Hirdetés
Hasznot hajthat a hazai halgazdálkodási ágazatnak az EUROFISH tevékenysége
Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium erdőkért felelős helyettes államtitkára és a minisztérium Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek augusztus végén az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten. A megbeszélésen a résztvevők pozitívan értékelték az EUROFISH szerepét az információcserében, a halgazdálkodási adatgyűjtésben, az ágazat helyzetének elemzésében, valamint az ágazati promócióban.
A résztvevők egyetértettek abban, hogy a szervezetnek számos olyan szolgáltatása és kezdeményezése van, amelyekből a magyar halgazdálkodási ágazat is profitálhat. Ilyen például a nemzetközi kiállításokon való megjelenés támogatása, a szakmai tanácskozások és tanulmányutak megszervezése, illetve a szakmai anyagok és iránymutatások kiadása. A közlemény szerint előzetes megállapodás született többek között egy, a tógazdasági akvakultúra pozitív hatásait és fejlesztési lehetőségeit bemutató kiadvány közös előkészítéséről, valamint több tematikus szakmai workshop előkészítésének megkezdéséről a hazai halgazdálkodási ágazat számára fontos témákban.

Halászati követelményrendszerek
Az EUROFISH Nemzetközi Szervezet a FAO EASTFISH projektjéből fejlődött ki azzal a céllal, hogy szolgáltatásaival segítse az EU-tagjelölt országokat az Európai Unió halászati követelményrendszerének átvételében. Később a szervezet mandátuma további feladatokkal is bővült. Így jelenleg az EUROFISH főként az információterjesztés, a tagországok gazdasági szereplőinek promóciója és ágazati projektek támogatása terén nyújt szolgáltatásokat a tagországoknak. A szervezetnek 13 tagja van, amelyek között az európai kontinens akvakultúrájában leginkább meghatározó országok is szerepelnek (Norvégia, Spanyolország, Törökország). Magyarország 2018 óta teljes jogú tagja a szervezetnek - írta az Agrárminisztérium közleménye.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE
2021.02.13.2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHirdetés
Hirdetés