Hirdetés
Különleges halakat telepítettek a Körösökön
A Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetsége (KHESZ) 2022. április végi telepítési programjában csupa „különleges” halfaj szerepelt – közölték közösségi oldalukon április 29-én, pénteken. A halakat az ország több pontjáról szerezték be haltermelői partnereiken keresztül: a Győri Előre HTSZ – Győr; a Bérhalász Kft. – Mike–vízimalompuszta, valamint a MATE-HAKI – Szarvas működött közre az állatok beszerzésénél.
A keddi napon (április 26.) araszos, fürge domolykók és jászkeszegek kerültek folyókba, míg az esős csütörtökön (április 28.) előnevelt csukák, kétnyaras sügérek, kétnyaras compók, illetve további 50 ezer kecsegelárva került a fajoknak megfelelő élőhelyek szerinti vízterületekre - számolt be róla a Pecaverzum.

A keddi telepítésről videofelvétel is készült, amelynek tanúsága szerint a hosszú utat a kis domik és jászok a halszállító járművön remek kondícióban vészelték át.
A KHESZ arról is tájékoztatott, hogy a heti különlegességek sorát a menyhalak zárták, amelyeket a H@H Carpio Kft. ócsárdi halgazdaságából szerezték be. „A mintegy 50 ezer előnevelt apróság szintén térségünk folyóvizeinek halállományát gazdagítja hamarosan” – fogalmaztak.
A telepítés pillanatai képekben:

Szép példányok kerültek a vizekbe a telepítés során

Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE
2021.02.13.2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHirdetés
Hirdetés