Költségvetési csalás gyanújával indult rendőrségi nyomozás a hazai kacsa- és libatartóknak kifizetett, 1,9 milliárd forintos rendkívüli állami támogatáshoz kapcsolódóan. Termelői kifogások szerint egy szegedi társaság jogtalan haszonszerzés céljából megtévesztette a termelőket, mert tevékenységét több állásfoglalásában is úgy tüntette fel, hogy a többletpénzek tényleges kifizetéséhez szükség van a cég közbenjárására.

Az Agrárszektor írta meg, hogy az ügyben korábban Szabó Bálint, az év elejei gazdademonstrációt szervező szegedi Likvid Kontroll Kft. ügyvezetője ellen érkezett feljelentés a Szegedi Járási Ügyészségre. Egyelőre ismeretlen tettes ellen folyik nyomozás költségvetés csalás és kisebb kárt okozó csalás gyanúja miatt - közölte a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság azzal az üggyel kapcsolatban, amely a kacsa- és a libatartóknak tavasszal kifizetett, 1,9 milliárd forintos rendkívüli állami plusztámogatás felhasználásával összefüggésben indult. Előzőleg a Szegedi Járási Ügyészséghez érkezett termelői körökből feljelentés Szabó Bálint, a Likvid Kontroll Kft. ügyvezetője ellen, majd az ügy az ügyészségi elbírálási szakasz után a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitánysághoz került.

Forrong a magyar víziszárnyas ágazat: visszakért támogatás, viszontfeljelentés és rendőrségi nyomozás csalás is a témák között
Forrong a magyar víziszárnyas ágazat: állítólagos 10 százalékos sikerdíj az állami támogatáskiegészítésre, viszontfeljelentés és rendőrségi nyomozás csalás is a témák között

Szabó Bálint, illetve a Likvid Kontroll Kft. volt a főszervezője a Bács-Kiskun megyei Mélykúton megtartott február elejei kacsa- és libatartók részvételével megtartott demonstrációnak, ahol Nagy István agrárminiszter kötelezettséget vállalt arra, hogy a kormány az érintetteknek 1,9 milliárd forint pluszforrást nyújt, amelyet a Magyar Államkincstár február végén és márciusban fizetett ki. Termelői kifogások szerint ugyanakkor a szegedi társaság jogtalan haszonszerzés céljából megtévesztette a kacsa- és a libatermelőket. Tevékenységét több állásfoglalásában is úgy tüntette fel, hogy a többletpénzek tényleges kifizetéséhez szükség van a cég közbenjárására, holott a plusztámogatásokat a Magyar Államkincstár a hosszú évek alatt bejáratott eljárásrend és a termelőnkénti adatbázis alapján automatikusan utalta ki - írták.

https://www.youtube.com/watch?v=1Wa_fPIlWRc
Összegyűltek a víziszárnyas tartók Mélykúton a hazai ágazati nehézségek miatt

Lemondások a botrány után

A gazdademonstráció nyomán az év elején lemondott az ágazati szereplőket képviselő Baromfi Termék Tanácson (BTT) belül működő Magyar Kacsaszövetség és Magyar Lúdszövetség intézőbizottsága. A személyi kérdések a két szervezet május eleji közgyűlésein kerültek napirendre, ahol a jelenlévők Szabó Bálintot választották mindkét szövetség elnökévé. A BTT szerint ugyanakkor az események nem csak botrányosak, hanem törvénytelenek is voltak, ezért a szervezet a megválasztott személyeket - köztük Szabó Bálintot - illegitimnek tekinti, és azt is jelezte, hogy jogi lépéseket tesz az ügyben.

A terméktanács továbbá azt is deklarálta, hogy szakmai felkészületlensége, illetve erkölcsi-etikai viselkedése miatt elhatárolódik Szabó Bálinttól, és a szervezet saját rendezvényein nem kívánatos személynek tekinti.

Így nem tette lehetővé azt sem, hogy a budapesti Vajdahunyad várában részt vegyen a nemzetközi Baromfi Világnap május 13-i ünnepi rendezvényén, illetve a BTT szintén május 13-án megtartott éves tisztújító küldöttgyűlésén.

Tagadta a 10 százalékos vádakat és viszontfeljelentést indított

Szabó Bálint viszont több fórumon is úgy nyilatkozott, hogy a két szövetség közgyűlése jogszerű volt, így ő látja el a szervezetek legitim elnöki tisztét. A baromfiágazati 10 százalékos sikerdíjról pedig úgy foglalt állást, hogy soha senkitől nem kért ilyet. Az ellene irányuló feljelentéssel összefüggésben - habár az információink szerint az ügyészséghez névtelenül érkezett - hozzátette, hogy „egy magánszemély ellen viszontfeljelentés kapcsán hamis vád és hatóság félrevezetése miatt büntetőeljárás indult”.

Szabó Bálint a kizárásával zajlott május 13-i budapesti baromfis események után bejelentette, hogy országos demonstrációsorozat - akár fél- és egészpályás útlezárások - megindítását javasolja a vele kapcsolatban álló állattartóknak. Baromfiágazati szereplők viszont arra figyelmeztetnek, hogy az ügyvezető, illetve a köré csoportosuló termelői kör az illegitimnek tartott és egyre erőszakosabbá váló események nyomán a baromfiágazaton belül elszigetelődhet, amelynek következtében a zavarkeltésben résztvevő gazdák a létfontosságú állami támogatásoktól is eleshetnek.

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás