A Nébih ellenőrei csaknem 1400 m3 tűzifát koboztak el két kereskedőtől, egy piaci szereplő tevékenységét pedig egy hónapra felfüggesztették. Az ok, hogy az érintettek nem vezettek megfelelő nyilvántartást, így nem tudták igazolni a fatermékek eredetét. Ugyan a kereskedők bejelentkeztek a Nébih hatósági rendszerébe, az elmúlt évben jelentősen lazítottak a nyilvántartás vezetésén. A piaci szereplő pedig többszöri felszólításra sem tudta bemutatni a nyomonkövetési és kockázat elemzési rendszerének leírását. Kiemelt ellenőrzés jön az idén.

A bevezetőben leírt, és az ahhoz hasonló negatív tapasztalatok miatt a Nébih ellenőrei 2021-ben kiemelten ellenőrzik a szállítójegyeket és a telephelyi nyilvántartást a tűzifa esetében. Az említett ügynél a Nébih EUTR ellenőrei helyszíni vizsgálat során észlelték, hogy egy nagykanizsai és egy hodászi telephelyen jóval több fa van, mint amit a nyilvántartásban, valamint a bemutatott eredetigazoló dokumentumokon feltüntettek. A többlet famennyiség eredete nem volt igazolt, nyomon követhetősége megszakadt. Márpedig enélkül minden fatermék illegális eredetűnek minősül. A szankció ilyen esetben erdővédelmi bírság és az illegális eredetű fatermék elkobzása. A két renitens kereskedőtől összesen 1400 m3 tűzifát koboztak el az ellenőrök.

Megbünteti a Nébih azt, aki nem biztosítja a tűzifa nyomon követhetőségét
Megbünteti a Nébih azt, aki nem biztosítja a tűzifa nyomon követhetőségét

Ellenőrzés a tűzifa származásáról

Az olasz tulajdonosi hátterű nagyatádi piaci szereplőnek a faanyag első forgalomba hozójaként, egy átlagos kereskedőhöz képest még szigorúbban kellett volna ellenőriznie és garantálnia a fatermékek jogszerű eredetét. Ez csak úgy biztosítható, ha a saját kitermelésű és az import fatermékek esetében részletes nyilvántartást vezetnek, egyúttal a kockázatok feltárását és csökkentését is elvégzik. Mivel a cég a többszöri szóbeli egyeztetés, valamint az eljárási bírság ellenére sem bizonyította hitelt érdemlően, hogy kötelezettségeit teljesítette, ezért a hatóság egy hónapra felfüggesztette a tevékenységét.

Kiemelten ellenőrzik a szállítójegyeket és a telephelyi nyilvántartást

Általános tapasztalat, hogy a faanyag kereskedelem felügyeleti rendszerének bevezetését követően nagyon sokan bejelentkeztek a Nébih nyilvántartásába, és megkezdték a jogszabályi követelményekhez való alkalmazkodást. Az önkéntes jogkövetési hajlandóság azonban az utóbbi időben alábbhagyott. Így a faanyag eredetének nyomon követhetőségét a telephelyi nyilvántartásban több helyen már nem biztosítják. A Nébih ellenőrei ezért 2021-ben kiemelten ellenőrzik a faanyag eredetének igazolását szolgáló két alapvetően fontos dokumentumot, a szállítójegyeket és a telephelyi nyilvántartást.

Kitöltés, szállítójegy

Közúti szállítás esetén a szállítójegy megléte alapkövetelmény, de kiemelt hangsúlyt kell fordítani a megfelelő kitöltésre is - írta a hivatal. Hiába van ugyanis szállítójegy, ha a tartalma nem köthető az ellenőrzött szállítmányhoz. Ilyenkor az ellenőröknek illegális eredetű faanyagként kell kezelniük a szállítmányt. A telephelyi nyilvántartásnak az egyes fatermékek telephelyre történő be- és kiszállítását, valamint tárolását kell tartalmaznia, megjelölve benne a termék fafaját, a származási helyét és mennyiségét. Természetesen a nyilvántartott adatok valódiságát a megfelelő dokumentumokkal – tűzifa, hengeresfa és apríték esetében szállítójegyekkel – kell igazolni.

Megosztás

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás