Hirdetés
Gyomirtóstressz, aszálystressz vagy rovarkár? Segítünk!
A napraforgó jelentősége megnőtt az elmúlt évek során, a terményárak magas szinten vannak, a kereslet és ezáltal a területe is növekszik. A legjövedelmezőbb növényünkké vált, ezért kiemelten fontos, hogy minden kockázati tényezőt minimalizáljunk.
A meleg, száraz időjárás kedvező feltételeket teremt a levéltetvek számára, melyek a napraforgót is előszeretettel károsítják. Szívogatásuk és kártételük a napraforgó kezdeti fejlődési stádiumában jelenti a legnagyobb veszélyt. Ezért fontos, hogy most védekezzük ellenük!
A napraforgóban előforduló levéltetűfajok közül a két legjelentősebb a sárga szilvalevéltetű (Brachycaudus Helichrysi) és a fekete répalevéltetű (Aphis fabae). Betelepedésük a néhány leveles állapottól kezdődik, felszaporodásuk a virágzásig folyamatos. Az ország szinte minden részén megjelentek már.

A Rapid® CS mikrokapszulázott piretroidtartalmú rovarölő szerrel eredményesen védekezhetünk a napraforgó levéltetű kártevői ellen. A formulációnak köszönhetően a hatás akár 2-3 napig is tart. Kiváló az UV- és hőállósága, ami most ebben a meleg időszakban fontos előny.
Kijuttatását egymenetben javasoljuk a RhizoMagic™ növénykondicionáló és stresszoldó készítményünkkel.
Miért előnyös ez Önnek?
A RhizoMagic™ mérsékli a stresszhatásokat (hő- és aszálystressz, rovarkártétel, gyomirtóstressz). Elősegíti a napraforgó regenerálódását, javítja annak aszálytűrő képességét. Az általános kondicionáláson kívül segít megőrizni növényünk jó egészségi állapotát, melynek révén kevésbé lesz kitéve az esetleges kórokozóknak, gombafertőzéseknek.

A RhizoMagic™ kedvező hatása az összetevői széles körének köszönhető. A tanninok (antioxidáns hatás), fucoidan (védekező mechanizmusok), laminarin (sejtfalvastagodás), mannit (csapadékkal kapcsolatos stressz), alginit (talajstressz), aminosavak (hőmérsékleti stressz) mindegyike a stresszoldás különböző területeiért felelős, együttes jelenlétük pedig biológiai többlethatást eredményez.
Tarpán 2021 májusában és júniusában mindössze 20 mm eső esett, de ahol 2x2 l/ha RhizoMagic™ kezelés történt, ott 5 mázsa többlettermés lett a napraforgóban. Guti Rudolf elégedett volt a kezeléssel, melyről az itt elérhető videóriportban számol be.
Kukoricában már megjelent a kukoricamoly és gyapottok-bagolylepke imágója, az előbbi első nemzedékének felfutása június folyamán várható. A kártevő rajzása országosan nyomon követhető az FMC kártevő monitoring applikációban, mely Arc™ farm intelligence néven ingyenesen letölthető alkalmazása GooglePay és AppStore felületéről. További információkért kattintson ide!
A fenti kártevők elleni védekezésre ajánlott és jól bevált készítmény a Coragen® 20 SC rovarölő szer, mely akár RhizoMagic™ növénykondicionálóval együtt is kijuttatható. A készítmény növénykondicionáló hatása segít a növény regenerálódásában, amit a kártevők első lárváinak rágása okoz a kukoricában a védekezés előtt.

Stresszmentes kultúrákban is eredményesnek bizonyulnak a RhizoMagic™ kezelések, ezeket a kutatóintézeti és egyetemi, hatósági vizsgálatokon kívül az elégedett felhasználók is visszaigazolták. A készítmény jól keverhető a legtöbb készítménnyel (Diniro® Gold, Coragen® 20 SC, Express® 50 SX, Rapid® CS, Komplex Kénesbór™, stb.).
További információkért kattintson ide!
(x)
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE
2021.02.13.2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHirdetés
Hirdetés