A mangalica sertésből készült termékek a prémium kategóriába tartoznak, ezért az elmúlt időszakban a fogyasztók sokszor inkább más árut tettek a kosarukba. Az igények egy időre visszaestek, de mostanra úgy tűnik, az exportpiacok és belföldi kereslet is kezd megélénkülni. Spanyolországba átlagosan évente mintegy 30 ezer mangalicasonka kerül. Tóth Péter, a Mangalicatenyésztők Országos Egyesületének elnöke 20-25 százalékos növekedést remél a tenyészkocánkénti támogatásokban.

Az Agrárszektor írta meg, hogy a mangalica a teljes hazai sertésállományon belül csupán 2 százalékot tesz ki, hozzávetőleg  200 családnak ad munkát Magyarországon. A fajta nemrég még a kihalás szélén állt, ma a mangalica húsából körülbelül 300 tonna fogy belföldön. Ennek a húsmennyiségnek az egyharmada az éttermekbe szánt nemes húsrész, illetve az áruházi értékesítés. Kétharmad részt tesz ki a tenyésztők közvetlen értékesítése a különböző piacokon és a fesztiválokon.

A mangalica sertésből készült termékek a prémium kategóriába tartoznak, ezért az elmúlt időszakban a fogyasztók sokszor inkább más árut tettek a kosarukba - Fotó: Magro.hu, CSZS, Hódmezővásárhely
A mangalica sertésből készült termékek a prémium kategóriába tartoznak, ezért az elmúlt időszakban a fogyasztók sokszor inkább más árut tettek a kosarukba - Fotó: Magro.hu, CSZS, Hódmezővásárhely

A vágóhidakra ma már keresztezett állomány kerül

A mangalicák nem nagytestűek, viszont hizlalva könnyen elérik a 200 kilogrammos súlyt. Ilyenkor a vágósúly csaknem 75 százaléka fehéráru. Ezért is említik a mangalicát a világ egyik legjobb zsírsertésének. A két világháború között többnyire a mangalica képezte az ország sertésállományát, azonban a megváltozott fogyasztói igények miatt, amelyek a modern hússertésfajtát részesítették előnyben, a 70-es évekre csaknem kipusztult. 1973-ban a mangalica védett fajtává nyilvánításáról döntöttek, 1974-től pedig állami támogatás mellett folyik a tenyésztése. Az 1990-es években megalakult a Mangalicatenyésztők Országos Egyesülete, ami azóta is koordinálja a tenyésztői munkát. Aztán 2004-ben hivatalosan is nemzeti kincs lett a mangalica - írták. A duroc kannal keresztezve az utódok húsmennyisége és minősége jelentősen javítható, így a hazai vágóállatok zöme ma már keresztezett állomány.

Újrarendeződik a piac a megtorpanás után

A fajta szerencséjére a mangalicaágazatban az elmúlt években sokan láttak fantáziát és mára belföldön és külföldön is egyre népszerűbbé vált. Az ágazat jelenlegi állapotáról és kilátásairól Tóth Péter, a Mangalicatenyésztők Országos Egyesülete elnöke beszélt.

 Elért egy olyan szintre, amikor a vásárlás már jelentősen visszaesett, így egy kicsit megtorpant az ágazat. Ebben az időszakban élősúlyban kilónként 1100 forintos ár volt, míg a hasított mangalica kilogrammonkénti ára elérte az 1400 forintot, néha meghaladta azt. Ezt követően egy 20-25 százalékos csökkenés következett be. Mivel a mangalicából készült termékek jelentős része éttermekben és szállodákban kerül a fogyasztók elé, az itt tapasztalt fogyasztáscsökkenést, a termékkészletek felhalmozódását megérezték azok a vállalkozások, amelyek vágóhídra szállítanak. Augusztusban és szeptemberben történt érezhető elmozdulás, véleményem szerint a hasított mangalica ára év végére újra 1000 forint fölé emelkedhet - foglalta össze a helyzetet Tóth Péter.

Az exportpiacok mellett tovább bővülhet a hazai fogyasztás is 

A mangalica árában más tényezők játszanak szerepet, mint a nagyüzemi sertés esetében, hiszen ebben az ágazatban nem a német tőzsdei-ár szerint, sokkal inkább a belső termelési költségek és a fogyasztók vásárlási hajlandóságának függvényében alakul ki az ár - folytatta.

Mint minden más prémium termék esetében, a mangalica vonatkozásában is hasonló dolgok történtek. A fogyasztáscsökkenés időszakában az is megemlíthető, hogy sokkal több kolbász alapanyag fogyott, mint például karaj, de mostanra belföldön és az exportpiacokon is mondhatni, hogy újrarendeződik a helyzet. A Távol-Kelet egy szűk és nehéz piac, de dinamikus fejlődést mutat, ma már rendszeresen szállítunk például Hongkongba vagy Szingapúrba. Úgy látjuk, hogy az európai piac is kezd magára találni. Meghatározó piacunkra, Spanyolországba évente körülbelül 400 tonna sonkát szállítunk, az elmúlt öt évben pedig Románia is jelentős célpiacunkká vált. Sokkal optimistább vagyok, mint mondjuk júliusban voltam, úgy gondolom a nehezebb időszak mögöttünk van.

Úgy gondolom, hogy a fecskehasú és a vörös mangalicák esetében jelentősebb növekedés lehet ebben a tekintetben, de a leggyakoribb szőke változatot érintően is bízom benne, hogy emelkedés lesz. Személy szerint én 20-25 százalékos növekedést remélek a tenyészkocánkénti támogatásokban – mondta Tóth Péter.

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás