Hirdetés
Komoly éjszakai fagyokkal visszatér a tél
Csaknem két hete nem esett számottevő csapadék hazánkban, így keleten is sokat javult a belvízhelyzet, bár még mindig vannak olyan táblák, ahol áll a víz. A múlt heti 20 fokos meleg napok a déli országrészben megindították a korán virágzó gyümölcsfák rügyeit, így az e heti mínuszok már fagykárt is okozhattak. A folytatásban lehűlés vár ránk, szombattól nagyjából szerdáig reggelente szinte országos faggyal, mely gátolja a növények túl korai fejlődésnek indulását. Csapadék holnap, pénteken érkezik, de az ország nagyobb részén nem jelentős mennyiség.
A múlt héten csütörtökön és pénteken igen enyhe időjárásunk volt, a hőmérséklet nagy területen meghaladta a 20 Celsius fokot, annak ellenére, hogy a hajnalok deresek voltak. Szombatra hidegfront érkezett észak felől, de csapadékot gyakorlatilag ez sem hozott. A hőmérséklet a hét végére visszaesett, sokfelé voltak -5 fok körüli minimumok a hideg légtömeg nyugalomba jutása után, de a nagy nappali hőingás azóta is jellemző. Utoljára eső február 19-én, 20-án esett az országban, azóta nagyon sokat szikkadt a talaj, a felszín sokfelé meg is száradt. A mélyebb rétegek azonban telítettek nedvességgel. A belvizes területek kiterjedése sokat javult, jelenleg a keleti országrészben, főleg a Tisza mentén vannak még vízzel borított táblarészek.

a talaj felső 20 centiméteres rétegében 2021.március 3-án (%)
Néhány mondat erejéig a télre visszatekintve elmondható, hogy az az átlagosnál 2-3 fokkal enyhébb volt a sokéves átlagnál, mely évszakos szinten nagy eltérésnek számít. A néhány komolyabb hideghullám csak pár napra hozott kemény mínuszokat, gyakoribb volt az enyhe, sáros idő. Csapadék keleten jóval több hullott a szokásosnál (mintegy 20-70 mm-rel), a Dunántúlon viszont nagy területen 20-50 mm-rel elmaradt attól. Az őszi csapadékkal együtt azonban a talaj így is országszerte feltöltődött nedvességgel, mely kulcsfontosságú a tavaszra nézve. A keleti országrészben a tél második felében hetekig tartó belvízfoltok is kialakultak. Összefüggő hóréteg csak néhány napra, rövid időszakokra alakult ki a télen. A hideg idő lassan érkezett meg, még a későn, november elején vetetett búza is meg tudott annyira erősödni, hogy átvészelje a telet. Olyan nagy hideg, mely a mezőgazdasági kultúrákat károsította volna, nem fordult elő. A tél végi enyhe idő viszont a déli országrészben a korai virágzású gyümölcsfák fejlődését már elindította, erősen fagykár-veszélyes helyzetet teremtve.

Az őszi vetések jellemzően fejletten és jól teleltek, a csapadékos október miatt későn vetett búza állományok fejletlenebbek. A még mindig meglévő belvizes foltokban az őszi vetés már sokfelé kipusztult. A múlt heti meleg idő a déli országrészben a mandula és a kajszi rügyeit már beindította, erre érkezett a héten -3, -6 Celsius fok, így már fagykár is előfordul. Északon, Borsod megyében ezek a gyümölcsfák még nyugalomban vannak. A talaj az elmúlt két hét száraz időjárása után jól járható, művelhető.
A következő napokban jobbára hideg időre számíthatunk, komoly éjszakai fagyokkal. Holnapra ugyanis hidegfront érkezik, mely északkeleten többnyire 2-5 mm közötti csapadékot hoz, de az ország déli felén ennél kevesebb valószínű. Ezt követően jövő csütörtökig számottevő csapadék már nem valószínű. A gyakran élénk, egyes napokon erős szél és a szombattól várható nagyrészt napos idő a pénteki csapadékot hamar felszárítja majd. A talaj veszíteni fog nedvességtartalmából. A hőmérséklet több fokkal visszaesik, a hideg levegő nyugalomba jutása után főleg vasárnaptól országos fagy várható reggelente, helyenként -5 fok alá csökken a hőmérséklet. Napközben jellemzően 5-10 fokig melegszik a levegő, majd a jövő hét közepén kezdődik felmelegedés.
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE
2021.02.13.2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHirdetés
Hirdetés