Hirdetés
Megvan, mikor jöhetnek az első pályázati felhívások a KAP Stratégiai Tervben
Kiderült, mikor jelenhetnek meg az első pályázati felhívások a Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv keretében. Megvannak a vidékfejlesztési, 2. pilléren belüli támogatásokkal kapcsolatos lényeges változások. A beruházási pályázatok kapcsán döntően változatlan feltételek mentén haladnak majd a fejlesztések, néhány eltérés lesz az eddigi rendszerhez képest, az egyik ilyen változás, hogy a zöld beruházások hangsúlyosabbak lesznek.
Az EMVA írta meg, hogy a KAP Stratégiai Tervet részleteiben bemutató, az Agrárminisztérium által szervezett konferencián a 2. pilléres, vidékfejlesztési támogatási lehetőségekről tartottak előadásokat a minisztérium illetékes szakértői. Papp Zsolt helyettes államtitkár elmondta, hogy a beruházási pályázatok kapcsán döntően változatlan feltételek mentén haladnak majd a fejlesztések, néhány eltérés lesz az eddigi rendszerhez képest, az egyik ilyen változás, hogy a zöld beruházások hangsúlyosabbak lesznek.

Az első beruházási pályázatok 2023 második felében jelenhetnek majd meg, mert az elsődleges feladat most az, hogy az egységes kérelem beadásáig, a terület- és állatalapú támogatásokhoz elkészüljenek a szükséges rendeletek kidolgozásával.
Az Európai Bizottsággal való egyeztetések során több változás is élesedett a 2. pillérben.
Ebben a felsorolásban olvashatóak a beruházási programok kapcsán elhangzott legfontosabb információk:
- 40 százalékra csökken a pályázók köre esetében az elvárt mezőgazdasági árbevétel aránya.
- 6000 STÉ-ről 10 000 STÉ-re növekszik az elvárt üzemméret-minimum a beruházási pályázatokban való részvételhez, az STÉ-kalkulátor aktualizálásra kerül.
- Az állatjóléti támogatásoknál új elemként jelenik meg az antimikrobiális rezisztencia elleni küzdelem kompenzációs kifizetés (AMR).
- A sertésállatjóléti támogatás nem szerepel a KAP stratégia tervben, mert irreális elvárások teljesítéséhez kötötte volna a Bizottság (pl. 16 százalékos rosttartalmú takarmány), de a nemzeti támogatások között folytatódni fog a program. Emellett az állattartás járványvédelmi beruházásai közé bekerült egy olyan célterület, amely a sertéságazatban a farokkurtítás gyakorlatának visszaszorítását támogatja.
- Új beavatkozás a mezőgazdasági üzemek fejlesztése az ammónia-kibocsátás csökkentése érdekében. Korábban ennek a beavatkozásnak a céljaihoz hasonló célokat szolgált a trágyatárolók létesítésére kiírt felhívás, de ez az új konstrukció annál bővebb lehetőségekkel jelenik majd meg.
- 50 százalékos lesz alapvetően a támogatás mértéke, a fiatal gazdák viszont az eddigi 10 százalékos többlettámogatás helyett 15 százalékot kaphatnak majd.
- A biztosítékmentes előleg szélesebb körben való biztosításának lehetőségén jelenleg dolgoznak, egyelőre az eddigiekhez hasonló feltételekkel lehet előleget igényelni.
- Az építési beruházások esetében az áremelkedése miatti többletköltségek elszámolására lesz lehetőség (részben).
További lényeges ismeretek:
- Az új támogatási rendszerben minden, ami élelmiszeripari fejlesztéshez tartozik, támogatható lesz a KAP stratégiai terven belül, ezúttal a post harvest termékfeldolgozás sem szorul ki a pályázatokból. Az élelmiszeripari beruházási programok az KAP-ban már “Mezőgazdasági termékek értéknövelése” címén lesz megtalálható. Papp Zsolt helyettes államtitkár ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy arra kell törekednünk, hogy a lehető legtöbb termék feldolgozott formában kerüljön értékesítésre, ezzel jelentős mértékben lehet növelni a mezőgazdaság, mint élelmiszeralapanyag-termelő ágazat versenyképességét.
- Az öntözéssel kapcsolatban az eddigiekhez hasonló feltételek mentén kerülnek majd kiírásra a felhívások.
- A termelői csoportok támogatása kibővül, új típusú lehetőségek is megjelennek. Eddig minimálisan 5 szereplőnek kellett részt vennie egy termelői együttműködésben, az új felhívásokban azonban már csak 2 együttműködő partner szerepel kötelezettségként. Meglévő termelői csoportok új tevékenységeinek támogatására is lesz lehetőség az értékesített éves termelési érték maximum 6 százalékának erejéig, de legfeljebb évente 100 ezer euró szervezetenként.
- Új támogatás lesz a minőségrendszerekben való részvétel kapcsán, de az eredeti konstrukciók is megmaradnak.
- Vállalkozásfejlesztésre lesz lehetőség mezőgazdasági kisüzemek fenntathatósági fejlesztése beavatkozásban legfeljebb 60 ezer eurós támogatással. Környezeti hatékonyság fejlesztése elszámolható lesz, tehát például napelemes beruházásra is lesz ebben lehetőség. Papp Zsolt a kisüzemes támogatással kapcsolatban azt mondta, hogy rendkívül sikeres, már 75 milliárd forint körül jár a kötelezettségvállalás.
- A díszkertészeti ágazat kisvállalkozásainak számára lesz pályázati lehetőség maximum 100 ezer eurós támogatással.
- Az egyik legnagyobb újdonság a vidékfejlesztési pillérben, hogy támogatási konstrukciók lesznek az agrárium generációs megújulásának támogatása érdekében.
- Átfogó célkitűzésként jelenik meg a tudásátadás, a digitalizáció támogatása - írták.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE
2021.02.13.2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHirdetés
Hirdetés