Egyre nagyobb igény van a világban a környezettudatos módon előállított lazacra. Erre ad választ a 2020-ban alapított Zalmon Kft., mely a fenntartható élelmiszertermelés elkötelezett támogatója. A Sagyibó Viktor vezetésével működő cégnél eltökélten hisznek a globális kihívásokra adott helyi válaszokban, ezért a céljuk az, hogy a hazai agrárszektorban úttörőként valósíthassák meg egy egyszerre környezetbarát és innovatív beruházást. Többet szeretnének elérni a lazactenyésztés honosításánál, értéket kívánnak létrehozni prémium minőségű, tápláló húsú és egészséges lazacok tenyésztésével. 

Az Agrárszektor számolt be róla, hogy a cégnél törekednek arra is, hogy az európai lazacellátásában jelentkező igényeket hatékony, felelősségteljes és környezettudatos módon kezeljék, ezáltal változtatva a kevésbé fenntartható lazactenyésztési gyakorlatokon. A Zalmon Kft. célja egy olyan időtálló létesítmény kialakítása, amely elősegíti a fenntartható lazactenyésztés hazai megteremtését - mondta Sagyibó Viktor, a cég alapítója és ügyvezetője, aki 2021-ben a Portfolio Agrárdíjak "Az év agrárinnováció" kategória egyik jelöltje volt. Fontos célkitűzése az is, hogy a fogyasztók által keresett legmagasabb minőségű lazacot tenyészthessék hosszú távon, és kielégítsék az egészséges lazac iránti növekvő regionális igényt is. A vállalat 2022. elején, Zalaegerszegen egy környezetkímélő, világszínvonalú technológiával működő lazactelep telepítésébe kezd. Várhatóan 2024-ben indulhat meg az itt nevelt hazai és európai értékesítése.

Különleges, víztakarékos lazacfarm épül Zala megyében
Különleges, víztakarékos lazacfarm épül Zala megyében

A lehető legkevesebb vízterheléssel dolgoznak

Egy körben maximálisan a víz 0,3 százalékát dobjuk csak ki, és ez sem egy „szemét”, hanem ez a tápanyagokban dús víz felhasználható más agrárvállalkozók számára is, különböző területek locsolására. Láttuk, hogy a húselőállítás és az, hogy a hal az asztalra kerüljön, mekkora ökológiai lábnyomot okoz a világnak. Amikor ezt elkezdtük kutatni magyar és külföldi szakemberekkel, akkor láttuk, hogy itt van nagyon komoly lehetőség, és nagyon komoly tennivaló is az emberiségnek, hogy ebben előre tudjunk lépni - mondta Sagyibó Viktor.

Az első magyar lazactermelő gazdaságot hozza létre Sagyibó Viktor - Fotó: Zalmon Kft.
Az első magyar lazactermelő gazdaságot hozza létre Sagyibó Viktor és csapata - Fotó: Zalmon Kft.

Az előzetes számítások szerint mintegy 300 ezer hal fog élni a rendszerben 2024 év végére. Onnantól kezdve a heti kibocsátás egyenletes, körülbelül 19 tonna lesz. Ez nagyjából 4,3 ezer darab 4,5 kilogramm méretű halat jelent. Éves szinten ezer tonna a cél. Az első értékesítés is 2024 év végén várható.

Megosztás

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás