A mezőgazdaság a nemzetgazdaság egyik alappillére. Az agrárium és azon belül is a magyar gazdák támogatása mindig a mindenkori kormány gazdasági stratégiájának szerves részét alkotta és alkotja. A támogatások túlnyomó részét azonban jelenleg mégis az EU biztosítja. Az évi 450 milliárd forint közvetlen támogatás, valamint az agrár- és vidékfejlesztési forrásokon keresztül adott évi átlagos 300 milliárd forint igen jelentős eszköz lehetne az agrárgazdaság modernizációjára, versenyképességének javítására. Jó helyre kerülnek az agrártámogatások pénzei?

A GKI Gazdaságkutató elemzését az Adózóna dolgozta fel. Eszerint a mezőgazdaság bruttó hozzáadott értéke 2010 és 2020 között – a KSH adatai szerint – nominálisan kétszeresére (833 milliárd forintról 1,7 ezer milliárd forintra) növekedett. Ugyanakkor a mezőgazdaság GDP-je volumenben mindössze 23 százalékkal bővült (szemben a nemzetgazdaság 64 százalékos értékével). Ugyanezen időszak alatt – az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) adatai szerint – az agrár- és vidékfejlesztési támogatások összege 72 százalékkal (534 milliárd forintról 919 milliárd forintra) növekedett (ezen belül a közvetlenül a termelőkhöz került támogatások összege 68 százalékkal (297 milliárd forintról 500 milliárd forintra) gyarapodott. A mezőgazdaság hozzáadott értékén belül a közvetlen termelői támogatások súlya 29 százalék, a teljes támogatás aránya pedig 54 százalék volt 2020-ban (a 2010–2020 közötti éves átlag pedig rendre 28 százalék, illetve 51 százalék). Ez arra utal, hogy alacsony szinten hasznosulnak az EU mezőgazdasági támogatásai, aminek több oka is lehet.

Több oka is lehet, hogy alacsony szinten hasznosulnak az agrártámogatások - Fotó: Magro.hu, ER, Mezőfalva

A két lehetséges ok az agrártámogatások alacsony szintű hasznosulására:

Az egyik, hogy a támogatások folyamatos növekedése mellett azok nagy része nem jut el a kisebb termelőkhöz, gazdákhoz, hanem a közepes- és nagyméretű gazdaságok, illetve a földtulajdonosok részesednek belőle (a bérleti díjon keresztül). A másik ok, hogy a bérelt földeken a bérlő nem érdekelt abban, hogy olyan beruházásokat hajtson végre, amelyek javítják a termőföld minőségét, így ezekre nem költ. Ehelyett a gépesítésben érdekelt, részben mert ahhoz jelentős támogatások kapcsolódnak (alacsony kamatú és kamatmentes hitelek, vissza nem térítendő támogatások), részben mivel a gépek a bérleti szerződés lejárta után is nála maradnak.

Így oszlanak el a pénzek

Az Európai Bizottság legfrissebb, 2019-es adatai alapján 171 ezer jogosult jutott közvetlen támogatáshoz, továbbá a használt területek több mint 42 százalékát adták bérbe hazánkban. 2019-ben a támogatottak közel fele (78 ezer jogosult) a támogatások csupán 4 százalékhoz jutott (18 milliárd forint), ami átlagosan 231 ezer forintot jelentett, miközben a támogatásra jogosultak 1 százaléka (1768 jogosult) kapta az összes közvetlen támogatás 32 százalékát (143 milliárd forintot), ami egy jogosultra vetítve 81 millió forintot jelentett. Összességében a támogatásra jogosultak 87 százaléka (149 ezer jogosult) átlagosan csak 712 ezer forint közvetlen támogatást kapott 2019-ben (s az összes ilyen támogatás 23 százalékát). Mindezek hatására a magyar gazdaságok száma 10 év alatt majdnem harmadával esett (351 ezerről 234 ezerre) vissza, ami jelzi, hogy nem vonzó a mezőgazdaság a kisebb gazdálkodóknak, illetve, hogy erőteljes (főleg föld) koncentráció zajlik.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás