Oklevéllel és emlékplakettel díjazta a Gabonatermesztők Országos Szövetsége, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács a 2020-as őszi búza, kukorica és repce posztregisztrációs fajtakísérletek résztvevőit és a legjobban teljesítő fajták tulajdonosait. Az elismeréseket a NAK Szántóföldi Napok és Agrárgépshow keretében adták át a Fejér megyei Mezőfalván. Mint a rendezvényen elhangzott: a három szervezet idén is folytatja országos kísérleteit a gazdák objektív tájékoztatása érdekében. 

Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke elmondta: „a köztestület 2018-ban csatlakozott a GOSZ és a VSZT komoly múltra visszatekintő posztregisztrációs fajtakísérleteihez, és jogszabályi felhatalmazás alapján ajánlati fajtalistát állít össze a gazdálkodók számára. A növénytermesztő gazdák megismerték a rendszert, keresik és használják a vizsgálati eredményeket. Idén az NAK beszerzett egy gabona beltartalom-vizsgáló gépet, amely elősegíti a fajtakísérleti eredmények gyorsabb közlését.”

Idén is elindultak a GOSZ-VSZT-NAK búza, kukorica, repce fajtakísérletek - Fotó: Magro.hu, BT, Nádudvar
Idén is elindultak a GOSZ-VSZT-NAK búza, kukorica, repce fajtakísérletek - Fotó: Magro.hu, BT, Nádudvar

Ezekben a kultúrákban hirdettek nyerteseket

Az idei mezőfalvi NAK Szántóföldi napok rendezvényen a 2020-as tavalyi kísérletekben legjobban teljesítő őszi búza, kukorica és repce fajták tulajdonosai kaptak emlékplakettet. Petőházi Tamás, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke kifejtette: „az okszerű vetőmaghasználat az alapja a sikeres gazdálkodásnak. A termőhelyi adottságoknak leginkább megfelelő szaporítóanyag kiválasztása nem lehetséges összehasonlító kísérletek nélkül.”

Néhány hete elvetették a kukoricát is, így az őszi búza és az őszi káposztarepce mellett megkezdődött a legnagyobb területen termesztett szántóföldi növény 2021-es posztregisztrációs fajtakísérlete is. A három szervezet idén már tizennegyedik alkalommal indította el az őszi búza és a kukorica felmérését, az őszi káposztarepcét pedig második alkalommal tesztelik az ország különböző termesztési adottságú területein a kisparcellás összehasonlító vizsgálatokat lebonyolító NÉBIH szakemberei. 

Takács Géza, a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke elmondta: „a koronavírus járvány okozta kihívásokon felülemelkedve szakmai összefogással sikerült ismét elindítanunk ezt a fontos, a gazdálkodók számára hiteles, kézzelfogható információkat nyújtó kísérletsorozatot. A nemesítési munka folyamatos, évről-évre számos újdonság jelenik meg a piacon, így a termelők számára rendkívül hasznos, ha független, objektív mérések alapján tájékozódhatnak egy-egy fajta és hibrid beltartalmi mutatóiról, teljesítményéről.” 

9 helyszín a fajtakísérletek elvégzésére

Az őszi káposztarepce kísérlet 9 helyszínen kezdődött meg tavaly októberben. Abaújszántón, Eszterágpusztán, Gyulatanyán, Iregszemcsén, Jászboldogházán, Szarvason, Székkutason, Szombathelyen és Tordason összesen 29 fajtát tesztelnek, ezek közül 7 korai, 20 pedig középérésű hibrid. Az őszi búza fajtakísérletben szereplő 48 fajtának szintén 9 helyszín – Abaújszántó, Eszterágpuszta, Iregszemcse, Jászboldogháza, Mosonmagyaróvár (Széchenyi István Egyetem), Mezőfalva, Székkutas, Szombathely és Tordas adott terepet. 

Az összesen 46 kukoricafajtát pedig 11 helyszínen - Abaújszántón, Bólyban Hajdúböszörményben, Iregszemcsén, Jánoshalmán, Jászboldogházán, Mezőhegyesen, Püskin, Szombathelyen, Székkutason, Tordason vizsgálják a szakemberek. A kísérletek eredményeiről a három szervezet közös összefoglaló kiadványt jelentet meg, amely mindenki számára nyilvánosan elérhető és áttanulmányozható lesz, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara pedig ezúttal is ajánlati fajtalistákat állít össze.

Megosztás

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás