A stratégiai megállapodást az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok Szakkiállítás és Vásár alkalmával, Hódmezővásárhelyen írta alá Reng Zoltán, a Hungrana Kft. vezérigazgatója és Kulik Zoltán, a Vitafort Zrt. vezérigazgatója. Az érintettek véleménye alapján ezzel a két cég többéves sikeres együttműködése újabb mérföldkőhöz érkezett. A magyar állattartók takarmányellátása továbbra is meghatározó módon hazai termelésből biztosítható.

Az Agro Napló számolt be róla, hogy Magyarország egyik legnagyobb kukorica-feldolgozója, a Hungrana Kft. és a közép-európai térség egyik meghatározó, a magyar takarmánypiac élenjáró vállalata, a Vitafort Zrt. között évtizedek óta sokrétű, aktív kapcsolat áll fenn. Azon kívül, hogy kereskedelmi ügyleteket szerveznek egymással, több közös projektben is részt vesznek. Kutatás-fejlesztési témákban dolgoznak együtt, termékfejlesztés és együttes médiamegjelenések is szerepelnek a közös programokban. Ennek egyik állomása volt a tavalyi év közepén az az együttműködési megállapodás amelynek értelmében közösen fejleszthetik tovább a GMO-mentes takarmánygyártást, és a Nemzeti Fehérjeprogram elkötelezett támogatójaként részt vesznek a kutatás-fejlesztésben is.

Stratégiai megállapodást írt alá az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok Szakkiállítás és Vásár alkalmával, Hódmezővásárhelyen Kulik Zoltán, a Vitafort Zrt. vezérigazgatója (balra) és Reng Zoltán, a Hungrana Kft. vezérigazgatója - Fotó: Agro Napló
Stratégiai megállapodást írt alá az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok Szakkiállítás és Vásár alkalmával, Hódmezővásárhelyen Kulik Zoltán, a Vitafort Zrt. vezérigazgatója (balra) és Reng Zoltán, a Hungrana Kft. vezérigazgatója - Fotó: Agro Napló

Gyártás, innováció, takarmány

Mindkét vállalat vezetői és munkatársai elkötelezettek a legmagasabb szintű magyar minőségi gyártás, valamint az országon átnyúló partnerkapcsolatok iránt. A közös célok, az innovatív gondolkodásmód az alapja a most aláírt 3 évre szóló megállapodásnak, ami a Vitafort Zrt. számára folyamatos, kiszámítható és GMO-mentes alapanyag-ellátást biztosít. A Hungrana Kft. pedig azt a küldetését teljesíti ezzel, hogy a megbízható termelésből előállított takarmány a hazai állattenyésztők számára biztosítja a legkiválóbb minőségű takarmány ellátást - írták.

Ezért fontos a megállapodás a két vállalatnak

A megállapodás aláírásával egybekötött sajtótájékoztatón Kulik Zoltán többek között arról beszélt, hogy a Vitafort Zrt. számára az együttműködés a Hungrana Kft.-vel igen fontos. Elmondta, hogy az ország legnagyobb kukoricafeldolgozójával a Vitafort egy évtizede van szoros kapcsolatban. A dabasi központú cég kiemelten kezeli a kutatás-fejlesztést, mivel Magyarország jelentős fehérjeimportra szorul ezen a területen, és közös érdek az alternatív megoldások mielőbbi megtalálása. Ezt pedig csak hosszú távú együttműködéssel lehet elérni. A most aláírt hosszú távú stratégiai szerződés ennek a közös munkának a továbbvitelét biztosítja, vagyis a magyar állattartók takarmányellátása továbbra is meghatározó módon hazai termelésből biztosítható.

Reng Zoltán arról beszélt, hogy a két cég közötti kapcsolat nem új keletű, így a most aláírt, hosszú távú stratégiai megállapodás természetes következménye a közös munkának. Lehetővé teszi, hogy kiszélesítse a két cégnek a magyar állattartók érdekében végzett közös tevékenységi körét, ami a hazai piac biztonságos ellátását hivatott a jövőben is biztosítani. A korábbi cél változatlan: a hazai takarmánygyártás növelése, a hazai alapanyag felhasználásával, az import lehetőség szerinti alacsony szinten tartásával – összegezte a vezérigazgató.

Komoly fejlesztés kezdődött a Vitafort dabasi üzemében
Komoly fejlesztés kezdődött a Vitafort dabasi üzemében

Ezért fontos a magyar mezőgazdaság számára a két cég

A Hungrana Keményítő- és Izocukorgyártó és Forgalmazó Kft. Európa egyik legjelentősebb kukoricafeldolgozó vállalataként több mint 100 éve meghatározó szereplője a magyarországi élelmiszeripari piacnak. A Hungrana Kft. az élelmiszer-, takarmány és egyéb ipari termelés nemzetközi színvonalú termékekkel rendelkező és megbízható szállítója mind az élelmiszeripari, mind a takarmányipari, mind pedig az ipari felhasználóknak. A Szabadegyházán található gyárban készült természetes cukor- és keményítőféleségekkel, alkohol- és takarmány alapanyagokkal nap, mint nap találkozhatnak a fogyasztók, amikor tejtermékeket, péksüteményeket, lekvárokat, üdítő- és szeszesitalokat, valamint háztartási tisztítószereket vásárolnak, vagy akár ezek papírcsomagolását veszik a kezükbe.

„Célunk a növekvő piaci igényeket és vevői elvárásokat mind nagyobb mértékben kielégítő magas színvonalú termékek és szolgáltatások létrehozása, fenntartása és fejlesztése” – fogalmazta meg Reng Zoltán vezérigazgató.

A Vitafort Első Takarmánygyártó és Forgalmazó Zrt. a közép-európai térség meghatározó takarmányozási vállalata. A magyar takarmánypiac élenjáró, innovatív takarmánygyártója és szolgáltatója. Közel 1 millió tonna kész keveréktakarmánnyal egyenértékű terméket állít elő. Ezzel Magyarország takarmányellátásának több mint 25 százalékát koordinálja. Innovatív gyártmányfejlesztéssel, komplex takarmányozási programokkal és szolgáltatásokkal áll az állattartó telepek rendelkezésére a versenyképes és fenntartható állattenyésztésért. Jelentős tapasztalattal és dinamikusan fejlődő export tevékenységével egyaránt jelen van Közép-Kelet-Európában, Ázsiában, Afrikában és Dél-Amerikában is.

A cég idén ünnepli fennállásának 40. évfordulóját és több mint 5 milliárdos beruházási programmal készül a következő évtizedek kihívásaira.

https://www.youtube.com/watch?v=6MnSCQA_4G0
A 40 éves Vitafort jubileumi kisfilmje

Megosztás

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás