Az elmúlt két hétben az Alföldön kissé megtorpant a talajok feltöltődési folyamata, főként az ország nyugati, északnyugati felén hullott számottevő csapadék. Az előttünk álló napokban azonban országszerte jelentős mennyiségre van kilátás nagyrészt enyhe esők, de vasárnaptól az északi, északkeleti országrészben egyre nagyobb területen hó formájában. Így a jövő hét első felében téliesre fordul időjárásunk, és ez az erős éjszakai lehűlésekben is megmutatkozik majd.

Az elmúlt egy hétben frontok sorozata alakította időjárásunkat, melyek nagyrészt enyhe, főként a Dunántúlra nedvesebb légtömegeket szállítottak. A múlt hét második felében a Dunától nyugatra hullott számottevő, többnyire 4-10 mm csapadék, de délnyugaton 10-20 mm is leesett. Ugyanakkor a Dunától keletre a legtöbb helyen még 2 mm-t sem mérhettünk. Nagyobb mennyiség a hétfőn este érkezett frontrendszerrel esett, ekkor az északi, északnyugati országrészben 10-20 mm, az ország többi részén jellemzően 2-8 mm öntözte a földeket. Így a mögöttünk álló egy hét csapadékmennyisége hazánk nyugati, északnyugati felén 5-10 mm-es többletet, míg keleti, délkeleti felén néhány mm-es hiányt mutat a sokéves átlaghoz képest, míg az egész ősz folyamán az ország északkeleti harmadán és a déli határszélen esett az átlag fölötti, míg a Dunántúl nagy részén és az Alföld középső tájain annál jóval kevesebb eső.

A talajok felső fél méteres rétege sokfelé telített vagy telítettséghez közeli állapotban van, az Alföld középső tájain illetve foltokban az északi országrészben hiányzik 15-30 mm nedvesség a telítettséghez. A mélyebb talajrétegekbe azonban az Alföldön és a Kisalföldön még bőven van hely a nedvesség számára. A hőmérséklet az ilyenkor szokásosnál 1-2 fokkal melegebben alakult. Hétfőn és kedden kimondottan enyhe reggelekre ébredhettünk, a leghidegebb szerdáról csütörtökre virradó éjszaka volt, mikor nagy területen csökkent -3, -4 fokig a hőmérséklet. A legmelegebb órákban pedig a múlt pénteki hidegebb nap kivételével jellemzően 5-10 fokot mérhettünk.

Az őszi vetések jellemzően jó állapotban várják a telet. A repce már november elejére igen megerősödött, de az ősz végére a kalászosok is bokros állapotba kerültek.

A hét további részében csapadékos, eleinte enyhe időre van kilátás, majd hétfőtől a hideg is megérkezik. Pénteken és szombaton esőre számíthatunk, majd vasárnap az ország északi felén nyugat felől egyre többfelé havas esőbe majd havazásba vált át az eső, így hétfő reggelre főként a Bakonyban és az északkeleti országrészben néhány centiméteres hóréteg is kialakulhat. Összességében 20-40 mm csapadék valószínű hétfő délig, de helyenként ennél több is eshet. Így többfelé telítetté válik majd a talajok felső egy méteres rétege, és az Alföld és a Kisalföld területén is bőven jut majd az alsóbb rétegekbe is a nedvességből. Péntek hajnalban még többfelé várhatók gyenge fagyok, de napközben intenzív melegedés kezdődik, és a déli országrészben az esős idő ellenére is 10 fok fölé emelkedik estére a hőmérséklet, ami szombat hajnalban sem esik vissza számottevően. Az enyhe idő vasárnap reggelig folytatódik, akkor északnyugat felől csökkenni kezd a hőmérséklet, és az északi tájakon napközben is csak kevéssel fagypont fölötti értékek várhatók. Hétfőn reggel már sokfelé lesz fagy, és napközben sem melegszik számottevő mértékben a levegő, majd kedden és szerdán reggelente már -3, -8 fokig hűl le a levegő, de a hóval borított területeken ennél több fokkal is hidegebb lehet.

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás