A Közös Agrárpolitika reformjának tárgyalásai során 2021. május 25. és 26. tartottak egy szupertrilógust, amellyel párhuzamosan 26-án és 27-én a Mezőgazdasági és Halászati Tanács (MHT) is ülésezett. A társjogalkotók pozíciója viszont akkor olyannyira eltért egymástól, hogy nem született megállapodás. A június 24-25-i trilóguson végül sikerült előzetes megállapodást elérnie a Tanácsnak és az EP-nek a KAP reform politikailag kiemelt kérdéseiben.  Ezután a Mezőgazdasági és Halászati Tanács június 28-i ülésén a miniszterek támogatásukról biztosították a reformcsomag kompromisszumait.

Az előzetes politikai megállapodás részletei

Az agrár-ökológiai alapprogram (eco-scheme): a közvetlen kifizetések minimum 25 százalékát kell a gazdák által egyébként önkéntesen választható, az alap jövedelemtámogatás környezeti feltételeinek teljesítésén túlmutató „zöld” intézkedések megvalósítására fordítani. A kétéves tanuló időszakban egy 20 százalékos, úgynevezett „floor” mechanizmust vezetnek be (külön százalékos arány meghatározása, ami alatt nincs lehetőség a tervezett, de fel nem használt források más közvetlen kifizetésekre történő átcsoportosítására), így a maradék 5 százalék esetében a fel nem használt források szabadon átcsoportosíthatók lesznek más közvetlen kifizetési jogcímre. A NAK foglalta össze a legfontosabb tudnivalókat.

Fontos új tudnivalók érkeztek a NAK-tól a Közös Agrárpolitika újdonságaival kapcsolatban - Fotó: Magro.hu, CSZS, Érsekvadkert
Fontos új tudnivalók érkeztek a NAK-tól a Közös Agrárpolitika újdonságaival kapcsolatban - Fotó: Magro.hu, CSZS, Érsekvadkert

Nem veszik el a 2 százalék

Amennyiben az első két évben az alulköltés több mint 5 százalék, akkor az 5 százalék feletti részt a későbbi években az agroökológiai alapprogramra kell fordítani. Ezt követően 2025-ben és 2026-ban 2 százalékos rugalmasságot alkalmaznának, ami azt jelenti, hogy a 2 százalékot meg nem haladó alulköltés nem vész el, ha azt a tagállam az agroökológiai programra használja fel a programozási időszak végéig. Emellett a vidékfejlesztési források környezeti ráfordításai esetében kötelezően előírt 30/35 százalékot meghaladó költései beszámíthatóak lennének az agroökológiai alapprogram kiadásaiba.

  • kondicionalitás: a HMKÁ (Helyes Mezőgazdasági és Környezeti Állapot) 8 (vetésforgó) kapcsán lehetőség nyílik a terménydiverzifikációra, valamint a másodvetések elismerésére is. A HMKÁ 9 (nem termő területek és tájképi elemek) esetében nem került sor egységes százalékos küszöb meghatározására tagállami szinten. Üzemi szinten a szántóterület legalább 4 százalékát kell parlagon hagyni. A nem termő területek és tájképi elemek mértéke 7 százalék kell, hogy legyen abban az esetben, ha a nitrogén-megkötő növények és köztes kultúrák - növényvédőszerek alkalmazása nélkül – is beszámításra kerülnek. Ez esetben ebből 3 százalékot kell parlagon hagyni. Mind a HMKÁ 8, mind a HMKÁ 9 esetében a 10 hektár alatti szántóterületek mentesülnek ezen előírások alkalmazása alól.
  • redisztributív támogatás: a tagállam számára kötelező bevezetni a közvetlen támogatások 10 százalékának megfelelő mértékben. Ettől akkor lehet eltérni, ha a tagállam bizonyítani tudja, hogy az újraelosztási célt más intézkedésekkel teljesíti.

Capping, degresszió, zöld költés

  • capping: alkalmazása önkéntes és csak az alap jövedelemtámogatásra vonatkozik, amennyiben viszont egy tagállam annak bevezetése mellett dönt, akkor azt kötelezően 100 ezer euró fölött 100 százalékos mértékben kell alkalmaznia.
  • degresszió: maximum 85 százalék vonható el, 60 ezer eurós összeghatár felett. Ha a tagállam úgy határoz - mind a capping, mind a degresszió esetében - lehetőség van a valódi munkabér költségek teljes levonására.
  • termeléshez kötött támogatások: megmaradt a jelenleg is alkalmazott a 13+2 százalékos mérték, azonban a támogatható termékek közül kikerült az étkezési burgonya, illetve beillesztették a víz keretirányelvre történő hivatkozást.
  • szociális kondicionalitás: 2023-től még csak önkéntes alapon kerül bevezetésre, azonban 2025-től kötelező lesz alkalmazni.
  • II. pilléres (EMVA) kötelező zöld költési arány: a vidékfejlesztési források 35 százalékát kell környezet- és éghajlatvédelmi intézkedésekre fordítani, a természeti hátránnyal érintett területek támogatására fordított kifizetéseknek viszont csak 50 százaléka számítható bele. A többi beavatkozás – beleértve az állatjóléti kifizetéseket és zöld beruházásokat - 100 százalékos mértékben kerül beszámításra.

A zöldség-gyümölcs termelői szervezetek működési programjainak zöld költési aránya: 15 százalék.

Green Deal, öntözés, kistermelők, fiatal gazdák

A Zöld Megállapodásban foglaltaknak történő megfelelés: a Közös Agrárpolitika stratégiai tervek jóváhagyása során csak alap jogi aktusban rögzített követelmények kérhetők számon a tagállamokon. Ugyanakkor az EP kérésére egy preambulum bekezdés rendelkezik arról, hogy a Bizottság a stratégiai tervek értékelése során figyelembe veszi, hogy azok mennyiben járulnak hozzá a Termőföldtől az Asztalig és a Biodiverzitás stratégiákban szereplő célokhoz.

öntözési beruházások: a megállapodás szerinti szövegjavaslat nem biztosít derogációt a víztestek vizsgálata alól.

kistermelői támogatás: az EP által javasolt 1250 eurós felső korlát lett a megállapodás része (de az összeg még nem teljesen egyértelmű).

fiatal gazda támogatás: a közvetlen támogatási boríték 3 százalékának megfelelő összeget kell a fiatal gazdák támogatására támogatásra fordítani az I., II. vagy mindkét pillérből. A vidékfejlesztési források esetében a fiatal gazda beruházási támogatások csak 50 százalékos mértékig számíthatók be és csak abban az esetben, ha ezeknél a beruházásoknál a tagállam az alap 65 százalékos társfinanszírozásnál magasabb arányt alkalmaz.

mezőgazdasági tartalékalap: minden év elején 450 millió eurót különítenek el erre a célra, azonban ez kiigazítható, módosítható. A 2022-ben fel nem használt összegek még átkerülnének a 2023. évi költségvetésbe, ezt követően azonban a tartalék induló összege feletti részt vissza kell téríteni a kedvezményezetteknek. A pénzügyi fegyelmet végső megoldásként alkalmaznák a 2000 eurós küszöb megtartásával.

Szabályok, kötelezettségek, kereskedelem

kötelezettségvállalások automatikus visszavonása: a vonatkozó határidő N+2 lesz a 2023., 2024., és 2025. évben.

támogatások terén felvetődő szabálytalanságok: az ezek feltárását is szolgáló ARACHNE adatbányászati eszköz használata önkéntes lenne.

nemzetközi kereskedelem: az EP nyomására erre vonatkozóan három külön nyilatkozat elfogadásáról döntöttek: az EU egészségügyi és környezetvédelmi normáinak importált mezőgazdasági termékekre történő alkalmazásával kapcsolatos proaktív multilaterális szintű részvételéről, az arról készítendő jelentésről, valamint az említett normák alkalmazásáról, illetve a harmadik országokból származó mezőgazdasági és agrár-élelmiszeripari termékek behozatalával kapcsolatos teendőkről, különös tekintettel az aktív hatóanyagokra és a szermaradvány határértékek behozatalra vonatkozó tolerancia értékének felülvizsgálatára.

Az állami intervencióra jogosult termékek közé a cukor végül nem került be. Közös nyilatkozatban szerepel azonban a cukorpiac helyzetével kapcsolatos tanulmány eredményeinek 2021 végéig történő nyilvánosságra hozatala és egy magas szintű szakértői munkacsoport létrehozása.

A következő lépések

Fontos megjegyezni, hogy megállapodásban foglaltak konkrét jogszabályi szövegbe foglalására a július 1-től induló szlovén elnökség alatt kerül sor, tehát az előzetes megállapodásban szereplő szabályok csak később fognak biztossá válni.

A tagállami Közös Agrárpolitika Stratégiai terveket 2021. december 31-ig kell benyújtani az Európai Bizottság felé. Az új KAP szabályozást – a kétéves átmeneti időszak után – 2023. január 1-jétől kell majd alkalmazni.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás