Hirdetés
Már több száz tyúkot pusztított el egy medve
Az utóbbi két hétben mintegy háromszáz tyúkot pusztított el egy medve a Hargita megyei Gyergyósalamáson. Utoljára egy éjszaka alatt két gazdaságba is betört.
A település polgármestere arról számolt be egy hírügynökségnek, hogy hétfőről keddre virradóan az egyébként kistermetű medve két gazdaságba tört be és hatvan háziszárnyast ölt meg.

Az elöljáró elmondta, baromfikra „szakosodott” nagyvadról van szó, amely az elmúlt két héten már 300 tyúkot pusztított el, és amelyet a hatóságoknak nem sikerül eltávolítani a településről. Hétfőn este éppen a polgármesteri hivatal mellett látták a medvét. A nagyvad később átúszott a Maroson, majd a településsel összenőtt Gyergyóhodoson tűnt fel, ahol a hajnali órákban két baromfiudvarban végzett pusztítást, mintegy 60 tyúktetemet hagyva hátra.
A hírek szerint már többször összeült a beavatkozási bizottság, amely először csak az állat elaltatását és elköltöztetését javasolta; amikor azonban a medve a helyszínre kiszálló testület tagjait is megtámadta, már a kilövését kezdeményezték. Mindeddig sikertelenül, mert a medve mindig éjszaka garázdálkodik, majd elmenekül, márpedig a kilövés csak abban az esetben engedélyezett, ha a medvét településen belül, a károkozás helyszínén érik tetten. A vadállat valószínűleg a balánbányai medve-visszavadító központban nevelkedett, mert a tyúkoknak csak a fejét, nyakát, lábát és néhány szervét eszi meg.
Az utóbbi napban a Hargita megyei katasztrófavédelem három figyelmeztetést küldött ki a lakosságnak Salamáson és egyet Gyergyószentmiklóson medve felbukkanása miatt - írta neg a Maszol.ro.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE
2021.02.13.2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHirdetés
Hirdetés