Mit és mikor lehet kaszálni, hogy szabályos legyen a tevékenység, és a támogatási feltételeknek is megfeleljen? Szemlénkből kiderül, hogy melyik főbb támogatás esetén mire kell figyelni a gazdálkodóknak. A szálas fehérje támogatásban részesülő gazdák kötelezettsége, ha többéves kultúrára kapnak szálas fehérje támogatást, akkor az első éves kultúrát (ide számít az előző őszi telepítés is), illetve a felülvetett kultúrát is első évben augusztus 1-ig egyszer kell lekaszálni. Többéves kultúrát minden év július 1-ig kétszer le kell kaszálni.

A NATURA 2000 besorolású gyepterületek esetén a kaszálás tervezett időpontját a tevékenység megkezdése előtt a földhasználónak legalább öt munkanappal írásban be kell jelentenie a működési terület szerinti nemzeti park igazgatóságnak. A kaszálás során vadriasztó lánc használata kötelező. A kaszálás során a tábla belsejétől indulva a külseje felé kell haladni. A terület legalább 5, legfeljebb 10%-át kaszálásonként változó helyen kaszálatlanul kell hagyni. Gyepterületen a szálas takarmány tárolása a kaszálást követő 30 napon túl tilos - írta a Növénydoktor.

A NATURA 2000 besorolású gyepterületek esetén a kaszálás tervezett időpontját a tevékenység megkezdése előtt a földhasználónak legalább öt munkanappal írásban be kell jelentenie a működési terület szerinti nemzeti park igazgatóságnak - képünk illusztráció
A NATURA 2000 besorolású gyepterületek esetén a kaszálás tervezett időpontját a tevékenység megkezdése előtt a földhasználónak legalább öt munkanappal írásban be kell jelentenie a működési terület szerinti nemzeti park igazgatóságnak - képünk illusztráció

Az AKG szabályok kaszálás esetére

Az AKG horizontális szántóban részt vevő zöldugar kultúrák kaszálását vagy szárzúzását legalább 10 centiméter magas tarló hagyása mellett lehet végezni, legkorábban június 1-jén. AKG-ban választható előírás volt a madárbarát kaszálás (kiszorító kaszálás, legfeljebb 8 km/h sebességgel, vadriasztó lánccal). Választható előírás volt szintén a pillangós szálas takarmánynövények, azok füves keveréke/illetve zöldugar vagy méhlegelő betakarítása/szárzúzása során kaszálatlan terület hagyása 5-10% térmértékben, táblánként, kaszálásonként változó helyen, a tábla szélével érintkezően legalább 6 méter szélességben. 

AKG horizontális gyepben alapesetben nincs kaszálási időkorlát, de választhatta a résztvevő termelő azt, hogy kaszálást csak június 15. után végez a területen. Különböző térmértékű búvósávok hagyása szintén választható opció volt. AKG MTÉT túzok élőhelyes szántó esetén július 1. után lehet csak kaszálni/szárzúzni/silózni, illetve július 31. előtt végzett kaszálást, be kell jelenteni 5 nappal előre a nemzeti parknak. 

AKG MTÉT kék vércse védelmi előírások esetén a szálas pillangós takarmánynövények, azok füves keverékei, valamint a zöldugar első kaszálását a teljes területük legalább 50%-án május 31-ig el kell végezni. A július 31. előtt végzett kaszálást itt is be kell jelenteni 5 nappal előre a nemzeti parknak. Az MTÉT hegyvidéki madárvédelmi szántó esetén is előírás a nemzeti parkos bejelentés. Túzokos gyep esetén a kaszálás legkorábbi időpontja július 1. A kaszálás itt is előzetes bejelentés köteles. 

Alföldi madárvádelmi szántó és gyep esetén a teljes gyepterület legfeljebb 50%-án, az illetékes nemzeti park igazgatóság írásos véleménye alapján kíméleti területet kell kijelölni, ahol csak július 1. után folytatható legeltetés, illetve kaszálás. Ezek mellett sok AKG-s MTÉT tematikus előíráscsoport esetén választható opció volt a későbbi: július 15., vagy augusztus 15. utáni kaszálás. A madárvédelmi előírásokat pedig az összes ilyen területen be kell tartani. A tényleges vállalásokat a támogatói okiratban lehet leellenőrizni, mielőtt valaki kaszálni kezdene.

Az AÖP is aktuális

A szakcikk összefoglalta, hogy az AÖP-s előírásokról is érdemes már beszélni, hiszen jelenleg is zajlik az egységes kérelmek beadási időszaka, melyben az Agro-Ökológiai Programban való részvételt is megerősíthetik a gazdálkodók. AÖP-s vállalások esetén szántós gyakorlatokban is előjönnek bizonyos kaszálási szabályok, például a talajtakarás vállalása esetén (mely a feltételességben szeptember 30-ig kötelező, AÖP-ben február 28-ig választható) a takarónövények lekaszálása vagy szárzúzása esetén is gondoskodni kell legalább 10 centiméteres tarló megőrzéséről és a kaszálék helyben hagyásáról. 

Gyepek esetén vállalható az extenzív (nem öntözött) gyepek legalább évi egyszeri kaszálása, ez időponthoz nem kötött gyakorlat, de előre be kell jelenteni az egységes kérelem beadásakor a tervezett kaszálási időt, megvalósuláskor pedig a tényleges jelentést is meg kell tenni adatváltozás keretében. Felbolygatta sok gyepgazdálkodó nyugalmát az alternáló kaszálós 2 pontos vállalás, mivel sok esetben (kettős finanszírozás miatt) csak ezt tudják a termelők választani a gyepes gyakorlatok közül. Ez a vállalás kizárólagos, azaz, aki ezt vállalja, egész évben minden kaszálást csak alternáló kaszával végezhet. A kaszálás tervezett időpontját szintén előre be kell jelölni az EK-ben, a megvalósulást pedig nem elég sima adatváltozásban lejelenteni, mobilgazdával készült georeferált fotót is kell csatolni a kérelemhez a kaszálásról, a kaszaszerkezetről - írták.

Megosztás

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás