Országos szinten minden eddiginél több, összesen 2.249 egyetemista és fiatal oktató nyert támogatást a 2023/2024-es tanévre az Új Nemzeti Kiválóság Programból. A MATE a 2023/24. tanévre összesen 181.620.000 forint támogatást nyert el, az ösztöndíjasok létszáma pedig 122 fő. Alapszakon 14 fő, mesterszakon 18 fő, doktori képzésen 61 fő, a doktorvárományosok közül 7 fő, a posztdoktorok között 16 fő, a Bolyai+ÚNKP kategóriában pedig 6 fő részesült támogatásban.

A hazai alap-, mester- és doktori képzésben részt vevő hallgatók, doktorjelöltek, fiatal oktatók és kutatók idén nyolcadik alkalommal pályázhattak az Új Nemzeti Kiválóság Program (ÚNKP) támogatásaira. A májusban megjelent új felhívások iránt most is nagy volt az érdeklődés, a beadási határidőig országos szinten összesen 4.387 pályázat érkezett. A MATE anyagát szemléztük.

A hazai alap-, mester- és doktori képzésben részt vevő hallgatók, doktorjelöltek, fiatal oktatók és kutatók idén nyolcadik alkalommal pályázhattak az Új Nemzeti Kiválóság Program (ÚNKP) támogatásaira - Fotó: Magro.hu, CSZS, Marcali
A hazai alap-, mester- és doktori képzésben részt vevő hallgatók, doktorjelöltek, fiatal oktatók és kutatók idén nyolcadik alkalommal pályázhattak az Új Nemzeti Kiválóság Program (ÚNKP) támogatásaira - Fotó: Magro.hu, CSZS, Marcali

A pályázatok közel fele nyert ösztöndíjat

Az egyetemek által végzett szakmai értékelést követően a pályázatok mintegy fele kapott kedvező elbírálást és nyert ösztöndíjat. A nyertes pályázók konstrukciótól függően havonta 100-200 ezer forint szabadon felhasználható támogatásban részesülnek, akár 12 hónapon keresztül. Emellett az őket fogadó felsőoktatási intézmények a saját pályázóik által elnyert ösztöndíjjal arányos kutatási-működési támogatást kapnak - írták.

"Egyetemünk megalakulása óta kiemelt hangsúlyt fektet a tehetséggondozásra és mindig biztatja hallgatóit és doktoranduszait arra, hogy az elvárt tananyagon túlmutató és az egyéni fejlesztést még inkább elősegítő kutatómunkát végezzenek. Ebben a tekintetben az ÚNKP kiváló támogatást és motivációt jelent. Továbbá elősegíti, hogy a leginkább tehetséges fiatalok szakmai munkájukra koncentráljanak és tovább erősítsék a megszerzett tudásukat" - mondta Dr. Gyuricza Csaba, a MATE rektora.

Ez a program célja

„Az ÚNKP célja a kutatói utánpótlás biztosítása, hogy minél több olyan fiatal válassza a kutatói pályát, aki később világszínvonalú tudományos eredményeivel, új megoldások, eljárások fejlesztésével járul hozzá Magyarország sikereihez” – mondta Hankó Balázs innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkár. 

„A 2016 óta futó programban a mostani döntéssel együtt közel 30 milliárd forintnyi keretből már összesen mintegy 15 ezer hallgató és fiatal kutató kapott támogatást céljai eléréséhez. Az ÚNKP kiváló lehetőség a fiatal tehetségek támogatására, kutatói tevékenységük ösztönzésére” – tette hozzá az államtitkár.

Mi az ÚNKP célja és jelentősége?

  • Az ÚNKP a kutatói életpálya egyes szakaszaiban a kutatás és innováció területén nyújtott nemzetközi színvonalú támogatással elősegíti a jövő nemzedék kutatói, művészeti életpályára vonzását, illetve a már pályán lévő kutatók, művészek kutatói, alkotói tevékenységének kibontakozását.
  • Az ÚNKP megfelelő motivációt és presztízst jelenthet a kutatási tevékenységet végző hallgatóknak, valamint komoly segítséget nyújthat ahhoz, hogy az ösztöndíjban részesülők szakmai munkájukra koncentrálhassanak.
  • A kiválóság támogatása serkenti a versenyt, a kutatói, alkotói korfa kiegyensúlyozottabbá válását, a felhalmozott tudás magyarországi hasznosulását.
  • Az ÚNKP közvetve erősíti a felsőoktatási alapkutatásokat, a kiemelkedő kutatói, alkotói munka támogatásával példaértékű mintát biztosít a kiválóság elismerésére.
  • Az ÚNKP elősegíti, hogy a magyar intézményekben felhalmozódott szakmai ismeretek, kutatási, alkotói eredmények hozzáférhetővé és felhasználhatóvá váljanak a tudományos, művészi közösség számára.

Az ÚNKP hozzájárul az oktatói és kutatói utánpótlás megfelelő biztosításához és hazánk nemzetközi versenyképességének javításához - fogalmaztak.

A 2023/24-es tanévben megjelent pályázatok (2023. május 16-i állapot)

  1. Felsőoktatási Alapképzés Hallgatói Kutatói Ösztöndíj Pályázati Kiírás (ÚNKP-23-1)célja az alapképzésben részt vevő, tehetséges hallgatók kutatási tevékenységének és szakmai fejlődésének támogatása.
  2. Felsőoktatási Mesterképzés Hallgatói Kutatói Ösztöndíj Pályázati Kiírás (ÚNKP-23-2)célja a mester- (osztatlan) képzésben részt vevő, tehetséges hallgatók kutatási tevékenységének és szakmai fejlődésének támogatása.
  3. Felsőoktatási Doktori Hallgatói Kutatói Ösztöndíj Pályázati Kiírás (ÚNKP-23-3)célja a kiemelkedő tudományos és művészi eredményeket felmutató, doktori képzésben részt vevő hallgatók, doktorjelöltek kutatási és alkotó tevékenységének és szakmai fejlődésének támogatása.
  4. „Tudománnyal fel!” Felsőoktatási Doktorvárományosi és Posztdoktori Kutatói Ösztöndíj Pályázati Kiírás (ÚNKP-23-4)célja a kiemelkedő tudományos és művészi eredményeket felmutató fiatal kutatók, predoktorok és doktorjelöltekdoktorvárományosok és posztdoktorok kutatási és alkotó tevékenységének és szakmai fejlődésének támogatása, amelynek eredménye magas színvonalú, figyelemre méltó publikáció, egyéb – az adott tudományágban releváns – tudományos, műszaki vagy művészi alkotás, valamint doktorvárományosok esetén a doktori disszertáció (PhD, DLA) megírása.
  5. Bolyai+ Felsőoktatási Fiatal Oktatói, Kutatói Ösztöndíj Pályázati Kiírás (ÚNKP-23-5)célja a kiemelkedő tudományos és művészi kutatási eredményeket felmutató, az MTA Bolyai János Kutatási Ösztöndíjában részesülő oktatók, kutatók támogatása.
  6. „Tehetséggel fel!” Felsőoktatást Megkezdő Kutatói Ösztöndíj Pályázati Kiírás (ÚNKP-23-6)célja a középiskolai tanulmányaikat sikeresen befejező, a középiskolai tudományos tanulmányi versenyen eredményesen teljesítő, alapképzésre, osztatlan mesterképzésre jelentkező, elsőéves tehetséges hallgatók kutatási tevékenységének és szakmai fejlődésének támogatása, valamint a tanulmányi kötelezettségen túlmutató kutatói tevékenység támogatása.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás