Fél évük van rá, de vélhetően a legtöbb sertéstenyésztő a legrövidebb időn belül él a lehetőséggel, és felveszi az állami támogatás mellett igényelhető hitelt. A túlélésük múlhat ezen, ugyanis egyelőre nem látszik rendeződni az egész unióra jellemző piaci válság.

A sajtó rendszeresen felhívta rá a figyelmet – az érintett gazdák pedig a bőrükön érzik –, hogy a nyomott árak, illetve a megugró költségek miatt csaknem minden sertéstartó gazdálkodó válságos helyzetbe ju­­tott.

Az unió hónapok óta képtelen rendet tenni a sertéspiacon, hiába szólalt fel a központi beavatkozás érdekében a tagországok többsége
Az unió hónapok óta képtelen rendet tenni a sertéspiacon, hiába szólalt fel a központi beavatkozás érdekében a tagországok többsége (Fotó: Pixabay)

Szinte valamennyi vállalkozás arról számol be, hogy ráfizetéses a hízótartás, az értékesítés.

Képtelen rendet tenni az Unió

Az unió hónapok óta képtelen rendet tenni a sertéspiacon, hiába szólalt fel a központi beavatkozás érdekében a tagországok többsége. Pontosabban az Európai Bizottság véli úgy, hogy nem kell a beavatkozás.

A magyar állattartókat már tavaly megemelt támogatás segítette, az idén pedig banki hitelt vehetnek fel a cégek, miközben en­­nek költsége nem terheli őket.

A sertéstartók az Agrár Széchenyi Kártya Folyószámlahitel Konstrukció és az MFB Agrár Forgóeszköz Hitelprogram 2020 keretében 2022. január 1. és június 30. között vehetnek fel új hitelt. Emellé 100 százalékos kamat- és kezességidíj-támogatást, valamint a hitelek megkötésével és fenntartásával kapcsolatban felmerülő, előre meghatározott költségek 100%-ára vonatkozó költségtámogatást nyújt az Agrárminisztérium.

Regisztrálóirodákban lehet benyújtani a hitelkérelmeket

A tárca közlése szerint a hitelkérelmeket a KAVOSZ Zrt. koordinálásában működő regisztrálóirodákban.

A hitel mértéke, összege a gazdálkodó által tartott állatok számához igazodik, a tervek szerint állategységenként legfeljebb 500 ezer forintot érhet el.

A támogatással az Agrár Széchenyi Kártya Folyószámlahitel esetében a kis- és középvállalkozás minősítésnek megfelelő vállalkozások maximum 200 millió forint összegű, hároméves lejáratú, míg az MFB Agrár Forgóeszköz Hitelprogram 2020 esetében a nagyvállalatok és a kkv-k maximum 150 millió forint összegű, hatéves futamidejű, azon belül hároméves türelmi idejű kamat- és költségmentes forgóeszközhitelhez juthatnak.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás