Hirdetés
Idén már csak 40 millió forint jut a magyar természetvédelemre a minisztériumtól
Az Agrárminisztérium 40 millió forint értékben támogatja a hazai, környezet- és természetvédelmi céllal létrejött, közhasznú társadalmi szervezeteket. A pályázat célja ezen szervezetek szakmai munkájának támogatása, közreműködésének biztosítása a Nemzeti Természetvédelmi Alaptervben meghatározott célkitűzésekhez illeszkedő, illetve bizonyos állami feladatok átvállalásából adódó szakmai programok eredményes megvalósításában. Az összeg 2020-ban még 70 millió forint volt.
A támogatható tevékenységek és megvalósítható célok között szerepel a természeti erőforrások és értékek, valamint az ökoszisztémák védelme és helyreállítása, az életközösségek működőképességének megőrzése, illetve a biológiai sokféleség csökkenésének megállítása - írta az agrártárca.

Az idei számok a természetvédelmi szervezetek támogatásáról:
A 2023. évi pályázati felhívásra 76 szervezet nyújtotta be pályázati dokumentációját, amelyből 52 darab felelt meg a formai értékelés szempontjainak. A tartalmi értékelésre befogadott pályázatok közül 23 civil szervezet részesül támogatásban, akik az általuk kidolgozott és benyújtott projektek megvalósításával járulnak hozzá a pályázati felhívásban rögzített természetvédelmi célok eléréséhez.
Arról pedig itt írtunk korábban, hogy 2020-ban 70 millió forint értékben támogatták a környezet-és természetvédelmi céllal létrejött, Magyarországon bejegyzett közhasznú társadalmi szervezeteket. A Zöld Forrás pályázatnak köszönhetően a tárca abban az évben 49, a civil szervezetek által kidolgozott és benyújtott projekt megvalósításához járult hozzá.
A pályázati döntés részletei az Agrárminisztérium honlapján érhetőek el.
Táblázatban is megvannak a támogatottak és az összegek:






Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE
2021.02.13.2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHirdetés
Hirdetés