Ma a növénybiztosítás díjával foglalkozunk, ahogy szoktuk, az ügyfélszolgálatunkhoz beérkező valódi kérdések és felvetések alapján.

Néha előfordul, hogy egy érdeklődő kalkulációt végez és megrémül az első látásra magasnak tartott díjtól. És emiatt nem akar kötni, mert úgy érzi, hogy nem fér bele.

Aztán felhívjuk, beszélgetünk, felmérjük a helyzetét és az igényeit. Végül egy olyan díjat tudunk neki ajánlani, amely már sokkal barátságosabb. Úgy, hogy a biztosítás szakmai része, a védelem nem sérül.

Ezért adjuk ingyen a tanácsadást a növénybiztosításához

Tudjuk, hogy a legjobb megoldást szeretné a növényei és a gazdaságát veszélyeztető kockázatok ellen. De azt is tudjuk, hogy Ön nem biztosítási szakértő. Ezért úgy döntöttük, csak akkor tudunk teljes szolgáltatást adni Önnek, ha tanácsadást is nyújtunk mellé.

Ezért kérjük el a telefonszámát és ezért hívjuk fel a kalkuláció után.

Gyorstalpaló: mit kell tudni a növénybiztosítás díjáról?

A biztosítás díja alapesetben két dologtól függ: a biztosítási összegtől és attól, hogy milyen kockázatokra köti.

A biztosítási összeg az az összeg, amelyre megköti a biztosítást. Ezt a kalkulátorunk az első lépés után megmutatja. Például ha van 50 hektár búzája, amelynek 5 tonna a hektáronkénti hozama és egy tonna búzát 110.000.- Ft-ért ad el, akkor a biztosítási összeg 50x5x110.000= 11.000.000.- Ft. Ez az Ön várható termésének várható értéke. Ezt az összeget kockáztatja, amíg le nem arat.

Ha például van egy 50%-os jégkára, akkor 5,5 M Ft fog hiányozni a kasszából a szezon végén, ha nem köt biztosítást.

Ennek a biztosításnak van díja, amely arányos a 11 M Ft-os biztosítási összeggel. (Ebben az esetben konkrétan 84.700.- Ft évente). Ez azt jelenti, hogy e kedvezményes díj befizetése után nyugodtan alhat: ha 5 - 100%-os kára van, a pénzéért cserébe a biztosító megtéríti majdnem a teljes kárt (mert az önrészt levonja).

Tehát a terményei várható értékének kb. 0,8%-áért jut védelemhez.

Hogyan lehet csökkenteni a díjat vagy könnyíteni a díjfizetést?

Az egyik módszer a biztosítási összeg csökkentése. Tehát olyan hozammal és várható eladási árral számol, amely reálisnak látszik. Ez nem könnyű most, mert a tendencia az, hogy emelkednek a terményárak. Ezért inkább a várható hozamot érdemes pontosan belőnie és arra kötni a biztosítást.

A másik módszer az, hogy csak olyan kockázatokra köt biztosítást, amelyet reálisnak és várhatónak tart. Például a fenti példában a jég-tűz-vihar biztosítás díja már (biztosítótól függően) 130.900.- - 154.770.- Ft között van. A példánkban szereplő búzánál ezek is ajánlottak, de lehet, hogy ennek a díját már magasnak tartja. Erre is van megoldás!

Mivel a növénybiztosítások szorosan összefüggenek a Kárenyhítési rendszerrel, ezért itt megteheti azt, hogy csak egy jégbiztosítást köt. Hiszen Ön – bizonyos minimális üzemméret felett – a Kárenyhítési rendszernek úgyis tagja már, alapozhat arra is, hogy onnan is kap kártérítést. Ilyenkor – mivel van biztosítása – a kárenyhítésből kivehető pénzt nem felezik le, így olyan károkra is kaphat pénzt, amelyekre nem kötött biztosítást.

Sőt, vannak olyan kárfajták, amelyekre azt ajánljuk, hogy a kárenyhítést vegye elsősorban figyelembe, mert – a magas önrész miatt – gyakorlatilag nem érdemes növénybiztosítást kötni rájuk.

Ott van még az állami támogatás is. Az állam a biztosítás díját támogatja – csomagonként eltérő mértékben. Tavaly minden csomagra 70% volt a támogatás. A törvényi minimuma 40%. Sajnos – a támogatási rendszer sajátosságai miatt – nem lehet tudni, hogy idén pontosan mennyi lesz ez a támogatás. Valahol 40-70% között. Azt lehet tudni előre, hogy legjobban az úgynevezett „A” csomagos biztosításokat támogatják és a „B” és a „C” kategóriába eső csomagok alacsonyabb támogatást fognak kapni.

Fontos, hogy az állami támogatásra nem kell pályázni, hanem jár, csak be kell jelölnie az egységes kérelmében, hogy kéri.

Végül lehetősége van akár 4 részletben fizetni a biztosítás díját. Így nem akkora teher, mintha egy összegben fizetne. Ez a részletfizetés nem kerül többe, hanem egyszerűen elosztják a teljes éves díjat a részletek számával, így határozzák meg.

Így lehet tökéletes és nem drága növénybiztosításoa

Ahogy látja, egy „tökéletes” növénybiztosítást megkötni nem egyszerű, de legalább bonyolult. J Nem lehet leírni mindent, hogyan válasszon a növénybiztosítások között. Ezért bocsájtjuk rendelkezésére szakértelmünket és tapasztalatainkat. Beszéljünk!

Ennek első lépése, hogy készítsen egy díjkalkulációt, kattintson a gombra!

(x)

Megosztás

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás