Az uniós költségvetés kiadásainak zömét kitevő Közös Agrárpolitika több része is olyan kiadási rendszer, amely különösen ki van téve a csalás kockázatának. Az Európai Számvevőszék által azonosított fő kockázatok azzal függnek össze, hogy olyanok kérnek támogatást, akik nem jogosultak rá és ugyancsak gondot jelentenek a nagyarányú földszerzés jogellenes formái. Arra is rávilágított a vizsgálat, hogy az ellenőrzés nagyon hiányos – úgy uniós, mint tagállami szinten.

A HVG anyagát szemléztük. “A csalás sérti az Európai Unió pénzügyi érdekeit, és akadályozza, hogy az uniós források révén megvalósuljanak a szakpolitikai célkitűzések” – jelentette ki Nikolaos Milionis, az ellenőrzést vezető számvevőszéki tag. A visszaélések közül megemlítették az olyan mezőgazdasági „kkv-knak” nyújtott támogatásokat, amelyek nem tették közzé a más vállalatokkal fennálló kapcsolataikat, vagy a támogatásra nem jogosult olyan kedvezményezetteket, akik „fiatal mezőgazdasági termelőként” igényeltek kifizetést.

A csalás sérti az Európai Unió pénzügyi érdekeit, és akadályozza, hogy az uniós források révén megvalósuljanak a szakpolitikai célkitűzések” – jelentette ki Nikolaos Milionis, az ellenőrzést vezető számvevőszéki tag - Fotó: Magro.hu, CSZS, Mezőhegyes, illusztráció
A csalás sérti az Európai Unió pénzügyi érdekeit, és akadályozza, hogy az uniós források révén megvalósuljanak a szakpolitikai célkitűzések” – jelentette ki Nikolaos Milionis, az ellenőrzést vezető számvevőszéki tag - Fotó: Magro.hu, CSZS, Mezőhegyes, illusztráció

Az Európai Számvevőszék jelentése úgy látja: 

“A nagyarányú földszerzés olyan csalárd gyakorlatokhoz kapcsolódhat, mint dokumentumok hamisítása, kényszerítés, politikai befolyás vagy bennfentes információk felhasználása, az eljárások manipulálása vagy kenőpénz fizetése”. 

Így hajtják végre a csalásokat

A csalók azzal is próbálkozhatnak, hogy kizárólag azért szereznek – akár jogszerűen, akár nem – földterületet, hogy közvetlen kifizetésekben részesüljenek, pedig nem is végeznek mezőgazdasági tevékenységet. Ennek kockázata nagyobb egyes legelők és hegyvidéki területek esetében, ahol a kifizető ügynökségek nehezebben tudják ellenőrizni, hogy folyik-e ott az előírt mezőgazdasági tevékenység, például legeltetés.

Az Európai Számvevőszék 698 KAP-kifizetést vizsgált meg 2018 és 2020 között, és 101 esetben találtak számszerűsíthető hibát. Ezek közül 17 esetben volt arra a gyanú, hogy a hiba csalással hozható összefüggésbe. A Számvevőszéknek nincs felhatalmazása arra, hogy a csalásokat kivizsgálja, de csalás gyanúja esetén további vizsgálat céljából jelenti az esetet az Európai Csalásellenes Hivatalnak, OLAF-nak és az Európai Ügyészségnek - írták.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás