Hirdetés
Március végéig 240 millió forint támogatás igényelhető az amerikai szőlőkabóca elleni védekezéshez
Az Agrárminisztérium a korábbi évekhez hasonlóan idén is vissza nem térítendő támogatást nyújt a hazai szőlőültetvények megvédéséhez. A 240 millió forint éves keretösszegű támogatás március 1. és március 31. között kérelmezhető. A támogatás mértéke a növényvédőszer vételárának 75 százaléka, hektáronként legfeljebb 12 ezer forint, termelőnként legfeljebb 240 ezer forint. A támogatás két elemből áll: a növényegészségügyi megelőzés, valamint – zárlattal elrendelt terület esetén – a növényegészségügyi felszámolás támogatása.
A szőlő aranyszínű sárgaság azért veszélyes betegség a szőlőültetvényekben, mert a fertőzött szőlőtőkék végül kipusztulnak. A betegséget a szőlő aranyszínű sárgaság fitoplazma okozza, amely zárlati károsítónak minősül. Ez azt jelenti, hogy az igazolt fertőzés terjedésének megakadályozására a megyei kormányhivatal (növényvédelmi hatóság) növény-egészségügyi zárlatot rendel el. A károsítóval fertőzött szőlőnövényeket gyógyítani nem lehet, a védekezés csak a megelőzésre szűkül. Ezért különösen fontos a szőlőültetvényekben a járványos elterjedésben szerepet játszó amerikai szőlőkabóca, mint vektor terjesztő elleni növényvédőszeres védekezés - írta meg az Agrárminisztérium.

Az amerikai szőlőkabóca elleni termelői védekezéshez az Agrárminisztérium 2021-ben is támogatást nyújt. A támogatás mértéke a növényvédőszer vételárának 75 százaléka, hektáronként legfeljebb 12 ezer, szőlőtermelőnként legfeljebb 240 ezer forint.
A szőlőültetvényekben felhasznált növényvédőszer vételárához járó támogatás két elemből áll:
- a növényegészségügyi megelőzés támogatása,
- zárlattal elrendelt terület esetén a növényegészségügyi felszámolás támogatása.
A növényegészségügyi megelőzés támogatása iránti kérelmet a Magyar Államkincstárhoz kell benyújtani, a 2021-es évtől elektronikus úton. A támogatást a fitoplazma fertőzés miatt körül nem határolt területekre vonatkozóan kell kérelmezni március 1. és március 31. között az erre a célra rendszeresített elektronikus űrlapkitöltő felületen keresztül, a Kincstár honlapján közzétett közleményben foglaltak szerint. Fontos, hogy a növényvédőszer csak ezen igénylést követően vásárolható meg és a május 1. és július 31. közötti védekezési időszakban juttatható ki. Mindezeket követően kell majd a kifizetési kérelmet benyújtani a Kincstárhoz, szintén elektronikus úton, legkésőbb 2021. augusztus 15-ig. Erről a Kincstár későbbiekben újabb tájékoztatót tesz majd közzé - írták.
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE
2021.02.13.2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHirdetés
Hirdetés