Nagyjából 50-60 százalékkal kell többet fizetni a karácsonyi halért, mint egy évvel korábban, de az ellátás a termelés jelentős visszaesése ellenére is biztosított. Ahogy az egész magyar mezőgazdaság, úgy a halgazdaságok is megszenvedték a víz hiányát, sőt talán még jobban, mint más ágazatok szereplői. A vízhiány, a sekély vizek felmelegedése és oxigénhiányos állapota által okozott károkat tovább növelte, hogy azokról a területekről, ahonnan a víz részlegesen vagy teljesen eltűnt, a halevő madarak átköltöztek a tógazdaságokhoz, és a maradék vizeken nagy pusztítást végeztek.

A Világgazdaságnak Lévai Ferenc, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) szóvivője, az Aranyponty Zrt. vezérigazgatója beszélt arról, hogy a halmozottan hátrányos halas helyzet miatt 30-40 százalékkal alacsonyabb lesz az idei haltermelés a békeévekben szokásos 15 ezer tonna körülinél. Ez durván harmadarányban oszlik meg az export, a hazai fogyasztás és a horgásztavak utánpótlása között. 

Jelentősen drágul a karácsonyi hal, de hiány azért nem lesz belőle a hazai piacon
Jelentősen drágul a karácsonyi hal, de hiány azért nem lesz belőle a hazai piacon

Hazai halfogyasztás és termelés

A MA-HAL a hazai fogyasztást és az utóbbi években megnövekedett létszámú – mára körülbelül 800 ezer fős – horgásztársadalom kiszolgálását prioritásként kezeli. Ezért már 2021-ben is azt kérték tagjaiktól, hogy csak a meglévő szerződéseik erejéig exportáljanak, egyébként pedig addig ne szállítsanak külföldre, amíg a belföldi halellátást nem elégítették ki 100 százalékosan. Mint mondta, továbbra is fontosnak tarják, hogy hetente legalább egyszer mindenki egyen halat, mégpedig édesvízit, mert az sokkal tisztább, mint a tengervizekből származó halak. Ezt a törekvést az elmúlt néhány évben a Halra magyar! és a Halpéntek című kampányaikkal is támogatták. 

Ez az ágazat az elmúlt 5 évben a NAV adatai szerint 3-4 százalékos haszonkulccsal dolgozott, ezek alapján ne gondolja senki, hogy ezt a költségemelkedést ki tudja gazdálkodni – mondta. Az Aranyponty például 1900–2200 forint között adja az élő ponty kilóját, szeletben 3500–3600, filézve 3800–4200 az ár, míg az afrikai harcsafilé 4500–5000, az élő szürkeharcsa 3800, a nyúzott 5900, a filé pedig 7900 forint. Lévai Ferenc szerint termelőként nem a teljes árréssel számolnak. Az is előfordulhat, hogy a kiskereskedelmi láncokban ezeknél némileg magasabb árakkal is találkozhatnak a vásárlók. 

A tógazdaságok és az intenzív telepek

A karácsonyi halak két területről érkeznek a fogyasztókhoz. A tógazdaságokból jellemzően a ponty, a kárász, az amur, a busa, és a szürke harcsa egy része kerül a forgalmazókhoz. Az intenzív telepekről feldolgozott formában kerül a piacra az afrikai harcsa, a süllő, a csíkos sügér, a kecsege és a szürke harcsa fennmaradó része. 

„Megfigyelhető, hogy a haltermelés tolódik át a biztonságosabb, de költségigényesebb, meleg vizes, 22–26 Celsius-fokos intenzív telepek felé” – utalt a hazai halgazdálkodás szerkezetváltására a szóvivő. 

Alapvető különbség a két rendszer között, hogy a tógazdaságokban a halak csak mintegy 6 hónapig táplálkoznak és fejlődnek, míg az intenzív akvakultúrákban egész évben van erre idejük. A tógazdaságok már második évben szenvednek nagyon súlyos aszálytól. Ez a halgazdálkodóknak inkább a Dunántúlon okozott nagyobb károkat, nem úgy, mint a növénytermesztésben, ott ugyanis a keleti országrészben pusztított nagyobb mértékben az aszály. 

Borzalmas év van a tógazdaságok mögött

Idén katasztrofális körülmények között gazdálkodtak a haltermelők, de a magyar piacot karácsonykor is képesek lesznek ellátni. A Dunántúlon idén már teljes tógazdaságok és csatornarendszerek száradtak ki. Ezek karbantartása elmaradt, ezt nagyon fontos lenne pótolni, illetve a víztározás megoldása lenne kiemelt feladat. A halastavak évente 300 millió köbméter vizet tárolnak, amelynek 25-30 százaléka az altalaj vízszintjét növeli, 25 százalék pedig elpárolog, és ezzel javítja a mikroklímát, egyben csökkenti az aszályt - fogalmazott.

Amennyiben sikerülne a halastavakat és a meglévő csatornarendszereket felújítani, 100 millió köbméterrel több vizet lehetne évente „megfogni”. Ez az aszály elleni küzdelemben is érzékelhető eredményt hozna, továbbá természetvédelmi jelentősége is lenne, hiszen a védett állatfajok 70 százaléka vízhez kötött - mondta Lévai Ferenc.

Megosztás

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás