A növekvő szárazság az Alföld szántóföldi kertészeteinek is egyre nagyobb gondot okoz. Erire tartós megoldást csak a legmodernebb öntözési technológiák alkalmazása jelent. Ezeket mutatta be öntözési közösségeknek és gazdálkodóknak július közepén az UNIVER-AGRO Kft. és a BAUER Hungária Kft. a Lakitelek-Szentkirály határában lévő kísérleti gazdaságban. Az Univer Öntözésfejlesztési Konzorcium által megvalósított közel 1,3 milliárd forintos beruházással lehetővé vált az itt lévő ültetvények öntözése a felszín feletti vízkészletekből.

A kecskeméti központú Univer Csoport számára kiemelkedően fontos cél, hogy a közelmúltban két lépcsőben korszerűsített paradicsom-feldolgozó üzemének teljes kapacitását megfelelő nyersanyaggal lássa el a helyi termelők bevonásával. Ennek elősegítésére a vállalat egy paradicsomra és más növényekre szakosodott, mára 185 hektár területen gazdálkodó kísérleti gazdaságot létesített, amelyet a 2014-ben létrehozott UNIVER-AGRO Kft. működtet - írta a Keol.hu.

Az öntözés fejlesztésével hatékonyabb a termelés a Bács-Kiskun megyei Lakitelek és Szentkirály határában létesített kísérleti gazdaságban - Fotó: Univer Csoport
Az öntözés fejlesztésével hatékonyabb a termelés a Bács-Kiskun megyei Lakitelek és Szentkirály határában létesített kísérleti gazdaságban - Fotó: Univer Csoport

Versenyképességet növel az öntözés fejlesztése

A versenyképes alapanyag-ellátás érdekében a szántóföldi zöldségtermesztésben a legújabb technológiákat, eljárásokat (palántázás, több módon történő öntözés, tápoldatozás) és fajtákat kell alkalmazni. Az Univer kísérleti gazdasága ezeket vizsgálja és mutatja be. Az új fajták tesztelésének tapasztalatait pedig továbbadja azoknak a környékbeli termelőközösségeknek, amelyek az új paradicsom-feldolgozó üzemét látják el kiváló minőségű magyar nyersanyaggal. A kísérleti gazdaság saját palántázó, talajművelő és betakarító gépeivel további szolgáltatásokat is nyújt a társaság termelőinek. Ezen felül otthont ad az Univer paprikanemesítési és vetőmag-előállító üzletágának is. A gazdaságban évente 35-40 hektáron ipari paradicsom termesztése folyik, továbbá a paprikafélék (fűszerpaprika, pritamin és kápia), a csemegekukorica és a gabona is része a vetésforgónak. A környezetterhelés csökkentése is fontos feladat, ezért 6 hektáros területen ökológiai gazdálkodást folytat a társaság, különös figyelemmel a fűszerparika környezetkímélő termesztéstechnológiájának kidolgozására.

A kísérleti gazdaság fejlesztései

A Bács-Kiskun megyei Lakitelek és Szentkirály határában létesített kísérleti gazdaságban a növénytermesztés vízigényének kielégítésére az elmúlt években többlépcsős fejlesztések mentek végbe. Először 7 kút adta az öntözővizet a gazdaság ültetvényeinek. A 2021-ben üzembe állított új öntözőmű már a felszín feletti vízkészleteket is hasznosítja. A legkorszerűbb vízellátási technológiával, digitális vezérlő és ellenőrző egységek alkalmazásával végzi a vízpótlást. Ez a fejlesztés az Univer Öntözésfejlesztési Konzorcium keretei között valósult meg közel 1,3 milliárd forintos támogatott beruházással. Ezzel mintegy 15 kilométerről, a Tiszából oldják meg az ültetvények vízellátását. A fejlesztés öntözőberendezéseit a BAUER Hungária Kft. biztosította. Az agrártermelők számára Magyarországon is problémát jelent a fokozódó szárazság, amelynek hatása a cég intelligens és takarékos öntözési rendszereivel ellensúlyozható. Ezekkel ugyanis lehetséges a hatékony és pontos vízkijuttatás az öntözött terület minden pontjára.

Centerek és lineárok

A konzorcium 5 center és 3 lineár öntözőgépet vásárolt a BAUER Hungária Kft-től. A berendezések kialakítása lehetővé teszi, hogy az UNIVER-AGRO a legrugalmasabban és költséghatékonyan tudja öntözni a területeit. A berendezésekkel olyan vízcseppméretek és öntözésintenzitás érhető el, ami a leginkább hasonlít a természetes esőhöz. A szórófejek állítható magasságúak, így a talaj- és növényközeli vízkijuttatással akár 10-15 százalékkal is csökkenthető a párolgási veszteség. A BAUER Hungária Kft. szállította a teljes hálózat működéséhez szükséges szivattyúkat, és a teljesen automatizált működéshez nélkülözhetetlen öntözésvezérlést is.

Szakértő szemek nézték meg a beruházás eredményeit - Fotó: Univer Csoport
Szakértő szemek nézték meg a beruházás eredményeit - Fotó: Univer Csoport

Ilyen volt az Öntözés Napja

A két cég szakemberei a beruházás során szerzett speciális tapasztalataikat osztották meg a térség termelőivel a kísérleti gazdaságában megtartott „Öntözés Napja" nevű rendezvényen. Az eseményen részt vettek 4 környező település (Lakitelek, Nyárlőrinc, Szentkirály és Tiszaalpár) öntözési közösségeinek képviselői és számos mezőgazdasági vállalkozás szakemberei is. Ezek települések mintegy 300 hektár öntözhető, öntözendő kertészeti, mezőgazdasági területet képviselnek, de távolabbi régiókból is érkeztek vendégek. A szakmai előadásokkal és területszemlével egybekötött rendezvény házigazdái bemutatták a teljes öntözőművi fejlesztést a tervezéstől a kivitelezésen át egészen az üzemeltetésig. Mindezt annak érdekében tették, hogy a jövőben még több homokhátsági gazdálkodó tudja kertészeti területének öntözésével fenntarthatóan és versenyképesen ellátni a hazai élelmiszeripart kiváló magyar mezőgazdasági nyersanyaggal.

Megosztás

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás