, hogy „az épület meglévő belső állapota jelenleg az eredetivel megegyező, azaz istálló. Ugyanakkor a jelenlegi alaprajzi elrendezés mellett képtelenség megfelelni a szabványoknak. A belső felújítás és minimális átszervezés mellett az elavult rétegrendeket korszerűekre kell cserélni.
Az istálló melletti „kocsiszín” épület meglévő belső állapota jelenleg istálló, öltöző, kocsiszín és irodai-munkahelyi igények kiszolgálására alkalmas, ugyanakkor a tervezett reprezentatív funkciókat képtelen befogadni (szerszámok bemutatása, kiállítása). A kivitelező feladata a külső megjelenés összehangolása mellett a szociális blokk teljes belső átalakítása oly módon, hogy az épület „előéletének” értékes elemei megmaradjanak. Az istálló és a kocsiszín eredeti funkciója mellett az épület északi végére terveztek nagyobb átalakításokat - írták.
Így került vissza az államhoz a ménesbirtok
A Ménesbirtok tulajdonrészét 2,1 milliárd forintért vásárolta vissza az állam 2016-ban, és az igazgatására kormánybiztosként Lázár Jánost jelölték ki. A visszavásárlás óta több 10 milliárd forintot fordított az állam a birtokra. Mezőhegyesen többek között sportcsarnok épül, de 1,3 milliárd forintért felújítják fel és kibővítik a kollégiumot, emellett 2,8 milliárd forint értékben korszerűsítik a vetőmagüzemet, és a tervek szerint uszoda is lesz. Az Mfor összesítése szerint az állam négy év alatt 44 milliárd forint tőkét biztosított a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. számára, amely 2021-ben 9,5 milliárdos tőkeemelést kapott. Mindez azonban már nem közvetlenül az állami vagyont gyarapítja, hanem a Jövő Nemzedék Földje Alapítványét - írták.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE
2021.02.13.2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHirdetés
Hirdetés