Hirdetés
Hatalmas fogás: több mint harminc kilót nyom a Balatonon horogra került tőponty!
Garai Péter baráti társaságával érkezett öt napos behúzós túrára Balatonszepezdre, itt sikerült horogra akasztani a kapitális halat. A horgászat 2. éjszakáján, 350 méteres távolságból, dupla 28 mm-es bojlival fogta ki a pazar példányt.
A Balatoni Hal oldalán számoltak be a rendkívüli fogásról, a hírt a Magro.hu a HellóVidektől vette át. Mint írták, a horgász 40 mm-es bojlival fogta ki a 30,2 kg-os pontyot.

Kiemelték, a fárasztás érdekessége volt, hogy a hal összeszedte a bóját, és a további izgalmak érdekében még egy háromméteres, kagylókkal teli faágtól is meg kellett szabadítani a főzsinórt. Ezt követően még közel 20 percig forgatta a csónakot a masszív tükörponty, és utána sikerült megszákolni.
Nem ez volt azonban a közelmúlt legnagyobb fogása – még pontyban sem. A Magyar Országos Horgász Szövetség (http://mohosz.hu/) által vezetett toplistán hat pontyfogás is nagyobbnak bizonyult a mostaninál, a legnehezebb tőponty 44,15 kilogrammot nyomott a mérlegen.
A rekordjegyzék első két oldalát egyébként a harcsák uralják, az abszolút lista élén 109 kilogrammos fogásával a tótszentgyörgyi Sasvári Márk áll.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE
2021.02.13.2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHirdetés
Hirdetés