Kedvezően alakította az agrárszakma társadalmi megítélését az „Agrártudományi pályaorientáció az ágazat versenyképességének javítása, a szakember-utánpótlás erősítése érdekében, a képzési környezet innovatív fejlesztésével” című projekt. A Széchenyi 2020 program 789,99 millió forint vissza nem térítendő támogatásával sikerrel zárult pályázat a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (a jogelőd Szent István Egyetem és Kaposvári Egyetem), a Szegedi Tudományegyetem és az Emberi Erőforrások Fejlesztése Alapítvány alkotta konzorcium részvételével valósult meg.

A program alapvető célja az volt, hogy pozitívan befolyásolják a mezőgazdasági tevékenység társadalmi megítélését, feltárják a hallgatói utánpótlás attitűdjeit. Továbbá a feltárt attitűdökre speciálisan kidolgozott kommunikációs eszközökkel reagálva növeljék a hallgatói jelentkezések számát, célzott kommunikációt folytassanak a célcsoporttal és segítsék az agrárium iránt érdeklődők felsőoktatási intézménybe történő továbbtanulását.

Közel 200 rendezvényen népszerűsítették az agrárszakma szépségeit
Közel 200 rendezvényen népszerűsítették az agrárszakma szépségeit

Rendezvények, rendezvények és rendezvények

A célok elérése érdekében a konzorcium partnerei országos szinten és a partnerek székhelyén (Kaposváron, Gödöllőn, Szarvason és Hódmezővásárhelyen) közel 200  interaktív rendezvényt, számtalan innovációs roadshowt, nyári tábort, nyílt napot, ötletversenyt és vállalatlátogatást szerveztek a pályaválasztás előtt álló fiataloknak, hogy bevezessék őket a 21. századi modern agrárium világába.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy ezek az élményfókuszú programok ma már elengedhetetlenek ahhoz, hogy az okostelefonnal és állandó netkapcsolattal felnövő diákok figyelmét megragadják. Amennyiben ők maguk is kipróbálhatják a lópatkolást, ha testközelből megtapasztalhatják egy öntöződrón működését vagy akár csak VR-szemüveggel bepillanthatnak egy virtuális gazdaságba, máris sokkal nyitottabbá válhatnak az agráréletpálya felé.

Az „Agrártudományi pályaorientáció az ágazat versenyképességének javítása, a szakember-utánpótlás erősítése érdekében, a képzési környezet innovatív fejlesztésével” című projekt a Széchenyi 2020 program 789,99 millió forint vissza nem térítendő támogatásával valósult meg
Az „Agrártudományi pályaorientáció az ágazat versenyképességének javítása, a szakember-utánpótlás erősítése érdekében, a képzési környezet innovatív fejlesztésével” című projekt a Széchenyi 2020 program 789,99 millió forint vissza nem térítendő támogatásával valósult meg

Javuló versenyképesség a cél

Az ágazat versenyképességének javítása és a szakember-utánpótlás erősítése érdekében szintén fontos, hogy az agrárszakképzésben résztvevő pedagógusok munkáját korszerű digitális tananyagok is segítsék. Ennek elősegítésére a projekt keretében szőlőtermesztéssel, fogathajtással, mezőgazdasági gépészettel, növénytermesztéssel, valamint állattenyésztéssel és állategészségüggyel kapcsolatos digitális tananyagok is készültek a középfokú oktatásban résztvevők számára. Mindez szélesebb körben is kedvezően befolyásolhatja a természettudományos, agrár- és műszaki felsőoktatásba jelentkezők tudásszintjét és egyetemi tanulmányaik során mutatott helytállását.

Azt, hogy az influenszerkampányok, az élményprogramok, a digitalizáció és a gamification eszközeivel mennyire hatékonyan szólították meg a pályaválasztás előtt álló fiatalokat, az is bizonyítja, hogy a legutóbbi felsőoktatási felvételi időszakban országszerte nőtt az agrárképzések népszerűsége. Bár az Európai Unió támogatásával megvalósult EFOP 3.4.4-16-2017-00010 projekt 2021. december 31-én lezárult, az agráréletpálya népszerűsítése kapcsán szerzett sokrétű tapasztalatokat  a konzorcium partnerei továbbra is kamatoztatni fogják - írta a MATE.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás