Szerény az idén a spanyol termés az ottani időjárási körülmények miatt, ami szélesedő lehetőségeket kínál a piacon részt vevő többi ország áfonyatermesztő gazdaságai számára. Szerbiában bizakodóak az árakat illetően, és bővülő igényeket tapasztalnak. Hazánkban június elején a pultokon 6400 forintos kilónkénti áron kapható a 125 grammos kiszerelésű áfonya, két fél kilós vödörben pedig olcsóbban 5000 forintért lehet hozzájutni. A magyar ültetvényeken júliusban kezdődnek az árusítások és a szedd-magad akciók, a szedés augusztus közepén, vagy végén ér véget.

A Mezőhír írta meg, hogy a szerb Srbovoće gyümölcstermeltető és kereskedő cég alapvetően a feldolgozóipart látja el a legkülönfélébb gyümölcsökkel, köztük áfonyával is. Szerbiában ennek a bogyós gyümölcsnek a szedése június közepén kezdődik. Sladjana Vuković, a Srbovoće vezetője jobban aggódik a szamóca miatt, ami idén sok esőt kapott. Hamarosan beindul a málna szedése is, ennek a gyümölcsnek is túl párás, nedves volt a szerb időjárás az elmúlt hetekben - hivatkoztak a Freshplaza cikkére.

Szerény az idén a spanyol termés az ottani időjárási körülmények miatt, ami szélesedő lehetőségeket kínál a piacon részt vevő többi ország áfonyatermesztő gazdaságai számára
Szerény az idén a spanyol termés az ottani időjárási körülmények miatt, ami szélesedő lehetőségeket kínál a piacon részt vevő többi ország áfonyatermesztő gazdaságai számára

A cégvezető nem elégedett a múlt évi eredménnyel, mivel az átvételi árak éppen, hogy csak fedezték a költségeiket. Ráadásul a spanyol versenytárs kereskedők a szokásosnál hosszabb ideig voltak jelen a piacon. Idén azonban kisebb lesz és korán véget ér spanyol kínálat, ami megalapozhatja a magasabb árakat.

Bővülő kínálat a szerb áfonyatermesztés szereplőinél

A cég heti rendelések alapján ütemezi a szedéseket, és az árak is hetente változnak. Június elején úgy tűnt, az igények meghaladják a kínálatot, ami várhatóan magas árakat hoz. Emellett a áfonyatermesztő gazdák sem hajlandóak olcsón adni a gyümölcsöt, mivel a költségeiken felül hasznot is várnak. A cég 120 hektárt integrál. Az ültetvények életkora és így a terméspotenciálja is eltérő az egyes gazdaságokban. A legtöbb termelőjük Belgrád környékén és Közép-Szerbiában gazdálkodik.

„Jelenleg az áfonyára koncentrálunk, de már van némi málna és szeder is a kínálatunkban. A fő piacunk az Egyesült Királyság, ahol minden évben növekszik a részarányunk. Tavaly elértük Hollandiát, Németországot és Spanyolországot is. Ezeken a piacokon folytatjuk tevékenységünket, miközben Lengyelországban is terjeszkedünk. Tárgyalunk közelebbi országokkal is, mint Magyarország, Horvát- és Csehország” – mondta Sladjana Vuković.

a szerb Srbovoće gyümölcstermeltető és kereskedő cég vezetője, Sladjana Vuković eg tál málnával az egyik ültetvényen
a szerb Srbovoće gyümölcstermeltető és kereskedő cég vezetője, Sladjana Vuković eg tál málnával az egyik ültetvényen

„Tavaly körülbelül 300 tonna áfonyát gyűjtöttük be, ebben a szezonban reméljük, hogy 60 százalékkal többet fogunk, mivel több az integrált termelőnk is. Az ültetvények is elég fiatalok, így ezek termőképessége is folyamatosan javul. Maga a cég sem rendelkezik nagy múlttal, még van mit növelnünk a mennyiségeken. Az igények is bővülnek, úgyhogy látunk potenciált a piacon” – mondta a gyümölcskereskedő.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás