Augusztusban is több agrárhír szólt a technológia és a gépek fontos témáiról, ezekből gyűjtöttünk össze most egy adagot a kedves olvasóinknak. Beszámoltunk róla, hogy melyek a hatósági áras tankolás szabályai a mezőgazdasági gépek szempontjából és megírtuk, hogy a John Deere beszáll a Hello Tractor fejlesztésébe. Bekerült a hírek közé helyszíni képriportunk a nádudvari Extrém Talajtani Táborról, valamint az is, hogy milyen hasznos tulajdonságokkal bírnak a JCB és a Köckerking gépek a gazdáknak. Jó olvasást kívánunk!

A farm környezetbarát járműve, amelyik szelíd és erős, mint egy ökör. A CAKE Kibb egy olyan lehetséges mobilitási megoldást javasol a regeneratív (újraképződő; felfrissítő) mezőgazdaság számára, amely jobban illeszkedik az ezzel járó értékekhez. Egy fizikailag és kémiailag nem zavaró járművet, amely változatos és moduláris módon segítheti a gazdálkodó életmódjának egész napját.

A Kibb a svéd Gotland sziget Gotniska dialektusának, Gutniska nyelvjárásának ökröt jelentő szava. Ez a név a jármű erejét, valamint az állat szelídségét jelképezi (Forrás: CAKE)
A Kibb a svéd Gotland sziget Gotniska dialektusának, Gutniska nyelvjárásának ökröt jelentő szava. Ez a név a jármű erejét, valamint az állat szelídségét jelképezi (Forrás: CAKE)

Magának a Földnek a generatív erejét kell hasznosítanunk. Az erő a biológiai sokféleségben rejlik, és nem működtethetünk többé olyan gazdaságokat és farmokat, ahol csak egyféle növényt vagy állatot termesztenek – állítják a fejlesztők.

Extrém talajtani táborban jártunk: gépek, szelvények és képriport

A Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Kara negyedik alkalommal szervezte meg az Extrém talajtani tábor 4 napos programját, aminek csütörtöki, záró bemutatóit látogattuk meg a Hajdú-Bihar megyei Nádudvar környéki mezőgazdasági táblákon. A 14-20 éves fiatalok számára tartott táborban a rengeteg talajtani ismeret mellett drónreptetés, 3D domborzatmodell készítési, digitális talajtérképezési elmélet, talajszelvény készítés, talajtani térképezés, geoinformatika, gépbemutató, valamint több tájhasználati, néprajzi és ökológiai játék alkotta a kínálatot. Helyszíni riport.

A John Deere, a Köckerling és a fiatalok által ásott egyik talajszelvény az Extrém talajtani táborban - Fotó: Magro.hu, CSZS, Nádudvar
A John Deere, a Köckerling és a fiatalok által ásott egyik talajszelvény az Extrém talajtani táborban - Fotó: Magro.hu, CSZS, Nádudvar

A fiatalok az alternatív talajhasználati módokról is tanultak: megismerték, melyek azok az agrárerdészeti és legeltetési lehetőségek, melyek hasznosak a talaj(élet) szempontjából. A Magro.hu 2022. augusztus 11-én, a csütörtöki napon kerekedett fel, hogy részt vegyen a IV. Extrém talajtani tábor fináléján.

3+2 érdekesség a Köckerling gépek tudásáról

A KITE Zrt. által forgalmazott német Köckerling talajművelőknek és vetőgépeknek stratégiai fontosságú szerepük van a KITE által javasolt technológiai géprendszerben. Íme 3+2 érdekesség a Köckerling márkáról, forgalmazott gépekről. A Köckerling sikertörténete 1955-ben indult, amikor is a Köckerling fivérek, Heinrich és Friedrich elkezdték a mezőgazdasági eszközök gyártását a Kelet-vesztfáliai Verlben, Németországban. Így minden egyes új Köckerling munkagépben ott rejlik 67 évnyi fejlesztés, tapasztalat és innováció. (x)

Nőtt a szabadtéri tüzek száma tavalyhoz képest, a leggyakoribb a kombájnok égése volt

Jelentősen növekedett a leégett gabonatáblák mérete, a leggyakrabban a kombájnok fognak tüzet – derült ki a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) adatelemzéséből. A katasztrófavédelem közlése szerint idén majdnem kétszer annyi, szabadtéren keletkezett tűz pusztított, mint tavaly, a leégett rész pedig tízszer akkora területet foglal el, mint egy évvel ezelőtt. A mezőgazdaságot a szabadtéren keletkező tüzek 54 százaléka érintette. Idén kevesebb munkagép esett a tűz áldozatául, mint tavaly, ez csak a kombájnokra nem vonatkozik, amelyek közül másfélszer több gyulladt ki. A katasztrófavédelem közlése szerint csak júniusban 971 szabadtéri tűz keletkezett, ami tízszázalékos növekedést jelent az előző évhez képest. Ez év júniusában 47 gabonatábla gyulladt ki és 338 hektár égett le. 

Idén kevesebb munkagép esett a tűz áldozatául, mint tavaly, ez csak a kombájnokra nem vonatkozik, amelyek közül másfélszer több gyulladt ki
Idén kevesebb munkagép esett a tűz áldozatául, mint tavaly, ez csak a kombájnokra nem vonatkozik, amelyek közül másfélszer több gyulladt ki

A hatósági áras tankolás szabályai a mezőgazdasági gépek szempontjából

Fontos változást jelentettek be 2022. július végén a hatósági áras tankolás részleteivel kapcsolatban a Kormányinfón. Lényeges, hogy egyértelművé tették és a friss kormányrendelet is tartalmazza, hogy a szigorítás nem vonatkozik a mezőgazdasági gépekre. A részletekről Dr. Cseh Tibor András, a Magosz megbízott főtitkára írt bővebben. Ki, hogyan és milyen mennyiségben jogosult a hatósági áras tankolásra kifejezetten a mezőgazdasági gépek szempontjából? A tisztánlátást a pontos jogszabályi hivatkozások is segítik.

2,49%-os fix kamatozású EUR finanszírozás új JCB rakodókra

Mezőgazdasági motoros gépek vásárlásakor sokszor a gép tulajdonságai mellett fontos döntési szempont a különböző beruházást segítő finanszírozási lehetőségek sora. Az elmúlt időszakban folyamatos drágulásnak vagyunk szemtanúi, amely nemcsak hazánkban igaz, hanem világszerte más országokban is. A magas infláció, az alapkamat emelkedése sajnos a hitelkamatokra is kedvezőtlenül hat, hiszen drágulnak a hitelek. A drága hitel pedig kedvezőtlenül hathat a gépberuházásra. A legújabb KITE akcióban most remek finanszírozással vásárolhat új JCB rakodót csupán a meghatározott készlet erejéig vagy visszavonásig! (x)

Drónkutatás, versenyzés és fejlesztés a Széchenyi István Egyetem új hallgatói csapatának célja

A Széchenyi István Egyetem a hazai drónkutatás területén és a szakemberek oktatásában is jelentős szerepet játszik. A hallgatók bevonását, a kutatói utánpótlás biztosítását a SZEviation hallgatói csapat is segíti. A fiatalok drónfejlesztéssel és versenyzéssel foglalkoznak és versenyeket is szerveznek. A Digitális Fejlesztési Központ (DDC) célja, hogy minél több emberrel ismertesse meg a drónok világát, bevonja a hallgatókat a csapat munkájába, ezzel hozzájáruljon a kutatói utánpótlás kineveléséhez is.

Pethő Zsombor, a SZEviation FPV drónversenycsapat vezetője - Fotó: Májer Csaba József - SZE
Pethő Zsombor, a SZEviation FPV drónversenycsapat vezetője - Fotó: Májer Csaba József - SZE

„A kezdeményezés Perness Norberttől, a Széchenyi István Egyetem Dróntechnológiai Laboratóriumának vezetőjétől származik, aki maga is több éve versenyez. A csapatot az intézmény Digitális Fejlesztési Központja (DDC)  támogatja, ahol számos drónokkal kapcsolatos kutatást is folytatnak a szakemberek” – mondta el a kezdetekről Pethő Zsombor, a DDC munkatársa, a SZEviation FPV-drónversenycsapat vezetője. 

A John Deere beszáll a Hello Tractorba

A Hello Tractor egy mezőgazdasági gépek megosztására szolgáló alkalmazáson keresztül hozza össze a traktortulajdonosokat az afrikai és ázsiai kistermelőkkel. Így teszi lehetővé a gazdálkodók számára, hogy nyomon kövessék és kezeljék flottájukat, foglaljanak ügyfeleket, és hozzáférjenek a finanszírozási lehetőségekhez. A Hello Tractor azoknak a vállalatoknak az első csoportjába tartozott, amelyek részt vettek a John Deere 2019-ben indított Startup Collaborator programjában. A program célja, hogy fokozza és elmélyítse a Deere együttműködését olyan startup vállalatokkal, amelyek technológiája hozzáadott értéket teremthet az ügyfelek számára.

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás